Vágólapra másolva!
A görögországi Halkidikiben orosz győzelemmel fejeződött be a 24. Klubcsapatok Európa Kupája. A hetedik fordulóban a Baden-Baden csapata csak 3-3-at ért el a Bosna Szarajevó együttesével szemben, míg az URAL Szverdlovszkaja gond nélkül nyert a Mülheim gárdájával szemben. Az első helyet a több táblapont döntötte el az orosz bajnok javára. A Kiev csapata Bucholz-számítással végzett a harmadik helyen. Szép győzelemmel zárta szereplését a Haladás-Szova Szombathely, a 28. helyett végzett az együttes. Megvédte elsőségét a női csapatok viadalán a Cercle d'Echecs Monte Carlo, a Szpartak Vidnoe végzett a második helyen, a montenegrói T-com Podgorica lett a bronzérmes.

A sakkozás legjobbjainak igazi csúcstalálkozója volt a 24. Klubcsapatok Európa Kupája. A világranglista első tíz helyezettjéből hatan is játszottak a különböző csapatokban. Huszonkét sakkozó 2700, 56 résztvevő 2600 feletti Élő-ponttal. 2005 és 2006 után ismét orosz csapat nyerte az Európa-kupát. Kedvező párosításának köszönhetően az első helyre rangsorolt URAL Szverdlovszkaja végzett az élen. A meccspontos párosítási szisztéma, a 7 fordulós svájci rendszerű lebonyolítás minden hibája fokozottan a felszínre került. A kitűnő erőkből álló URAL mindössze egyetlen rangadót játszott a viadalon, s azt el is vesztette az örmény MIKA ellen. Könnyedén javított gólarányt gyengébb csapatok ellen, és az utolsó fordulóban is könnyű ellenfelet kapott, hozták is a kötelező győzelmet. A 8. izraeli Ashdod Illit Chess Club, a 11. Mülheim és a 13. Zágrábbal hozta össze őket a párosítási program. A valamennyi partiját megnyerő Vlagyimir Malahov mellett a spanyol Alekszej Shirov volt a legjobb pontszerzőjük.

Legjobbjukat, az indiai világbajnok Viswanathan Anandot nélkülöző német bajnok Baden-Baden erejéből csak hat döntetlenre futotta a Bosna Szarajevó ellen. Három könnyebb ellenfél után négy nehéz meccset játszottak. A Szaranszk és a MIKA gárdájával szemben nyertek, a Kievvel remiztek. A francia Etienne Bacrot és a német ranglistát vezető Arkadij Naiditsch voltak a legeredményesebbek.

Gyengélkedett a PVK Kiev Chess Club éltábláján Szergej Karjakin, remekelt a hatodikon a veterán Alekszandr Beljavszkij. Nem volt könnyű az útjuk a bronzéremig, amit végül a Baden-Badenhez hasonlóan veretlenül értek el. Rendkívül kiegyensúlyozottan sakkoztak a Bosna Szarajevó játékosai, az éltáblán a szlovák Szergej Movszeszjan 5,5 ponttal bizonyította, hogy változatlanul jó formában van. Egy vereséget szenvedtek el, a MIKA együttesétől kaptak ki.

A rajtlistán a 30. helyre rangsorolt Haladás-Szova Szombathely sakkozói jól helytálltak a rendkívül erős mezőnyben. Négy csapatgyőzelem mellett rengeteg tapasztalatot is szereztek a vasárnap induló csapatbajnokságunk előtt. Nehéz megérteni, hogy a bajnok Csuti-Hydrocomp és a második helyezett Aquprofit Nagykanizsa miért nem játszott a KEK-ben, számos idegenlégiósuk más-más együttesben szerepelt. Az osztrák Baden csapatának másodiktábláján játszott Balogh Csaba, 5,5 ponttal 10 Élő-pontot szerzett.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
OSG Baden-Baden e. V. (11, 24,5) -CC "Bosna" Szarajevó (10, 27) 3 - 3
Szvidler (2727) - Movszeszjan (2732) döntetlen
Bacrot (2705) - Prodojevic (2615) döntetlen
Nisipeanu (2684) - Tyimofejev (2670) döntetlen
Naiditsch (2678) - Bologan (2682) döntetlen
Vallejo Pons (2664) - Ivanisevic (2658) döntetlen
Harikrishna (2659) - Stojanovic (2455) döntetlen

URAL Szverdlovszkaja (10, 27,5) - SV Mülheim Nord (10, 23,5) 4,5 - 1,5
Radzsabov (2751) - Vachier-Lagrave (2716) döntetlen
Kamsky (2729) - Landa (2613) döntetlen
Shirov (2726) - Fridman (2630) 1 - 0
Griscsuk (2719) - Potkin (2613) döntetlen
Malahov (2675) - Szaltajev (2484) 1 - 0
Drejev (2670) - Hausrath (2493) 1 - 0

PVK Kiev Chess (10, 27) - TPS Szaranszk (10, 25) 3 - 3
Karjakin (2730) - Ivancsuk (2786) 0 - 1
Jakovenko (2737) - Volokityin (2659) döntetlen
Efimenko (2680) - Szakajev (2640) döntetlen
Arescsenko (2664) - Majer (2682) 1 - 0
Oniscsuk (2644) - Volkov (2632) döntetlen
Beljavszkij (2619) - Kobalija (2630) döntetlen

Clichy Echecs 92 (9, 23) - Ekonomiszt SGSEU - 1 Szaratov (9, 22,5) 0,5 - 5,5
Beer Sheba Chess Club (9, 21,5) - MIKA Chess Club (8, 20,5) 2,5 - 3,5
Ashdod Illit Chess Club (8, 21) - Schachfreunde Reichenstein (8, 21) 6 - 0
CC Zágráb (8, 19) - Linex Magic (8, 25,5) 3,5 - 2,5
FINEK Gazprombank (8, 21,5) - SK Hohemens (8, 19,5) 4,5 - 1,5
...
Haladás-Szova Szombathely (6, 16,5) - Sahovsko Drustvo Ptuj (6, 19) 3,5 - 2,5
Héra Imre (2530) - Pavasovic (2597) döntetlen
Kovács Gábor (2490) - Borisek (2548) 0 - 1
Németh Miklós (2479) - Makszimenko (2536) döntetlen
Rachela Milan (2358) - Polajzer (2360) 1 - 0
Ruck Tamás (2328) - Podkriznik (2372) döntetlen
Csonka Attila (2275) - Roskar (2269) 1 - 0

A 24. Európa-kupa végeredménye:
1.URAL Szverdlovszkaja (orosz) (Tejmur Radzsabov (azeri, 2751) 3,5/5, Gata Kamsky (amerikai, 2729) 2,5/6, Alekszej Sgirov (spanyol, 2726) 5,5/7, Alekszandr Griiscsuk (orosz, 2719) 5,5/7, Vlagyimir Malahov (orosz, 2675) 7/7, Alekszandr Motiljev (orosz, 2672) 3/4, Alekszej Drejev (orosz, 2670) 5/6) 12 meccspont, 32 pont
2. OSG Baden-Baden e. V. (német) (Peter Szvidler (orosz, 2727) 4/7, Etienne Bacrot (francia, 2705) 5,5/7, Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2678) 3,5/7, Arkadij Naiditsch (német, 2678) 5,5/7, Francisco Vallejpo Pons (spanyol, 2664) 3/5, Pentala Harikrishna (indiai, 2659) 3,5/5, Michal Kraszenkow (lengyel, 2624) 2,5/4) 12, 27,5
3. PVK Kiev Chess (ukrán) (Szergej Karjakin (ukrán, 2730) 2,5/6, Dmitrij Jakovenko (orosz, 2737) 3/5, Zahar Efimenko (ukrán, 2680) 4/6, Alekszandr Arescsenko (ukrán, 2664) 4/5, Alekszandr Oniscsuk (amerikai, 2644) 4/6, Jevgenyij Mirosnicsenko (ukrán, 2632) 4,5/5, Vlagyimir Baklan (ukrán), 2625) 3/3, Alekszandr Beljavszkij (szlovén, 2619) 5/6) 11, 30
4. CC "Bosna" Szarajevó (boszniai) 11, 30
5. Ekonomiszt SGSEU -1 Szaratov (orosz) 11, 28
6. TPS Szaranszk (orosz) 11, 28
7. Bank King (örmény) 10, 27,5
8. Ashdod Illit Chess Club (izraeli) 10, 27
9. FINEK Gazprombank (orosz) 10, 26
10. 1. Novoborsky SK (cseh) 10, 25,5
11. SV Mülheim Nord (német) 10, 25
12. MIKA Chess Club (örmény) 10, 24
13. CC Zágráb (horvát) 10, 22,5
...
28. Haladás-Szova Szombathely (Héra Imre (2530) 3/6, Kovács Gábor (2490) 4/7, Németh Miklós (2479) 3/7, Rachela Milan (szlovák, 2358) 3,5/7, Ruck Tamás (2328) 1,5/5, Csonka Attila (2275) 2,5/5, Pergel László (2293) 2,5/4, Takács András (2023) 0) 8, 20

A legjobb teljesítmények a performance-pontszámok alapján:
Vlagyimir Malahov (URAL Szverdlovszkaja, 2675) 3187 (7/7)
Artases Minaszjan (Bank King, 2541) 3002 (6/6)
Pavel Eljanov (Ashdod Ilit Chess Club, 2720) 2841 (4,5/6)
Etienne Bacrot (OSG Baden-Baden e. V., 2705) 2839 5,5/7
Tejmur Radzsabov (URAL Szverdlovszkaja, 2751) 2836 (3,5/7)
Jevgenyij Mirosnicsenko (PVK Kiev Chess,2632) 2835 (4,5/5)
Szergej Movszeszjan (CC "Bosna" Szarajevó, 2732) 2828 (5,5/7)
Vlagyimir Akopjan (Linex Magic, 2679) 2816 (6/7)
Alekszej Shirov (URAL Szverdlovszkaja, 2726) 2808 (5,5/7)
Alekszandr Arescsenko (PVK Kiev Chess, 2664) 2806 (4/5)
Arkadij Naiditsch (OSG Baden-Baden e. V., 2678) 2805 5,5/7
Vaszilij Ivancsuk (TPS Szaranszk, 2786) 2801 (5/7

Megvédte tavalyi elsőségét az indiai Humpy Koneru vezetésével a Cercle d'Echecs Monte Carlo. Veretlenül, két riválisával 2-2-öt játszva ért célba. Remekelt a grúz Nana Dzagnidze. Nagy reményekkel, komoly erősítésekkel a legfényesebb éremre pályázott a Szpartak Vidnoe, de a hatodik játéknapon megbotlottak a Szaratov ellen. Az első hat helyezett játékeréjével nem vehették fe a versenyt a többiek. A fehérorosz EPAM csapatában játszott olimpiai válogatottunk éltáblása, Hoang Thanh Trang, hat játszmából 3 pontot szerzett.

Az utolsó forduló érdekesebb eredményei:
Cercle d'Echecs Monte Carlo (11, 17) - T-com Podgorica (9, 17) 2 -2
Koneru (2618) - Muzicsuk,A (2508) döntetlen
Cramling (2550) - Maric (2405) döntetlen
Dzagnidze (2503) - Gaponenko (2473) 1 - 0
Socko (2434) - Kovalevszkaja (2439) 0 - 1

Ekonomiszt SGSEU Szaratov (9, 14,5) - EPAM (8, 14) 2 - 2
Usenyina (2496) - Zatonskih (2440) döntetlen
Dronavalli (2462) - Atalik (2432) 1 - 0
Paehtz (2471) - Matvejeva (2411) döntetlen
Kovanova (2379) - Sarevics (2322) 0 - 1

Aspropirgos Attikis (8, 12,5) - Szpartak Vidnoe (8, 15,5) 0 - 4
Finek Szentpétervár (7, 15) - MIKA Jereván (7, 14,5) 1 - 3

A 13. Női Európa-kupa végeredménye:
1.Cercle d'Echecs Monte Carlo (monacói) (Humpy Koneru (indiai, 2618) 4,5/6, Pia Cramling (svéd, 2550) 3/6, Nana Dzagnidze (grúz, 2503) 6/7, Monika Socko (lengyel, 2434) 2,5/5, Almira Szkripcsenko (francia, 2455) 3/4) 12 meccspont, 19 pont
2. Szpartak Vidnoe (orosz) (Hou Ji-fan (kínai, 2578) 2/4, Antoaneta Sztefanova (bolgár, 2548) 5/6, Zjao Xue (kínai, 2518) 3/5, Tatjana Koszinceva (orosz, 2513) 4,5/6, Nagyezsda Koszinceva (orosz, 2468) 2/4, Jevgenyija Ovod (orosz, 2429) 3/3) 10, 19,5
3. T-com Podgorica (montenegrói) (Anna Muzicsuk (szlovén, 2508) 5,5/7, Alisza Maric (szerb, 2405) 4,5/7, Inna Gaponenko (ukrán, 2473) 3,5/7, Jekatyerina Kovalevszkaja (orosz, 2439) 10, 19
4. Ekonomiszt SGSEU Szaratov (orosz) 10, 16,5
5. MIKA Jereván (örmény) 9, 17,5
6. EPAM (fehérorosz) 9, 16

A legjobb teljesítmények a performance-pontszámok alapján:
Nana Dzagnidze (Cercle d'Echecs Monte Carlo, 2503) 2707 (6/7)
Antoaneta Sztefanova (Szpartak Vidnoe, 2548) 2694 (5/6)
Harika Dronavalli (Ekonomiszt SHSEU Szaratov, 2462) 2689 (4/5)
Anna Muzicsuk (T-com Podgorica, 2508) 2649 (5,5/7)
Humpy Koneru (Cercle d'Echecs Monte Carlo, 2618) 2646 (4,5/6
Anna Usenyina (Ekonomiszt SGSEU Szaratov, 2496) 2541 (4,5/7)
Maja Csiburdanidze (MIKA Jereván, 2488) 2519 (3/5)
Katyerina Lahno (MIKA Jereván, 2488) 2519 (4/6)
Tatjana Koszinceva (Szpartak Vidnoe, 2513) 2507 (4,5/6)