Vágólapra másolva!
A Real Madridot az utóbbi időben rengeteg középhátvéddel kapcsolatba hozták, szóba került a királyi gárdával kapcsolatban többek között Alessandro Nesta és Lúcio is, ám könnyen lehetséges, hogy a spanyol klub egy harmadik focistával pótolja a karrierje vége felé közeledő Fernando Hierrót. A legújabb kiszemelt nem más, mint a brazil válogatott fiatal középhátvédje, Anderson Polga.

A teljesen Anderson Polga Correa névre hallgató futballista 1979. szeptember 2-án látta meg a napvilágot a Rio Grande do Sul államban található kis városkában, Santiagóban.

Futballpályafutását az állam egyik legpatinásabb egyesületében, a porto alegrei Grémióban kezdte el, de 21 éves koráig nem nagyon került be az első csapatba. 2000-ben azonban felkerült a felnőttek közé, és első idényében rögtön meggyőző teljesítményt nyújtott, az országos bajnokságban 18 alkalommal lépett pályára, és három gólt szerzett.

A következő esztendő elején az állami bajnokságban kétszer volt eredményes, betalált a Juventude elleni döntőben is, vagyis tevékenyen vett részt az aranyérem megszerzésében. Az év második felében az országos bajnokságban egy gólt szerzett, a Mercosur-kupában pedig két alkalommal volt eredményes: az argentin River Plate ellen győztes gólt ért el, majd a Flamengo elleni elődöntőn is betalált. Pedig elsősorban nem is a gólszerzés a feladata, hanem az ellenfél támadásainak megakadályozása, lévén középhátvéd a posztja.

Ezt a feladatot azonban olyan jól megoldotta, hogy Luiz Felipe Scolari meghívta a válogatottba, amelyben idén januárban, Bolívia ellen debütált, a változatosság kedvéért góllal. 2002-ben a brazil válogatott mindegyik találkozóján pályára lépett, és házi gólkirálynak számít, mivel Izland ellen kétszer volt eredményes. A hírek szerint több európai klub is érdeklődik iránta, de a legkomolyabbnak a Real Madrid ajánlata tűnik.

Korábban:

A nap játékosa: Miran Pavlin (Szlovénia)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!