Két hónapra eltiltották a kétszeres olimpiai bajnokot, amiért csapattársait és edzőjét sértegette

Sim Szuk Hi
Két hónap eltiltás a dél-koreai olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónak
Vágólapra másolva!
Két hónap eltiltást kapott a dél-koreaiak kétszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázója, Sim Szuk Hi, mert társaira és edzőire sértő megjegyzéseket tett, és így kérdésessé vált szereplése a február 4-én rajtoló pekingi téli olimpián.

Simnek lehetősége van fellebbezni a Dél-Koreai Olimpiai Bizottság illetékes testületénél, amely legközelebb január 14-én ül össze. Amennyiben a 24 éves sztár nem él a lehetőséggel, vagy nem enyhítik a mostani ítéletet, úgy nem szerepelhet az ötkarikás játékokon.

Sim Szuk Hi azzal keveredett gyanúba októberben, hogy a 2018-as, phjongcshangi - azaz hazai jégen rendezett - olimpián esetleg csalt, szándékosan ütközött az egyik társával, Csoj Min Dzsonggal. Sim két hónapja külön készül társaitól, mert a válogatott többi tagja és vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy a kialakult helyzetben nem tudnak vele együtt dolgozni és felkészülni az olimpiára. Sim nem volt tagja a világkupa-sorozaton szerepelt csapatnak sem.

Sim Szuk Hi és Csoj Min Dzsong ütközése a phjongcshangi téli olimpián Forrás: AFP/Mladen Antonov

Sim a 2018-as olimpia alatt az egyik edzővel váltott üzeneteket, amelyekben hosszasan becsmérelte társait, például az 1000 méteres döntő utolsó kanyarjában vele összeakadó Csojt, valamint Kim Alangot, ezen kívül azzal gúnyolta Csojt, hogy ő a sportág női Steven Bradburyje. Az ausztrál versenyző ugyanis azzal vált világhírűvé, hogy a 2002-es téli olimpián úgy nyerte meg hatalmas meglepetésre a férfi 1000 métert, hogy több futamban és a döntőben is az előtte korcsolyázók egymást kilökték és buktak.

A phjongcshangi 1000-es fináléban Simet végül kizárták, míg Csojt a negyedik helyre rangsorolták. A 12-szeres világbajnok Csoj a 2018-as olimpián a női váltóval és 1500 méteren aranyérmes lett.
Sim és az edző közötti üzenetváltás októberben látott napvilágot egy internetes portálon. A versenyző ezt követően nyilvánosan bocsánatot kért társaitól, ugyanakkor tagadta, hogy sportszerűtlen lett volna a phjongcshangi 1000 méteres döntőben Csojjal.

Két hónap eltiltás a dél-koreai olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónak Forrás: AFP/Aris Messinis

- tette hozzá Sim, aki 2018-ban egy másik ügy miatt volt reflektorfényben: ekkor hozta nyilvánosságra, hogy egyik edzője, Cso Dzse Pom szexuálisan és fizikailag is bántalmazta. A nyomozás után a trénert 13 év börtönre ítélték. A válogatottból két hónapja kizárt gyorskorcsolyázó a helytelen viselkedését a Cso-üggyel magyarázta, elmondása szerint nem volt megfelelő állapotban, ezért agresszíven viselkedett másokkal, nem tudott uralkodni magán.

Sim a 2014-es és 2018-as olimpián a női váltóval lett aranyérmes, Szocsiban 1500-on második, 1000-en pedig harmadik volt. A világbajnokságokról 8 arany-, 4 ezüst- és 4 bronzérme van.