Vágólapra másolva!
Nincsen könnyű helyzetben a Villarreal CF a Bajnokok Ligája elődöntőinek keddi visszavágóján, hiszen a spanyol csapatnak a továbbjutáshoz azt kellene végrehajtania, amire már kilenc mérkőzés óta nem volt példa: gólt lőni az Arsenal FC kapujába. A hispánokat csak az vigasztalhatja, hogy az idén a BL-ben fantasztikusan szereplő londoni védelem összetétele kényszerű okokból módosulni fog.

Az Ágyúsok a legutóbbi kilenc mérkőzésükön nem kaptak gólt a Bajnokok Ligájában - utoljára az Ajax Amsterdam volt eredményes a londoniak ellen még tavaly szeptemberben. Külön kiemelendő ez a remek teljesítmény már csak azért is, mert idén az Arsenal olyan védőnégyessel játszott, amelyet a szezon elején egyértelműen tartalékosnak neveztek volna, azonban az Emmanuel Ebou, Kolo Touré, Philippe Senderos, Mathieu Flamini kvartett szinte hibátlanul futballozott mind a Real Madrid, mind a Juventus FC ellen, és a Villarreal CF elleni első találkozón is.

Az angolok védelméből Flamini az egyetlen, aki nem az eredeti pozíciójában szerepelt, és a balhátvéd Gael Clichy most már ott van a keretben, de ennek ellenére Arsene Wenger ebben a pozícióban nem fog változtatni. Középen viszont kénytelen lesz, mivel Senderos a Tottenham Hotspur elleni bajnokin megsérült, nem utazhat el Spanyolországba - így aztán a felépült Sol Campbell kap lehetőséget, aki viszont hosszú kihagyása után csak pár mérkőzésen lépett pályára az elmúlt időszakban.

Wenger a hét végén, a Spurs ellen egyébként több játékosát is pihentette, így Fredrik Ljungberget és Alekszandr Hlebet egyaránt nem játszatta, Thierry Henryt, Francesc Fabregast és Ebouét a kispadra ültette, most viszont mindannyian kezdők lesznek, akárcsak az első találkozót eltiltás miatt kihagyó José Antonio Reyes.

A Villarreal CF is rendkívül tartalékosan lépett pályára a hét végi bajnokin, és ennek megfelelően hazai pályán ki is kapott a Real Sociedadtól - de Manuel Pellegrini mester a BL-döntő érdekében vállalta ezt a döntést. A klub így már csak tizedik a Primera Divisiónban, és könnyen lehet, hogy a nemzetközi porondra csak akkor léphet majd ki, ha megnyeri a Bajnokok Ligáját, nem kicsi tehát a tét az egyesület számára - pláne, ha figyelembe vesszük, hogy BL-újoncként utoljára a Sampdoria tudott döntőt játszani, még 1992-ben.

A spanyol gárdánál a sérültek közül a bolíviai középhátvéd, Juan Manuel Pena a hírek szerint felépült és vállalni tudja a játékot, a csatársorban viszont José Mari szereplése kérdéses - ha a lába nem bírja a terhelést, akkor az argentinból mexikóivá avanzsált Guillermo Franco kap lehetőséget. A kapuba visszatér az eltiltását letöltött Sebastián Viera, a középpályáról viszont hiányozni fog az olasz Alessio Tacchinardi eltiltás miatt, az ő posztján minden bizonnyal Josico futballozik majd.

A várható kezdőcsapatok:
Villarreal: Viera - Javi Venta, Arzo, Quique Alvarez, Arruabarrena - Sorín, Marcos Senna, Josico, Riquelme - Jose Mari, Forlán.
Arsenal: Lehmann - Eboue, Touré, Campbell, Flamini - Hleb, Gilberto Silva, Fabregas, Reyes, Ljungberg - Henry.
játékvezető: Valentyin Ivanov (orosz.)