Amerika háborút indított a 2024-es párizsi olimpia ellen

TOPSHOTS Horizontal 100 METERS HURDLES SUMMER OLYMPIC GAMES ATHLETICS BACK VIEW FULL-LENGTH JOY FLAG FLAG UNITED STATES
Az amerikai sportolók közül eddig kettőnél hozott pozitív eredményt a koronavírusteszt
Vágólapra másolva!
Harmincnégy ország kormánya közös közleményben szólította fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB) hétfőn, hogy "tisztázza a semlegesség fogalmát" azon szándékának érvényesítésére, hogy az orosz és fehérorosz sportolók bizonyos feltételek teljesülése mellett indulhassanak nemzetközi versenyeken, így a jövő évi párizsi nyári játékokon.

áll a közleményben, melyet többek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Kanada és Németország is aláírt. Ezeknek a nemzeteknek az olimpiai küldöttsége tette ki a 2021-ben megrendezett tokiói játékokon a résztvevő sportolók egyötödét.

A közlemény további aláírói között olyan országok is vannak - például Lengyelország, Lettország, Litvánia és Dánia -, melyek bojkottal fenyegettek, amikor a NOB nyilvánosságra hozta: keresi a lehetőséget arra, hogy az orosz és fehérorosz sportolók semleges státusban részt vehessenek a párizsi olimpián.

A hétfői közlemény annak a február 10-i, Londonban tartott csúcstalálkozónak az eredménye, melyen a kormányok vezetői meghallgatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, aki akkor annak a véleményének adott hangot, hogy szerinte az orosz sportolóknak egészen addig nincs helyük a párizsi ötkarikás játékokon, amíg Oroszország Ukrajna elleni háborúja folytatódik.

Thomas Bach szerint az oroszok elleni szankciók feloldása nem tűzszünet vagy békemegállapodás kérdése Forrás: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP

A közleményben az aláírók azt is kijelentették, hogy Oroszország számára az jelenti a leggyorsabb utat visszatérni a nemzetközi sportvilágba, ha "befejezi a háborút, amelyet elkezdett."

A NOB egyik szóvivője hétfőn az AP hírügynökségnek azt mondta, a szervezet majd csak akkor reagál a 34 ország közös közleményére, amikor kézhez kapja annak teljes szövegét. A NOB csaknem egy hónapja járult hozzá ahhoz, hogy az orosz és fehérorosz sportolók részt vehessenek az ázsiai olimpiai kvalifikációs tornákon.

Akkor kezdte el vizsgálni annak a lehetőségét is, hogy a két ország versenyzői visszatérjenek a nemzetközi porondra, semleges színekben, azaz zászlajukat, címerüket és himnuszukat nem használva.

Ennek nyomán - Ukrajna kezdeményezésére - több ország is bojkottal fenyegetőzött a 2024-es párizsi játékokat illetően. Thomas Bach elnök ezután megvédte a NOB döntését, s jelezte, a bojkottal való fenyegetőzés támadás az ötkarikás mozgalom alapjai és az általa képviselt elvek ellen.