Vágólapra másolva!
A muaythai harcos Sándorfi Ajsa is részt vehet a júliusi Világjátékokon az Amerikai Egyesült Államokban, a 21 éves magyar versenyző eltökélt célja, hogy felálljon a dobogóra a -60 kilogrammos súlycsoportban.

Július 7. és július 17. között az Amerikai Egyesült Államokban, Birminghamben rendezik meg a Világjátékokat, amely egy nemzetközi multisportesemény. A Világjátékokat mindig a nyári olimpiai játékokat követő első évben tartják, s olyan sportágakat tartalmaz, amelyek nem szerepelnek az ötkarikás programban. A muay thai-osoknál minden súlycsoportban nyolc ország, nyolc versenyzője mutathatja meg, mit tud.

Sándorfi Ajsa (szemben) amatőr és profi szabályrendszerben otthonosan mozog Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

"Felszabadult egy hely, nem tudom ennek pontosan az okát, de az Európa-bajnoki harmadik helyemmel én következtem a listán" – mondta a Prémium Média & Sport Management Zrt. érdeklődésére Sándorfi Ajsa, aki azt is elárulta, hogy lemondta a június eleji küzdelmét a Superfight Series Hungary gálán, nehogy megsérüljön.

Sándorfi Ajsa (a Perfect Fight Clubban) éremmel jönne haza a Világjátékokról Forrás: Prémium Média & Sport Management Zrt.

A Világjátékokon amatőr szabályrend szerint küzdenek a versenyzők, 3x3 percen át tart a küzdelem, a sportolók pedig fej-, könyök és sípcsontvédőt is viselnek a kesztyű mellett. Sándorfi Ajsa a profi Superfight Series sorozatban is bemutatkozott már, tavaly ősszel legyőzte cseh riválisát. A decemberi vb-t ki kellett hagynia, mert thaiföldön koronavírusos lett, az Eb-n viszont remekül szerepelt, csak a törökök világbajnokától kapott ki, így lett bronzérmes, és ennek köszönhetően indulhat a Világjátékokon. Amelyre most heti tíz, zömmel erőnléti edzéssel készül, fennmaradó idejében pedig maga is edzéseket tart.