Kínos kudarcokhoz vezethet az átigazolási pánik

A kluboknak a szezon közben egy hónapjuk van arra, hogy változtassanak a játékoskeretükön, az ilyenkor nyélbe ütött átigazolások azonban nem mindig nevezhetők erősítésnek - súlyosabb esetekben az új futballisták a csapat kerrékötőjévé válnak, a klubnak pedig jelentős anyagi veszteséget okoznak. Összeszedtünk néhányat a legemlékezetesebb melléfogások közül.

Ha egy csapat nem a várakozásoknak megfelelően szerepel, akkor az egyik legegyszerűbb módja a helyzet javításának a keret megerősítése, vagyis néhány új játékos igazolása. Erre szezon közben csak januárban van lehetőség, amit a legtöbb klub igyekszik is kihasználni, és sok esetben annak ellenére is szerződtetnek valakit, hogy már szinte az első pillanatban látszik: a befektetés minimum kockázatosnak mondható.

Az angol sportsajtó "panic-buynak" nevezi a ezeket az eseteket: a kifejezés arra utal, hogy az adott edző vagy klubvezetés kétségbeesik a gyenge szereplés miatt, és ezért nem gondolja át eléggé, hogy valóban megéri-e az üzlet, hanem ész nélkül megvesz valakit, hogy aztán később alaposan megbánja tettét.

Angliában klasszikus példaként Jean-Alain Boumsongot szokták felhozni, akiért a Newcastle United 2005 januárjában nyolcmillió fontot fizetett a skót Rangersnek. A francia válogatott középhátvéd fél évvel korábban ingyen érkezett a glasgow-iakhoz, ahol valóban nem játszott rosszul, ám a Premier League-ben képtelen volt megfelelő teljesítményt nyújtani. Másfél évig volt a Newcastle futballistája, ezalatt 47 bajnokin lépett pályára, ám az angol drukkerek mind a mai napig úgy emlegetik, mint az élvonal egyik legrosszabb középhátvédjét - különösen a vételárhoz viszonyítva. A Newcastle végül négymillió fontot bukott rajta, amikor 2006-ban eladta a Juventusnak.

Boumsong fő versenytársa a legrosszabb angliai igazolások ranglistáján a brazil Afonso Alves, akinek példája bizonyítéka annak, hogy ha valaki remekel valamelyik európai bajnokságban, az nem biztos, hogy elég egy topligában is.

A csatár a Heerenveen színeiben futószalagon ontotta a gólokat, 2007-ben gólkirály lett Hollandiában, és a Middlesbrough klubrekordnak számító összeget, több mint 12 millió fontot fizetett érte 2008 januárjában. Másfél év alatt azonban csak tíz gólra volt képes, ráadásul klubja 2009-ben kiesett a legjobbak közül, nem csoda, hogy a másodosztályra már nem tartották meg, inkább eladták a katari Al-Szaddnak. A Boro ötmillió fontot veszített az ügyleten.

De még egy kipróbált, rutinos futballista megszerzése sem garancia a sikerre. Erről leginkább a liverpooli szurkolók tudnának beszélni, Rafa Benítez ugyanis 2005 januárjában 9,25 millió euróért vásárolta meg a Real Madrid csatárát, Fernando Morientest. Róla aztán nem lehet elmondani, hogy ismeretlen játékos lett volna, mégsem tudta felvenni a Premier League ritmusát. Másfél év alatt csupán nyolc gólt ért el, és 2006 májusában megváltak tőle.

Más sztárklubok sem maradtak ki a januári melléfogásokból. Nehéz megmagyarázni, hogy a Chelsea miért tartotta jó üzletnek, hogy 2005 januárjában 12 millió eurót fizessen a CSZKA Moszkva cseh középpályásáért, Jiri Jarosíkért - ha csak a londoniak tulajdonosa, Roman Abramovics és a moszkvai egyesület szoros viszonyát nem tekintjük magyarázatnak.

Elsősorban Olasz- és Spanyolországban előszeretettel vesznek játékosokat Dél-Amerikából ebben az időszakban. Argentínában és Brazíliában ugyanis az év végén fejeződik be a bajnokság, vagyis ilyenkor szünet van, így az ottani labdarúgók is szívesebben váltanak januárban. Persze ez sem mindig vezet jóra, az FC Barcelona például 2005 januárjában 6,2 millió eurót áldozott az argentin csatárért, Maxi Lópezért, aki ugyan az első nemzetközi kupameccsén nagyon fontos gólt szerzett a Chelsea ellen, de ennél sokkal több emlékezetes momentuma nem volt a csapatban. Kölcsön is adták a Mallorcának, de ott sem villogott, így 2007-ben már az FK Moszkva játékosa volt, ahonnan tavaly visszatért Dél-Amerikába, a brazil Gremióhoz.

Az AC Milan egy másik argentinnal, Leandro Grimivel fogott mellé - igaz, a balhátvéd a lehetőséget sem nagyon kapta meg a bizonyításra. Őt 2007 januárjában 2,5 millió euróért vették meg a Racing Clubtól, de összesen csak három bajnokin szerepelt a milánóiaknál, majd előbb a Sienához, aztán a lisszaboni Sportinghoz került kölcsönbe. Utóbbi végül megvette őt a Milantól, így az olasz egyesület legalább anyagilag nem bukott az üzleten.

A Bayern Münchennél viszont valószínűleg már bánják, hogy 2008 elején 12 millió eurót sem sajnáltak a fiatal brazil középhátvédért, Brenóért. Pedig az üzlet ígéretesnek tűnt, elvégre a tizenéves focistát 2007-ben az év játékosának választották meg a brazil bajnokságban. A Bundesligában azonban ez kevés volt: Breno két év alatt csak nyolc bajnoki mérkőzésig jutott a bajoroknál, akik a napokban kölcsönadták őt a Nürnbergnek.

Ritkán fordul elő, hogy egy januárban igazolt futballista nem válik azonnali erősítéssé, később azonban mégis stabil csapattag lesz. Braniszlav Ivanovics esete azonban reményt adhat minden játékosnak, aki úgy érzi, hogy mégsem kellett volna szezon közben váltania. A szerb hátvédet a Chelsea 2008 januárjában 13 millió euróért vette meg a Lokomotiv Moszkvától, majd fél éven keresztül egyáltalán nem játszatta. A védő a 2007-2008-as idényben még a tartalékok között is csak kétszer szerepelt, a következő szezonban azonban beverekedte magát a kezdők közé, és napjainkban a Chelsea védelmének egyik fontos tagja.

www.global-soccer.eu