Vágólapra másolva!

A MU honlapján külön rész foglalkozik a várható mérkőzéssel. Az írásokból kiérződik, hogy az angol bajnok nem nézi le a magyar csapatot, amit ők "Zalaegerszegi"-nek írnak. Azt ígérik szurkolóiknak, hogy "teljes erőbedobással" fognak harcolni. Az idegenbeli első tétmérkőzésen a MU-nak mindenképpen győznie kell. Az angolok honlapja közli a ZTE történetét, és néhány mondat erejéig elemzi a magyar csapat játékát, amit támadó stílusúnak mondanak. Név szerint kiemelik Kenesei Krisztiánt mint veszélyes, gólerős támadójátékost. Kreatív és sokszínű játéka és gólpasszai miatt Egressy Gábort tartják a magyarok kulcsjátékosának. Dicsérik Szasa Ilicet mint a Charlton egykori hálóőrét, aki ismeri a manchesteriek játékát.

Egy másik írás felhívja a figyelmet arra, hogy milyen végzetes következményekkel járhat, ha az MU túl könnyen veszi a "nem túl ismert" magyar csapat elleni mérkőzést. Egy 1996-os UEFA-mérkőzés történetét említik. Akkor az angolokat egy addig ismeretlen orosz csapat, a Rotor Volgograd búcsúztatta.

A babonás szurkolókkal azonban tudatják azt is, hogy az európai kupában magyar csapat ellen játszott legutóbbi összecsapást 1993-ban az MU nyerte a Kispest-Honvéd elleni 5-3-as összesítéssel.

A védelem két kulcsfontosságú figurájának kiesése miatt - Rio Ferdinand boka-, míg Fabien Barthez combsérülése miatt nem játszik - ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy ugyan az MU esélyesebb, de ez az esély egyelőre csak a jövő időt jelenti.

Ezzel szemben Sir Alex Ferguson, a MU menedzsere a Boca Juniors elleni meccshez hasonló teljesítményt vár csapatától, és azt reméli, hogy kényelmes eredménnyel várhatják a két héttel későbbi, Old Traffordon, vagyis hazai pályán játszandó mérkőzést. A jótékonysági meccsen az angol csapat 2-0-ra verte az argentinokat. Reméli, hogy Juan Veron kreativitása feltöri majd magyar védelmet.

Hatszoros pénzt ér Angliában egy esetleges ZTE-győzelem/sport/focivilag/bl/20020812hatszoros.htmlVilágklasszis csapatot hoz Magyarországra a ZTEhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=45706

Az angol Ladbrokes fogadóiroda oddsai is egyértelműen a MU-t tartják esélyesebbnek. A ZTE 1-0-s győzelmére tízszeres, 2-0-ra harmincháromszoros, míg 3-0-ra százszoros pénzt fizetnek. Az angolok győzelme esetén 0-1-re hatszoros, 1-2-re nyolcszoros, 1-3-ra kilencszeres, míg 2-3-ra huszonkétszeres pénzt fizetnek a fogadóirodák. Az első gólt Ruud van Nistelrooytól várják - ez két és félszeres pénzt fizet -, míg a mieinknél Ljubojevicet, Vinczét, Keneseit, Egressyt tartják esélyesnek az első gólra, igaz, ennek esélyét egy a tizennégyhez teszik a bukmékerek.