Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Szombaton meghalt a mindössze 30 éves golfozó Grayson Murray - egy nappal azután, hogy visszalépett a Colonial-i Charles Schwab Cup Challenge-től -, aki a második PGA TOUR címét nyerte meg az idei Sony Open Hawaii versenyen.

"Megdöbbentett bennünket, amikor megtudtuk és összetört a szívünk. A PGA TOUR játékosa, Grayson Murray ma reggel elhunyt. Tanácstalan vagyok" – mondta Jay Monahan, a PGA TOUR biztosa.

Charles Schwab Challenge - Round One, Grayson Murray
Meghalt Grayson Murray 
Fotó: Getty Images via AFP / Getty Images via AFP/2024 Getty Images

 

- A PGA TOUR egy család, és amikor ha elveszíted a családod egyik tagját, soha nem leszel a régi. Gyászoljuk Graysont, és vigaszért imádkozunk a szeretteinek. 

Megkerestem Grayson szüleit, hogy részvétünket fejezzem ki és a beszélgetés során azt kérték, hogy folytassuk a versenyt” – folytatta Monahan.

„Határozottan ragaszkodtak hozzá, szerintük Grayson azt akarta volna, hogy ezt tegyük. Bármilyen nehéz is lesz, tiszteletben akarjuk tartani a kívánságaikat.”

Grayson Murray problémákkal küzdött

A versenyen résztvevő játékosoknak gyásztanácsadókat bocsátottak a rendelkezésükre a jelenleg is zajló PGA TOUR és Korn Ferry Tour rendezvények helyszínein - írja a PGA hivatalos honlapja. 

A 30 éves Murray fiatal kora óta kiemelkedő golfozó volt. Sorozatban három Callaway Junior világbajnokságot nyert (2006-2008), és korcsoportjában a legjobb golfozó volt. 16 évesen lépett először pályára a Korn Ferry Tour-on, és ő lett a valaha volt második legfiatalabb játékos. A Rex Hospital Openen a legjobb 10 között végzett, ami újabb indulásra jogosította fel. Amikor újabb top 10-es helyezést ért el a BMW Charity Pro-Am versenyen, profi karrierje is beindult. Szezonját a Nationwide Children's Hospital Championship győzelmével zárta, második lett a Korn Ferry Tour pénzlistáján, és teljes státuszt szerzett a PGA TOUR-on a 2016-2017-es szezonban.

Murray kevés időt vesztegetett azzal, hogy újoncként megállja a helyét a golf legnagyobb színpadán. Még csak 23 évesen megnyerte a 2017-es Barbasol bajnokságot. A FedExCupban a 66. helyen végzett, és közel 1,5 millió dollárt keresett. Grayson a következő néhány szezonban küzdött, 2023-ban újra megtalálta a játékát és a sikereivel visszakerült a PGA TOUR-ra a következő szezonra. Murray a 2024-es szezont rájátszásbeli győzelemmel nyitotta a Sony Openen Hawaii-on. A győzelmet követően karriercsúcsot ért el a 46. helyen a hivatalos golf világranglistán.

Murray halálának - korábban alkohollal és mentális egészségügyi problémákkal küzdött - körülményeiről nem adtak pontos tájékoztatást.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!
 

 

Mindent egy helyen az Eb-ről