Vágólapra másolva!
Az utóbbi években drasztikusan megcsappant az érdeklődés a magyar labdarúgó-válogatott meccsei iránt. Szombaton Eb-selejtezőn láttuk vendégül Törökországot a Puskás Ferenc-stadionban, a helyszínre kilátogató körülbelül hatezres közönség kényelmesen el tudott oszlani a lelátókon, amelyek így kongtak az ürességtől. A nézők egy jelentős része ráadásul a vendégek sikeréért szorított, és nemcsak hangosabbak voltak a magyaroknál, de a lefújást követően is ők örülhettek jobban, miután a törökök 1-0-ra legyőzték Bozsik Péter csapatát.

A szakma és a közönség körében egyaránt teljes az egyetértés, hogy magyar labddarúgás húsz éve folyamatos lejtmenetben van, ám az eredmények, illetve a sportág honi változatát övező érdeklődés tekintetében az elmúlt pár évet nézve is döbbenetes visszaesés tapasztalható. 2000-ben a magyar válogatott Olaszország ellen vívott világbajnoki selejtezőt, s a csapatokat fantasztikus hangulat fogadta, a lelátókon hatvanezer néző gyűlt össze, hogy a helyszínen izgulja végig a találkozót. Nemzeti együttesünk akkor 2-2-es döntetlent játszott az olaszokkal, miután Horváth Ferenc Filippo Inzaghi mindkét találatára válaszolni tudott. A magas nézőszám minden bizonnyal a világhírű ellenfélnek is köszönhető, hiszen magyar pályákon az utóbbi években Tottihoz vagy Del Pieróhoz hasonló kvalitású futballistákkal kizárólag az ellenfél soraiban találkozhatunk.

A hétvégi nézőszám ezzel együtt és az indokolatlanul magas jegyárak ellenére is elkeserírtően csekély, hiszen a válogatottnak még reális esélye volt arra, hogy kiharcolja a 2008-as kontinensviadalon való részvételi jogot, ez az - általában kérészéletű - állapot pedig mindeddig elég hitet és motivációt adott a szurkolóknak ahhoz, hogy élőben buzdítsák a csapatot.

Persze nem a szombati volt az első jelentős kritika, amelyet a nézők távolmaradásból olvashattak ki a magyar labdarúgás illetékesei. Hogy csak az egyik legkirívóbbat említsük: 2003-ban az Üllői úton játszottunk egy barátságos meccset Észtországgal, kikaptunk 1-0-ra, és az ezerfős szurkolótábor megtapsolta az észtek gólját.

A sportág vezetése mindazonáltal előszeretettel hangoztatja, hogy a válogatott külön kategóriába tartozik, magasabb színvonalat képvisel, mindezt átérzik a nézők is, így egy-egy tétmeccsre jogosan kérhető el ötezer forint a legrosszabb helyekért is. A valóságban azonban manapság a másodosztályban szereplő Ferencváros összecsapásaira többen kíváncsiak, mint a válogatott egyes fellépéseire...

A mérsékelt jegyárakon kívül csak a nívós, nemzetközi szinten a világ elitjéhez tartozó ellenfelek képesek igazán lázba hozni a magyar közönséget. Jó példa erre a 2004-es brazilok elleni barátságos meccs, amelyet 45 ezer néző tekintett meg a helyszínen - a tétmeccsekre az ellenfeleinket azonban soha nem mi választjuk.

Lássuk, hogyan alakult a nézőszám a magyar válogatott hazai tétmérkőzésein az olaszok elleni összecsapás óta!

dátummérkőzéseredményfajta

nézőszám (ezer)

2000.09.03.Magyarország-Olaszország2-2vb-selejtező60
2001.03.24.Magyarország-Litvánia1-1vb-selejtező15,2
2001.06.06.Magyarország-Grúzia4-1vb-selejtező7
2001.09.05.Magyarország-Románia0-2vb-selejtező11
2002.10.16.Magyarország-San Marino3-0Eb-selejtező8
2003.04.02.Magyarország-Svédország1-2Eb-selejtező30
2003.06.07.Magyarország-Lettország3-1 Eb-selejtező3
2003.10.11.Magyarország-Lengyelország1-2 Forrás: [origo]Eb-selejtező12
2004. 09.08Magyarország - Izland3-2 Forrás: [origo]vb-selejtező6
2005.03.30.Magyarország-Bulgária1-1 Forrás: [origo]vb-selejtező11,5
2005.09.03.Magyarország-Málta4-0 Forrás: [origo]vb-selejtező8
2005.09.07.Magyarország-Svédország0-1vb-selejtező20
2005.10.12.Magyarország-Horvátország0-0 Forrás: [origo]vb-selejtező8
2006.09.02.Magyarország-Norvégia1-4 Forrás: [origo]Eb-selejtező13
2006.10.07.Magyarország-Törökország0-1 Forrás: [origo]Eb-selejtező6

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!