Vágólapra másolva!
Remekül sikerült a magyar kötöttfogású-válogatott bemutatkozása a belgrádi birkózó egyéni világkupa-versenyen, melynek szombati nyitónapján a négy magyarból kettő, Korpási Bálint és Lévai Zoltán bejutott az esti elődöntőbe.

Sike András szakágvezető megfiatalított csapattal érkezett a szerb fővárosba, aminek nem kis részben a koronavírus-járvány volt az oka, amely megtizedelte az együttest. Ennek ellenére a szakvezető bizakodva tekintett a verseny elé, még csütörtökön elmondta: aki bevethető, az jó formában utazik a versenyre.

A kapitány kijelentését a szombaton érdekelt birkózók szinte mindegyike bizonyította. A jelenlegi csapat két legjobbja, a világ- és Európa-bajnok Korpási Bálint a 72 kilogrammosok között, míg az idei Eb-második Lévai Zoltán (77 kg) egyaránt két győzelmet aratott és a legjobb négybe került.

Korpási Bálint a 72 kilogrammosok között szerzett két győzelmet Forrás: Birkózó-vb 2018

A magyar szövetség tájékoztatása szerint előbbi a kirgiz Ruszlan Carevet 2-1-re, majd az ukrán Makszim Javtusenkót 3-0-ra verte. Lévai a moldovai Alexandrin Gutu elleni látványos, 7-4-es sikerrel nyitott, az elődöntőért pedig a szlovákiai Horváth Deniszt múlta felül 5-1-re.

A mindössze 20 éves Takács Istvánnak (87 kg) ugyan nem sikerült a négybe kerülés, de teljesítménye így is elismerésre méltó, hiszen a 16 között a vb- és Eb-bronzérmes örmény Artur Sahinjant 3-2-re le tudta győzni. A folytatásban a szerb színekben szereplő, georgiai Zurabi Datunashvilivel is nagy csatát vívott, de 2-1-re kikapott, a vigaszági folytatásban viszont még reménykedhet.

A negyedik magyar, Váncza István egy vereséggel zárta a viadalt.

Az első napi elődöntőket 18 órától rendezik.

A szerbiai verseny eredetileg világbajnokság lett volna, de mivel több ország, többek között az Egyesült Államok és Japán is lemondta a szereplését, világkupává minősítették át az eseményt.