Vágólapra másolva!
Akit csakis a győztes kiléte érdekel egy adott bajnoksággal kapcsolatban, gyorsan rányomhatta az "unalmas" bélyeget a Serie A 2006-2007-es idényére, az ugyanis nem sokáig volt kérdés, hogy az FC Internazionale igazi riválisok híján díszlépésben nyeri meg tizenötödik bajnoki címét. Akit viszont esetleg nem hagy hidegen, hogy az AC Milan képében ebből a ligából került ki Európa legjobb klubcsapata és komoly eséllyel a kontinens első számú támadója is Francesco Totti személyében, azoknak álljon itt egy összefoglaló a nemrég véget ért szezonról.

Annál nagyobb volt viszont a boldogság a harmadik helyért vívott hatalmas küzdelem megnyerése után a városi rivális Laziónál. A Delio Rossi által remekül felkészített együttes ugyanis szenzációs tavaszi produkciójával (amiben benne foglaltatott egy nyolcmérkőzéses győzelmi sorozat is) egészen a dobogóig verekedte fel magát, lehajrázva az erre jóval esélyesebbnek ítélt AC Milant és Palermót - a BL-szereplésre jogosító pozíció megszerzése azért is óriási bravúr, mert a fővárosiak mindezt egy papíron nem épp világverő játékosállománnyal érték el, ráadásul a csapatkapitány Massimo Oddo is elhagyta az együttest a téli mercato folyamán az AC Milan kedvéért.

Ha már itt tartunk, Carlo Ancelotti csapata még így, a negyedik helyre való visszacsúszás mellett sem lehet elégedetlen a klub sorsának alakulásával: az őszi botladozásnak köszönhetően a szilveszter nem éppen szívderítő helyzetben érte Kakáékat, akik azonban a nemzetközi porondon a Bajnokok Ligája megnyerésével a csúcsra értek, Ronaldo megszerzésével pedig egy marketing-, és, mint kiderült, sportszakmai szempontból szintén előnyös átigazolási manővert is végrehajtottak.

Forrás: EPA

A Milan a BL-diadallal tette csillogóvá szürkére sikerült idényét

A bajnokságbeli szereplést tekintve találhatunk párhuzamot az AC Milan és az ötödik helyet megszerzett Fiorentina között. Míg előbbi 8, utóbbi 15 pontos mínusszal kezdte a szezont, éppen ezért a liláknak emberi számítás szerint nem volt esélyük az áhított BL-kvalifikáció megszerzésére - egészen december közepéig "elvoltak" azzal, hogy kikeveredjenek a kiesőzónából, bár a milánóiakkal ellentétben nekik nem akadt problémájuk a támadórészleggel: a Luca Toni-Adrian Mutu tandem ellenállhatatlanul termelte a gólokat, a firenzeieknek így gyakran akadt ünnepelnivalójuk ebben a számukra eleve elkárhozott, mégis szép idényben.