Vágólapra másolva!
Vasárnapi, pekingi tornagyőzelme után a női teniszezők világranglistájának 20. helyére előrelépett Szávay Ágnes úgy érzi, nincs nála boldogabb ember az egész galaxisban.

Kuhárszky Zoltán, a pekingi tenisztornán győztes Szávay Ágnes edzője azt mondta, hogy tanítványa kis szerencsével a legmagasabb csúcsokra is eljuthat. "Hallatlanul izgalmas mérkőzés volt a vasárnapi: Ági a második játszmában egészen elképesztő teljesítményt nyújtott, egy rövidítésben elvesztett szett után egy-ötről és meccslabdáról tudott fordítani a világranglistán harmadik Jelena Jankovic ellen. Óriási lelkierő van benne" - mondta a világhírű szakember, aki többek között a német Anke Huber, az amerikai Jennifer Capriati és a szerb Ana Ivanovic trénere volt. "Most három torna következik egymás után, azt szeretnénk, ha Ági legalább az elődöntőig vagy a döntőig eljutna. Ebben az esetben ugyanis talán megvalósulna az idei célja, azaz a legjobb tizenhat között emelnék ki a következő esztendő első Grand Slam-tornáján, az Australian Openen."

Kuhárszy, aki Magyarországon izgulta végig a meccset, elmondta, képesnek tartja Szávayt arra, hogy bekerüljön a világranglista első tíz játékosa közé, majd kérdésre válaszolva, így fogalmazott: "Sőt, egy kis szerencsével akár csúcsra is feljuthat." A pekingi viadalra Mák Tibor edző kísérte el a magyar játékost.

Kuhárszky Zoltán közel nyolc esztendeje fedezte fel a Szávay Ágnesben rejlő kivételes tehetséget, és ott segítette a kiskunhalasi születésű kislány fejlődését, beérését, ahol csak tudta. Tavaly nyár óta már hivatalosan is ő irányítja Szávay edzéseit. "Ha valaki az év elején azt mondja, hogy idáig jutunk, őszintén szólva nem nagyon hittem volna el" - tette hozzá a mester.

Az MTI értesülése szerint Szávay megérkezett Szöulba, ahol a vendéglátók jóvoltából már elitjátékosnak kijáró fogadtatásban részesült: egy csodálatos lakosztályban lakhat, melyet természetesen a rendezők fizetnek. A második helyen kiemelt magyar játékos a szabadkártyával induló dél-koreai Li Re Jával találkozik kedden. Összecsapásuk a centerpálya negyedik meccse lesz.