Vágólapra másolva!
A tavalyi, sima 4-0-s vendégsiker ellenére a német labdarúgó-bajnokság hét végi fordulójának rangadóját egyértelműen a Dortmund-Schalke összecsapás jelenti. A magyarok közül Miriutának szerződéshosszabbítást ajánlott a Cottbus.

Németországban egyre gyakrabban a tavalyi kiütéses vendégsikert emlegetik a dortmundiak kapcsán, akkor 4-0-ra nyertek a gelsenkircheniek a Westfalenstadionban. Bíztató lehet a szurkolók számára, hogy az utolsó húsz hazai találkozón mindössze két Dortmund-vereség született, sajnálatos, hogy az egyik éppen tavalyra esett. Sammer mester nem számíthat az izomgondokkal küszködő Heinrichre, valamint az edzéseket kihagyó Reina, Addo kettősre. A vendégeknél Van Hoogdalem eltiltása lejárt és visszakerül a csapatba Nemec is. Hajto hiányzik majd, de a Kicker megemlíti, hogy Szollár is sérült. Nem mintha amúgy játszana.

Eddigi tíz müncheni fellépésén öt alkalommal nyert a Hertha, ebben benne foglaltatik a tavalyi, 1-0-s siker is az 1860 München vendégeként. Még akár nyerhetne is a berlini együttes, ám a Hertha sohasem idegenbeli bravúrjairól volt híres. Most is inkább a hazaiak az esélyesebbek, noha hat kulcsjátékosuk (Kurz, Winkler, Wiesinger, Schroth, Pfuderer, Ipoua) is harcképtelen. Tyce, Ehlers, Stranzl és Borimirov ismét a kezdőcsapatban kap helyet, de előfordulhat, hogy Pacult mester Sukert is harcba küldi. A Herthánál Király visszakapta helyét a kapuban, a védelemben a hiányzó Van Burik és Rehmer posztját Sverrisson próbálja majd bejátszani. Sérült még Konsztantinidisz, Deisler és Nedzipi.

Hiába küldte el a Köln vezetősége Ewald Lienen edzőt, helyettese, Christoph John sem tudott életet lehelni a csapatba. A múlt heti két vereséggel abszolút utolsóként a Bremen ellen sem a "Kecskések" az esélyesek. Az utolsó hét kölni összecsapáson csupán háromszor nyertek a hazaiak, tavaly például 3-1-re győzött a Werder. A hazaiaknál Scherz, Laslandes, valamint Baranek eltiltását tölti, a grúz Arveladze pedig a térdét fájlalja. Brémában Lisztes helye megkérdőjelezhetetlen, bár Krisztiánnak vigyáznia kell, mert még egy sárga, és kénytelen lesz kihagyni egy meccset. Ernst sérült, ennek ellenére a Werder pontot szerezhet.

A bajnok Bayern München Freiburgba utazik, ahol győznie kellene. Az utóbbi hetekben nem jó formát a csapat, igaz, Ottmar Hitzfeld mester szerint csupán önbizalomhiányról van szó: "Nagyon keményen dolgozunk, de a játékosoknak önbizalomra lenne szükségük. Mind emberi lények vagyunk, nem csoda, hogy a Dortmund ellen már fáradtan játszottunk, hiszen két és fél hét alatt a hatodik tétmeccsünk volt."

A bajor "Klinikáról" hiányzik majd Thiam, Nico Kovac, Salihamidzic és Zickler, míg a hazaiaknál Schumann és Diarra maródi.

Az Energie Cottbus a Rostockot fogadja, ám a találkozónál fontosabb hír, hogy a klub egyéves szerződéshosszabbítást kínált Vasile Miriutának. A 33 éves középpályás kontraktusában 2003. június 30-ig szóló opció szerepel, ezt a lehetőséget szeretnék kihasználni az együttes vezetői.

A 23. forduló párosítása:
Szombat, 15.30:
Freiburg - Bayern München
Stuttgart - Wolfsburg
1860 München - Hertha
Kaiserslautern - Nürnberg
Mönchengladbach - Hamburg
St. Pauli - Leverkusen
Dortmund - Schalke
Vasárnap, 17.30:
Köln - Werder Bremen
Cottbus - Rostock

Pincési László

Korábban:

Győzött a Hamburg és a Nürnberg

Ajánlat:

A Bundesliga állása és mesterlövészei

Fórum:

Magyarok a Bundesligában