Vágólapra másolva!
Mexikó fővárosában ma indulnak a sakkórák a nyolc résztvevős, kétfordulós sakkvilágbajnokságon. A nagy érdeklődéssel várt viadalon hazánkat Lékó Péter képviseli, aki három éven belül harmadszor csatázik a világbajnoki címért. A döntőn a címvédő Vlagyimir Kramnyik, a világranglistát vezető exvilágbajnok Viswanathan Anand mellett az orosz Aleszander Morozevics, Peter Szvidler és Alekszander Griscsuk, az örmény Levon Aronjan és az izraeli Borisz Gelfand játszik még. Rövid történeti áttekintés mellett ismerkedjünk meg a korábbi világbajnokokkal. A hetvenes évektől sok konfliktus is kísérte a világbajnoki ciklusokat. Az amerikai Robert Fischer játék nélkül elvesztett címe, a Karpov-Korcsnoj, majd a Karpov-Kaszparov párharcoknak nemcsak a játszmái váltak híressé. 1993-tól 13 évig két világbajnoka volt a sakkozásnak. Prágában, 2002-ben írták alá a címegyesítést biztosító dokumentumot. A két világbajnok, az orosz Vlagyimir Kramnyik és a bolgár Veszelin Topalov 2006 őszén játszotta le a döntőt, amely oly sok vihar és rapid rájátszás után Kramnyik győzelmével fejeződött be.  Az első fordulóban Lékó Péter a sötét bábukat vezeti a világbajnokság legfiatalabb résztvevője, a 23 éves orosz Alekszander Griscsuk ellen.

A FIDE 1947-es kongresszusán döntöttek, hogy Aljechin halálával megüresedett világbajnoki trónusért a kor legjobb hat sakkozója négyfordulós körversenyt játszik. Az amerikai Fine visszalépésével az öt nagymester végül "ötmenetes" versenyben döntötte el a világbajnoki cím sorsát.

Az első két fordulót Hágában játszották, majd a befejező három kört pedig Moszkvában. Mihail Botvinnik a várakozásnak megfelelően nagy fölénnyel végzett az élen, a sakkozás hatodik világbajnoka lett. Szmiszlovot 3-2-re, Kereszt 4-1-re, Reshevszkyt 3,5-1,5-re és Euwet 3,5-1,5-re győzte le, tíz nyerés és 8 döntetlen mellett két partit vesztett. A végeredmény: 1. Botvinnik 14, 2. Szmiszlov 11, 3-4. Keresz és Reshevszky 10,5, 5. Euwe 4 pont.

A Nemzetközi Sakkszövetség a világbajnoki meccsverseny kiírásakor szabályozta, hogy a világbajnoknak minden harmadik évben párosmérkőzésen kell megvédenie címét a világbajnok-jelöltek versenyének győztesével. (Később világbajnok-jelölti páros mérkőzéseket játszottak.) Az első ilyen tornát 1950-ben Budapesten rendezték meg.

A tíz résztvevős versenyt holtverseny után Bronstein nyerte meg, egy évvel később Botvinnikkel 12-12-re végzett, a döntetlen eredmény a címvédőnek kedvezett. A 24 játszmás mérkőzésen Bronstein a 22. parti után még vezetett, de Botvinnik egyenlített, tíz játszma dőlt el a meccsen. Bronstein ragyogó stratégiai megoldásokkal elkápráztatta a sakk híveit, a végjátékokban azonban megdöbbentő pontatlanságokat követett el.

Három évvel később Botvinnik párharca Vaszilij Szmiszlovval is döntetlennel zárult, hét-hét győzelmet könyvelhettek el. 1957-ben ismét Szmiszlovval csatázott, kihívója a nyolcadik parti megnyerésével ragadta magához a vezetést, és 12,5-9,5-ös meggyőző győzelmet aratott, hat nyerés mellett háromszor szenvedett vereséget.

Az akkori szabály szerint Botvinniknek joga volt visszavágóra, és egy év múlva 12,5-10,5-es győzelemmel visszahódította a világbajnoki címet. A sakkvilágot egy ifjú titán káprázatos támadásvezetése, intuíciós áldozatai hozták lázba.

Mihail Tal a jugoszláviai világbajnok-jelöltek versenyének megnyerésével Botvinnik kihívója lett. A 39 éves címvédő tökéletes technikára épített stílusa nem bírt a 24 éves "rigai varázsló" viharos akcióival. Tal 12,5-8,5-ös győzelemmel (+ 6, - 2 ) a sakkozás nyolcadik világbajnokaként ünnepelték. Botvinnik azonban nem adta meg magát, ellenfelére tökéletesen felkészülve, hatalmas akaraterővel visszahódította az elvesztett címet. A betegséggel is küszködő Tal ellen 13-8-ra nyert. A 21 partiból 15 végződött döntéssel!


Botvinnik pályafutása utolsó világbajnoki döntőjét 1963-ban vívta, Tigran Petroszjan 12,5-9,5-ös győzelemmel végleg megfosztotta címétől, az új szabályok már törölték a visszavágó mérkőzést. Maradandót alkotott játszmáinak elemzésével. Könyörtelenül rámutatott saját és az ellenfél hibáira is, minden erejével az igazságot kereste.

A Botvinnik-sakkiskolában számos tehetség bontogatta szárnyait, legismertebb tanítványa Garri Kaszparov volt. Vlagyimir Kramnyik is élvezhette a szakmai támogatását.