Vágólapra másolva!
A magyar férfi kézilabda-válogatott tényleg az utolsó erőtartalékait mozgósítja a péntek délután 15 órakor kezdődő, Szlovénia elleni helyosztó előtt Kölnben. A játékosok tudják, hogy az 5. hely elérésével történelmet írhatnak, s ez is motiválja őket.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Kölnből.

Ezen az Európa-bajnokságon az utolsó alkalommal találkozhattunk szünnapon a magyar csapat játékosaival.

A mieink - ahogyan eddig is - készséggel álltak a média rendelkezésére, de egy-egy arckifejezés, mimika, sóhaj azért azt is jelezte, hogy többen tényleg a végső erőtartalékok mozgosítására készülnek.

Bodó Richárd kapura dob a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, a Németország - Magyarország mérkőzésen a kölni Lanxess Arénában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szegedi Bodó Richárdnak óriási hullámvasút volt ez az Európa-bajnokság. A kiváló képességű szegedi átlövő nagyon mélyről indult, az első meccseken nem úgy ment neki a játék, ahogy szeretette volna.

Ugyanakkor annak tényleg örülök, hogy a csapat és a társak segítségével össze tudtam szedni magam. Ez nem volt egyszerű folyamat. Fontos volt, hogy ilyen nagy mérkőzéseken építhettem vissza magam, az önbizalmam folyamatosan nőtt, erre kell építenem a közeljövőben.

A hazatérés után mennyi idejük lesz pihenni?
Elsőre három nap, az tényleg nem a kézilabdáról fog szólni. Muszáj egy kicsit kikapcsolni, a családdal lenni. A jövő héten pénteken már Gyöngyösön játszunk bajnoki meccset, onnan van egy-két kellemetlen emlékem, oda kell figyelni arra a meccsre is. Utána talán kapunk még két pihenőnapot, hogy aztán újra forogni kezdjen a verkli.

Nem olyan régen a világ éljátékosai panaszkodtak, hogy nagyon kemény az a terhelés, amelyet egy-egy világeseményen átélnek a sportolók. A legnagyobb klasszisok is felemelték a szavukat.
Megértem őket, mert ez, ami itt megy az tényleg embertelen. Ugyan most minden második napon játszunk, de ez így is elképesztő. Korábban volt olyan, hogy kedden játszottunk, aznap éjjel átutaztunk valahova és másnap újra pályára léptünk. Ez megszűnt.

Ezt szakmailag is, emberileg is akceptálni kell. De márciusban ott lesz az olimpiai selejtező, ahol 4 nap alatt kell 3 meccset lejátszani. Na, ha valami embertelen, akkor az az lesz.

Mi dönthet a szlovénok elleni meccsen?
A kapusteljesítmény és a védekezés. Ez az alapja mindennek.

Elhalóban a tiltakozás?

A világ legjobb kézilabdázói 2019 áprilisában már összefogtak. "Don't play a players", azaz "Ne játszatok a játékosokkal" címmel indítottak kampányt. A játékosok arra szólították fel az IHF-et és az EHF-et, hogy csökkentsék a lejátszandó meccsek számát, iktassanak be több szünnapot egy-egy világeseményen. A francia Nikola Karabatic, a dán Mikkel Hansen, a román Cristina Neagu vagy éppen a Győrben játszó norvég Stine Bredal Oftedal állt az élére ennek a kampánynak. A kezdeményezés Franciaországból indult.

A franciák elleni mérkőzésen először lépett pályára a magyarok kapusa, a fiatal Andó Arián. A Balatonfüred sportolója egy nap elteltével így emlékezett vissza a pályán történtekre.

"A meccs után, este nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy mit tudtam volna másképpen csinálni. Egész életemet végigkiséri, hogy megtanulják a keresztnevem, talán ez a teljesítmény segít abban, hogy megtanulják.

Az, hogy eddig nem játszottam, nem tört le. Hárman vagyunk itt kapusok, mind a hármunknak az a célja, hogy valaki jól védjen. Nagyon összetartó brigád vagyunk, nagyon sokat beszélgetünk a másikkal.

Andó Arián kapus a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének negyedik fordulójában játszott Franciaország - Magyarország mérkőzésen a kölni Lanxess Arénában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Akkor is, ha ez voltaképpen posztrivalizálás. De ez nem megy a telesítmény rovására. Rengeteg üzenetet kaptam otthonról, nekem ezt is a helyén kell kezelnem.

Úgy kell felfognom, hogy ez ne nyomás legyen, hanem élvezzük a játékot. De azért az nem lenne semmi, ha újonc kapusként rögtön benne lennék a történelmet író játékosok között."

A magyar csapat irányítója, Lékai Máté így beszélt az Origónak:

Ennek a tornának az a tanulsága, hogy itt tényleg bármi megtörténhet.

Lékai Máté (b) és Jose Maria Chema Rodriguez Vaquero, a magyar válogatott spanyol szövetségi kapitánya a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, a Magyarország - Horvátország mérkőzés után Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Voltak jobb meccseink, rosszabb meccseink, de nem lehetünk szomorúak. Az otthoni újrakezdés nagyon nehéz lesz, miközben márciusban már az olimpiai selejtező jön. Ezek nagyon sűrű napok voltak itt - agyban és fizikailag is maximálisan terheltek vagyunk.

Pénteken tehát 15 órakor kezdődik Kölnben a Magyarország-Szlovénia mérkőzés az Eb 5. helyéért. A meccsről az Origo a helyszínről számol be.