Vágólapra másolva!
A Hamburg nyerte a Londonban rendezett Emirates-kupát, miután a záró játéknapon a német gárda 3-0-ra legyőzte a Juventust, a házigazda Arsenal pedig 1-0-ra verte a Real Madridot.

Az első nap után a Real Madrid a Hamburg elleni győzelemnek köszönhetően öt, a Juventus az Arsenal elleni diadal miatt négy ponttal állt (a győzelemért három, a döntetlenért és a rúgott gólokért egy-egy pont járt), de a Zebrák már nem tudták tovább növelni pontjaik számát, mert 3-0-ra kikaptak a HSV-től.

A torna utolsó meccsén az Arsenal a Real Madriddal találkozott, és az első félidő az Ágyúsok fölényében telt. Egy remek Adebayor, Van Persie gurigázás után már az összes Real-védő szédült, így Walcott a szélről lőhetett, de Dudek fogta a lapos próbálkozást.

A szokásos, ötletes támadójátékot produkálta az Arsenal, Adebayor okos lekészítése után Denilson lőhetett, de Heinze blokkolta. Aztán Senderos váratlan feltűnése után alakult ki helyzet a Real kapuja előtt, a svájci bekk beadása után Adebayor a kapus mozgásával ellentétesen fejelte a labdát - 30 centivel fölé.

Félóra után adott először életjelet magáról a Real, legalábis ami a támadásokat illeti, de Javier Garcia bombája a léc fölött zúgott el. Adebayor újabb fejesénél többen már emelték a kezüket a londoni drukkerek közül, de Dudek bravúros vetődéssel hárított, a túloldalon Guti mesés labdája után Raúl próbálta elhúzni a labdát Almunia mellett, aztán a földre került, a játékvezető úgy ítélte, hogy nem volt kontaktus a két spanyol között, így kirúgás következett.

A fordulás után szinte egyből büntetőhöz jutott az Arsenal, Salgado taglózta le Van Persie-t, Adebayor pedig a bal felsőbe emelt 11 méterről. Van Nistelrooy válaszolhatott volna, de ígéretes helyzetben lövés helyett túlcselezte magát. Bernd Schusternek nemcsak emiatt főhetett a feje, hanem azért is, mert Diaby brutális belépője után Sneijder szenvedett súlyos sérülést, az első diagnózis szerint térdszalag-szakadás miatt 6 hónapos kihagyás vár a holland karmesterre.

A 69. percben Adebayor kezdett nagy szólóba, végigszlalomozott a madridi védők között, de a befejezésnél 10 centit tévedett, így a labda elgurult a jobb alsó mellett. A hajrában Wilshere baloldali beadása után Bendtner önzőzte el a helyzetet, többen jöttek középen, de a dán inkább éles szögből ellőtte, eredmény nélkül. A végén így is nyert az Arsenal, de a kupa a Hamburgé lett.

Emirates-kupa, 2. játéknap:
Arsenal (angol) - Real Madrid (spanyol) 1-0 (0-0)
gól:
Adebayor (49., 11-esből)

Hamburg (német) - Juventus (olasz) 3-0 (1-0)
gól:
Guerrero (19.), Olic (90+2., 90+3.)

A torna végeredménye:
1. Hamburg 7 pont
2. Real Madrid 5
3. Arsenal 4 (1-1)
4. Juventus 4 (1-3)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!