A hirtelen szívhalál nyomában

Kolonics György halála kapcsán sokakban felmerült a kérdés, vajon mi okozhatta a kétszeres olimpiai bajnok, 15-szörös világbajnok tragédiáját? A hirtelen szívhalál elsősorban a profi futballisták közül szedi áldozatait, de sajnos más sportágakban is előfordulnak tragikus esetek. Talán kevesen tudják, de Magyarországon évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban. A hirtelen szívhalál nyomába eredtünk, és áttekintettük, kik voltak azok a sportolók és labdarúgók, akiknek a "szívük lett a végzetük".

A labdarúgásban nem ritka, hogy egy látszólag teljesen egészséges profi játékos mérkőzés közben, vagy edzésen lelje a halálát.

A futball hőskorában többször is megesett, hogy egy-egy durvább belépő olyan sérülést okozott, amelynek tragikus következményei voltak, és az első, nem sportbaleset által bekövetkezett halálesetet is meglehetősen régen, még 1896-ban jegyezték fel. A skót válogatott támadó, James Logan a Loughboroguh FC játékosaként a Crewe Alexandra elleni bajnokin váratlanul összeesett, és az életét már nem tudták megmenteni. Mint később kiderült, a két évvel korábbi FA-kupa döntőjében mesterhármast szerzett futballista halálát tüdőgyulladás okozta, amelyet korábban nem diagnosztizáltak.

Hasonló esetet szerencsére meglehetősen sokáig nem őriztek meg az annalesek, az 1960-as évektől kezdve azonban egyre gyakrabban lehetett olvasni arról, hogy egy futballista minden előzmény nélkül összeesett a futballpályán, és többé nem is tért magához. 1963. július 14-én a román élvonalbeli Petrolul Ploiesti labdarúgója Constantin Tabarcea a Dinamo Bacau elleni találkozó 16. percében veszítette eszméletét, és a gyors orvosi segítség ellenére sem tudtak segíteni rajta.

1969. március 16-án a Cagliari-AS Roma olasz bajnokin a vendégek csatára, Giuliano Taccola esett össze a pályán: a 26 esztendős támadó, aki az előző 21 bajnokin hét találatot ért el, és ezzel csapata legeredményesebb focistája volt, a mentőben hunyt el - a vizsgálatok szerint szívrohamban.

Az 1973-as esztendőben két tragikus eset is történt Európa futballpályáin. Január 7-én a spanyol másodosztályban rendezett Pontevedra-Sevilla FC találkozón a vendégek 28 esztendős csatára, Pedro Berruezo szíve állt meg a mérkőzés közben (mint utólag kiderült, infarktus miatt), december 16-án pedig a portugál FC Porto labdarúgója, Fernando Pascoal das Neves, művésznevén Pavao kapott szívrohamot a Vitória Setúbal elleni bajnokin - mégpedig a 13. fordulóban játszott mérkőzés 13. percében...

Ennél is nagyobb visszhangot váltott ki az olasz Renato Curi halála, amely 1977. október 30-án történt. Az AC Perugia középpályása élete talán legjobb formájában játszott abban az időszakban, és szóba került a meghívása az olasz válogatottba is, azonban ezt már nem érhette meg, mert a Juventus FC elleni bajnoki 50. percében váratlanul összeesett a pályán, és életét veszítette. A halál oka szívroham volt. A klub később úgy adózott az emlékének, hogy róla nevezte el stadionját.

A nyolcvanas évek elején Oliver Sahnoun halála sokkolta a francia futballközvéleményt: a hatszoros válogatott labdarúgó kis híján az 1978-as vb-keretbe is bekerült, ám a tornára végül nem vitték ki, állítólag éppen szívpanaszai miatt, karrierjét azonban tovább folytatta. 1980. május 21-én klubja, a Girondins Bordeaux edzésén vett részt, amikor szívrohamot kapott, és elhunyt - 24 esztendős volt. Így fia, Nicolas születését sem élhette meg, aki szeptemberben látta meg a napvilágot - és belőle is profi futballista lett. A nigériai válogatott Samuel Okwaraji az Angola elleni vb-selejtező 80. percében veszítette életét 1989. augusztus 12-én: mint a boncolás kiderítette, halálát az okozta, hogy a szíve rendellenesen megnagyobbodott.

Látható tehát, hogy az ilyen tragikus események a múltban is előfordultak, ám ténykérdés, hogy az 1990-es évektől kezdve egyre több hasonló hírt lehetett olvasni, hallani - és nem csak azért, mert a tömegkommunikáció sokat fejlődött. 1990-ben megint Angliában történt hasonló eset: a York City 25 esztendős támadója, David John Longhurst kapott szívrohamot a Lincoln City elleni összecsapáson, és már a kórházba szállítása előtt elhunyt. A klub a stadion egyik lelátóját nevezte el róla.

1993. február 2-án a Bayern Uerdingen 90-szeres román válogatott balhátvédje, Michael Klein (játszott az 1984-es Európa-bajnokságon és az 1990-es vébén is) csapata edzésén hunyt el szívrohamban. Az 1992-es barcelonai olimpián a ghánai válogatottal bronzérmet szerzett Shamo Quaye 1997 novemberében a svéd Umea FC edzésén veszítette életét szívroham miatt, 1998 áprilisában a korábban a VfB Stuttgart színeiben a Bundesligában is megfordult Axel Jüptner hunyt el hasonló körülmények között a Carl Zeiss Jena tréningjén, a 47-szeres walesi válogatott Robbie James pedig a Llanelli FC játékos-edzőjeként halt meg 40 esztendősen a pályán 1998-ban.

A román labdarúgásban egyébként meglehetősen sok futballista-tragédiát jegyeztek fel: 1999. július 24-án az Astra Ploiesti focistája, Stefan Vrabioru percekkel azután esett össze a Rapid Bucuresti elleni találkozón, hogy becserélték volna - az volt az első mérkőzése az első osztályban... Bő egy évvel később, 2000 októberében a nyolcszoros válogatott Catalin Haldan a Dinamo Bucuresti színeiben az Oltenita elleni edzőmérkőzésen kapott szívrohamot, és többé már nem is tért magához.

Fehér Miklós halála megdöbbentette a futballvilágot:

A nemzetközi futballközvélemény azonban igazából csak Marc-Vivien Foé halálát követően figyelt fel a tragikus események egyre nagyobb számára. A kameruni középpályás a 2003-as Konföderációs-kupa elődöntőjében, Kolumbia ellen lépett pályára, és a 72. percben a kezdőkör környékén, amikor senki sem volt a közelében, egyszer csak összeesett. Már a pályán megpróbálták újjáéleszteni, és az orvosok 45 percen keresztül küzdöttek az életéért a stadion egészségügyi központjában, mindhiába - a halál oka a szív rendellenessége volt. Alig fél évvel később Magyarországon Fehér Miklós halála sokkolt mindenkit: a Benfica magyar támadója a Vitória Guimaraes elleni bajnoki hajrájában veszítette el eszméletét, és a televíziós közvetítés miatt milliók látták haláltusáját.

A fenti két eset óta fokozott figyelem kíséri a futballisták egészségét, és mégis: sorra történnek a tragikus esetek. Még 2004-ben a brazil bajnokságban a Sao Cateano védője, Serginho veszítette életét a pályán, a Sao Paulo FC elleni bajnokin (szintén a tévénézők millióinak szeme láttára), 2006 augusztusában az egyiptomi válogatottal ugyanabban az esztendőben Afrika-kupát nyert Mohamed Abdelvahab klubja, az Al-Ahli edzésén halt meg szintén szívelégtelenségben.

Tavaly augusztusban a Sevilla FC spanyol válogatottja, Antonio Puerta esett össze a Getafe CF elleni bajnokin, és bár a saját lábán hagyta el a pályát, később az öltözőben megint eszméletét veszítette, és az orvosok nem tudták megmenteni az életét. A 2007-es esztendő végén pedig a skót Motherwell FC csapatkapitánya, Phil O'Donnell szíve állt meg a Dundee United elleni találkozón, csere közben éppen lefelé sétált a pályáról.