Az Európa-bajnok kenus lett a Sportolói Bizottság Elnöke

Balla Virág ÁLTALÁNOS KULCSSZÓ Közéleti személyiség foglalkozása SPORT sportoló SZEMÉLY verseny versenyez
Balla Virág centikkel maradt le a dobogóról a női kenu egyesek 200 méteres döntőjében
Vágólapra másolva!
Balla Virágot, a világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kenust néhány héttel azután, hogy hivatalosan is bekerült a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Sportolói Bizottságába, most elnöknek is megválasztották a tagok.

Március végén a Sportolói Bizottság addigi elnöke, a nyolcszoros világbajnok kajakos Medveczky Erika, lemondott tisztségéről és a bizottságból is kilépett. Ennek következtében új tagot kellett választani a "gyorsasági szakág női kerettag versenyzője" tisztségre. A szakág válogatott kerettagjai április 5-én Balla Virágot szavazták meg új tagnak, aki ezzel bekerült a bizottságba.

Balla Virág lett az MKKSZ Sportolói Bizottságának elnöke Forrás: MTI/Kovács Tamás

Azonban az elnöki pozíció ezidáig betöltetlen maradt. A Kajak Kenu Szövetség hivatalos honlapján azt írják, hogy a bizottság hétfői online ülésén - amelyen minden tag jelen volt - lezajlott az elnökválasztás, a két jelölt Balla Virág és Csizmadia Kolos volt. A titkos szavazás során a nyolc leadott szavazatból Balla Virág öt, Csizmadia Kolos pedig három szavazatot kapott, ezzel a Sportolói Bizottság új elnöke Balla Virág lett, akit ezzel együtt az MKKSZ Elnökségének tagjává is jelöltek.

Ez utóbbiról az MKKSZ Közgyűlése fog dönteni április 28-án.