Már itthon is kapható a 650 lóerős Hyundai, de marad a szívó benzines i30 is

Vágólapra másolva!
Két vadonatúj és három frissített modell forgalmazását kezdi el itthon a napokban a koreai autógyártó, közkívánatra a szívó benzines i30-as és a dízel Tucson is marad még egy ideig.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hyundai/Posztos János

Budapesten mutatta be a sajtó képviselőinek a Hyundai az újdonságait, melyek között a világ egyik legizgalmasabb és legfejlettebb villanyautója is ott van. Lássuk mit hoztak!

1. i30 ráncfelvarrás

Hyundai i30
Fotó: Gulyás Péter István / Hyundai

A Csehországban készülő, három karosszériaváltozatban létező kompakt modell már a második ráncfelvarrását kapta meg, legutóbb 2020-ban frissítette a Hyundai. Most a külső alig változott, csak a hűtőrács mintázatához, a ködlámpafészkekhez, a színválasztékhoz (a 12-ből 7 szín új) és a hátsó diffúzor-imitációhoz nyúltak hozzá, és megjelent egy új 16 colos felni is a választékban. Belül széria lett a 4,2 colos digitális műszerfal (a 10,25 colos továbbra is opciós), kellemesebb tapintásúak a burkolatok, és kárpitok, valamint LED-es lett a belső fény.

Hyundai i30
Fotó: Gulyás Péter István / Hyundai

A sportos optikát adó N Line felszereltségnél újak a 17 és 18 colos felnik, alapáron jár a nagyobb digitális műszerfal és az indítógomb színe is pirosra változik. Tisztábbak lettek a motorok (már teljesítik a szeptemberben életbe lépő Euro 6e normát), viszont vesztettek a teljesítményükből,

 a népszerű 1,5-ös, négyhengeres szívó megmaradt.

 Utóbbi 110 helyett 96, az egyliteres, háromhengeres T-GDi turbó 120 helyett 100, az 1,5-ös, négyhengeres T-GDi turbó 160 helyett 140 lóerős lett. Az i30 árlistája 7,9-11,1 millió forintig tart (magas emissziója miatt az i30 N sportmodell forgalmazása megszűnt Európában).

2. Tucson ráncfelvarrás

Hyundai Tucson
Fotó: Gulyás Péter István / Hyundai

Európa kedvenc kompakt szabadidő-autója (és kedvenc Hyundai modellje) is ráncfelvarráson esett át, amire azért volt szükség, mert már több mint három éve a piacon van. Amikor megjelent a Tucson negyedik generációja, nagy szenzációt jelentett az izgalmas formaterve és a széles hajtáslánc-választéka miatt. Mivel sokan ma is az egyedi dizájn miatt veszik, ahhoz csak finoman nyúlt hozzá a Hyundai, leginkább a hűtőmaszk és az abba integrált nappali fények/irányjelzők kialakítása változott, valamint a lökhárítókat és felniket is átrajzolták.

Hyundai Tucson
Fotó: Gulyás Péter István / Hyundai

Vadonatúj a műszerfal, már az Ioniq 5-ére emlékeztet a 2x12,3 colos kijelzőkkel (Prime felszereltség alatt 4,2x12,3 col), illetve az új klímapanellel, középkonzollal, háromküllős kormánnyal és az utas előtti polccal. Szériafelszerelés lett a vezeték nélkül frissülő navigációs rendszer, és megjelent az extralistán a HUD, illetve a digitális kulcs 2.0-s verziója.

Hyundai Tucson
Fotó: Hyundai

Törölték a hajtásláncok közül a 150 és a 180 lóerős 1,6-os turbómotort, helyettük már csak egy 160 lóerős kérhető. A szigorúbb károsanyag-kibocsátási előírások miatt a full hibrid hajtás a korábbi 230 helyett 215, a plug-in hibrid pedig 265 helyett már „csak” 252 lóerőt képes leadni, viszont a zöld rendszámos PHEV mostantól fronthajtással is kérhető az összkerékhajtás mellett. Mivel már minden más Hyundai modellből eltűntek a dízelek, sokat tanakodtak a márka európai központjában, hogy megtartsák-e az 1,6-os CRDi-t a Tucsonban, végül úgy döntöttek, hogy maradhat, ráadásul változatlanul 136 lóerővel, alapáron hétfokozatú duplakuplungos váltóval, és akár összkerékhajtással is. A legolcsóbb frissített Tucson 11,3 millió forintba, a legdrágább, az Executive PHEV 18,99 millió forintba kerül.

3. Ioniq 5 ráncfelvarrás

Hyundai Ioniq 5
Fotó: Hyundai

A három éve kapható, egyedi formájú ferdehátú meglepően tágas utasterével, széles választékával, 800 voltos architektúrájával és villámgyors DC tölthetőségével máig az egyik legjobb villanyautónak számít. Mivel a dizájn sikert aratott, itt is csak módjával mertek rajta változtatni, kissé átrajzolták a lökhárítókat és a védjegynek számító, pixeles hátsó lámpát, megnövelték a hátsó szárnyat és a hátsó ablaktörlőt. Bent megjelent a sportosabb, 

háromküllős kormánykerék és a digitális visszapillantó,

 fekete keretet kaptak a 12,3 colos kijelzők, újak a kárpitok, áttervezték a középkonzolt és már hagyományosan nyílik a kesztyűtartó. Nem változott a képernyők mérete, de már a következő generációs hardvert használják, ami jobb telefon-integrációt ígér.

Hyundai Ioniq 5
Fotó: Hyundai

Akiknek tetszik az Ioniq 5 N megvadított külseje, de nincs szüksége bő 600 lóerőre, azoknak lehet jó választás a most bevezetett Ioniq 5 N Line, amelyet 20 colos kerekek, egyedi lökhárítók, perforált bőrrel bevont, piros cérnával varrt sportkormány és Alcantara/bőr kárpitozású sportülések különböztetnek meg a többi változattól. Fontosabb, hogy 

a frissített Ioniq 5-ös modellek 53 helyett 64, illetve 77,5 helyett 84 kWh-s akkumulátorokkal készülnek,

 aminek köszönhetően a hatótávjuk változattól függően 56-67 km-rel nőtt meg. A legmesszebbre a 228 lóerős, hátsókerék-meghajtású nagy akkumulátoros változat jut, a hivatalos WLTP hatótávja 570 km.

Hyundai Ioniq 5
Fotó: Hyundai

Javítottak a vezetéstámogató rendszerek tudásán, a felfüggesztésben új lengéscsillapítók fokozzák a komfortot, az első kereszttartó merevítésével pedig a kissé steril kormányzás-érzeten javítottak. A karosszériaszerkezetben is vannak változások, a frissített Hyundai Ioniq 5 hátsó kerekénél és a padlójánál megerősítették a lemezeket, hogy csökkenjen az általuk keltett zaj, a hátsó kerékhez még extra hangszigetelő-anyagot is tesznek, a B-oszlop és a hátsó oldalajtó megerősítésével az ütközésbiztonság javult.

4. Ioniq 5 N

Fotó: Hyundai/Posztos János

Alaposan áttervezték a Hyundai mérnökei a polgári Ioniq 5-öt, amikor az N sportrészleg első villanyautóját fejlesztették. A 84 kWh kapacitású akkumulátornál nagyobb lett a teljesítményleadás- és felvétel, és saját hűtőkört is kapott. 42-vel több hegesztési ponttal és 2,1 méternyi extra strukturális ragasztóval, a villanymotorok és az akkumulátor rögzítési pontjainak megerősítésével merevítették ki a karosszériát, és megnövelték az első- és hátsó segédvázak oldalirányú szilárdságát is. 

A féltengelyeket a WRC-raliautókkal szerzett tapasztalatok alapján erősítették meg,

 hogy bírják a 740 Nm rendszernyomaték megpróbáltatásait.

Hyundai Ioniq 5 N
Fotó: Hyundai

A Hyundai Ioniq 5 N kormányreakciójának javítása érdekében kevésbé csavarodik a kormányoszlop, egyedi az elektromos rásegítés hangolása, és 15 százalékkal közvetlenebb az áttételezés. Szintén kanyarvételi tulajdonságokat javít az N Pedál funkció, amelynél a fékenergia-visszatáplálás segít befordítani az autót a vezető által kért irányba, és ott van még az N Drift Optimalizáció funkció is, amely sok érzékelő jele alapján, az elektronikus sperrdiffi közreműködésével 

segít megtartani a driftszöget

 – a bródszájdolás elindításához dedikált nyomaték-lökettel segít a hátsó hajtómotor. Persze ahhoz is tud asszisztálni az elektronika, hogy az autó a lehető legnagyobb kanyarsebességet tudja elérni.

Hyundai Ioniq 5 N
Fotó: Hyundai

Aztán ott vannak a klasszikus villanyautó-játékok, úgymint a három fokozatban állítható rajtautomatika, vagy az N Grin funkció, amelynél gombnyomásra 

10 másodpercre 650 lóerőre emelkedik a rendszerteljesítmény

 – azokra az esetekre gondolva, amikor a 609 lóerő egyszerűen nem elég. Az elektronika egyébként képes (versenypálya) körönkénti energiafogyasztást is regisztrálni. Az intelligens hűtés segítségével egy-egy gyors körre, rövid vagy hosszú távú versenytempóra is alkalmas a Hyundai Ioniq 5 N – a hőháztartást mindig a megfelelő körülményekhez igazítja az elektronika.

Hyundai Ioniq 5 N
Fotó: Hyundai

Elöl 400 mm-es tárcsákat szorítanak négydugattyús nyergek, hátul 360 mm-es tárcsákat egydugattyús nyergek, a fékenergia-visszatermeléssel akár 0,6 g lassulást tud elérni az Ioniq 5 N; a mechanikai és az elektromos féket is felkészítették a ballábfék-technika használatára. A vezetési élmény javítása érdekében váltást és motorpörgetést is szimulálhat a villanyautó, háromféle N Active Sound+ menethang választható, az egyik a benzines N modelleket idézi. Vicces, hogy a kanyargós útszakaszt jelző tábla felismerésekor felajánlja a kocsi az N üzemmód aktiválását.

Hyundai Ioniq 5 N
Fotó: Hyundai

A nagyobb kerekek miatt 50 mm-rel megnövelték a szélességet, az új lökhárítókkal 80 mm-rel nőtt a hossz, a (has) magasságot 20 mm-rel csökkentették, a 21 colos, 14,5 kg tömegű kovácsolt felnikre 275/35 méretű Pirelli P Zero abroncsokat szerelnek gyárilag. A nagyobb kanyarsebességekre gondolva az első ülések közötti konzol térpárnát és sípcsontvédőt is kapott, a nagyobb oldaltartású üléseket 20 mm-rel alacsonyabbra építik be. Elöl 226, hátul 383 lóerő teljesítményű a hajtómotor, így jön ki a 609 lóerős rendszerteljesítmény, a 10 másodpercig elérhető 650 lóerő pedig 238+412 lóerőből áll össze. A rajtautomatika használatával 

3,4 másodperc alatt teljesíthető a 0-100 km/h-s sprint, de a 260 km/h-s végsebesség sem megszokott egy Hyundai-tól.

 Az Ioniq 5 N alapára 28,99 millió forint, a szellőztetett Alcantara üléseket és panoráma üvegtetőt tartalmazó Plus csomag felára egymillió forint (ezen kívül minden extra benne van az alapmodellben).

5. Santa Fe

Fotó: Hyundai/Posztos János

A családi SUV vadonatúj, ötödik generációjának 

különlegessége a szögletes forma,

 a mélyre tett hátsó lámpa és a H-motívum az első lökhárítóban és a fényszórókban. A hátsó ajtók mögötti tetőoszlopon még kihajtható kapaszkodókat is kialakítottak, hogy annak, aki a tetőn szállított poggyászhoz akar hozzáférni, vagy épp a tetősátorba akar bemászni, biztos fogása legyen. Az utastérben a panorámakijelzős műszerfalhoz (két darab 12,3 colos képernyő ívelt üveg mögött) tartozik még néhány fizikai kapcsoló a rádió vezérlésére, a klíma külön érintőképernyős panelt kapott, és a terepfunkciókhoz is vannak dedikált kapcsolók – már ha az ügyfél befizet 800 ezer forintért az összkerékhajtásra.

Hyundai Santa Fe
Fotó: Hyundai

Tele van praktikus tárolórekesszel a belső. A két első ülés között például rengeteg töltési lehetőséget találunk, az indukciós töltőben egyszerre akár két telefon is elfér, a könyöklő alatti tároló fedelét kettős zsanérral látták el, így az elölről vagy hátulról is felnyitható. 

A kesztyűtartóban UV-C megvilágítás segít apróbb tárgyak, például mobilok sterilizálásában.

 A hátsó üléssorok a padlóba hajthatóak, Magyarországon széria a hétszemélyes kialakítás.

Fotó: Hyundai/Posztos János

A Hyundai Santa Fe négyféle hajtáslánccal készül, de nálunk csak az 1,6 literes turbómotort használó öntöltő (HEV) és a konnektoros hibrid (PHEV) lesz elérhető 215, illetve 253 lóerővel, hatfokozatú hagyományos automata váltóval. A fronthajtású öntöltő hibrid 22,6 millió, a zöld rendszámos, összkerekes PHEV változat 24,6 millió forintért kapható szinte hiánytalan felszereltséggel. 700 ezer forintba kerül a Calligraphy csomag, amely Nappa bőr prémium üléseket, Alcantara tetőkárpitot, elegánsabb külső-belső részleteket, 20 colos felniket és sterilizáló kesztyűtartót foglal magában.