Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban megváltozott a jövő hét végi budapesti fedett pályás atlétikai világbajnokságon induló etióp versenyzők névsora, és éppen a vb egyik legnagyobb sztárjának ígérkező Haile Gebrselassie mondta le az indulást, sérülésre hivatkozva.

Eldőlt, hogy férfi 60 m gáton Palágyi Gergely indulhat a pénteken kezdődő budapesti fedettpályás atlétikai világbajnokságon. A 19 tagú csapatot már korábban jóváhagyta a magyar szövetség elnöksége, az egyetlen nyitott kérdés az maradt, hogy 60 m gáton ki képviseli a hazai színeket.

A válogatást nehezítette, hogy sem Palágyinak, sem Csillag Leventének, sem Kovács Balázsnak nem sikerült megfutnia a 7,75 mp-ces vb-szintet, ugyanakkor ettől alig elmaradva szinte ugyanolyan eredményt produkáltak a szezonban.

Mérei László szakmai igazgató szombaton elmondta, a hétvégi teljesítményeket is figyelembe véve a hétfőn országos bajnokságot nyert Palágyi állhat rajthoz a Budapest Sportarénában.

A magyar vb-csapat:
férfiak:
Dobos Gábor, Németh Roland (60 m), Pauer Géza (200 m), Szeglet Zsolt (400 m, 4x400 m), Boros László (magas), Tölgyesi Péter (hármas), Bíber Zsolt (súly), Csesznegi Dávid (4x400 m), Szabó László (4x400 m), Dezső Ákos (4x400 m), Dávid Zoltán (4x400 m), Palágyi Gergely (60 m gát)

nők:
Szabó Enikő (60 m), Listár Nikolett (200 m), Petráhn Barbara (400 m), Varga Judit (1500 m), Vári Edit (60 m gát), Vaszi Tünde (rúd), Ajkler Zita (távol)