Vágólapra másolva!
Csertői Aurél lett a Győri ETO labdarúgócsapatának új vezetőedzője, megbízatása 2013. június 30-ig szól. Elődjével, Pintér Attilával vasárnap közös megegyezéssel bontottak szerződést.

A Győri ETO szombaton 1-0-ra kikapott a vendég Vasas-Hídtól, és ezzel a 18. forduló után 23 ponttal a tizedik helyen áll az NB I-ben.

"Nehéz volt a meghozni a döntést, hiszen Pintér Attila személyében egy korrekt, őszinte, egyenes embert ismertünk meg" - fogalmazott Klement Tibor, a Győri ETO FC ügyvezetője. "Tavaly nyáron négy fordulót meneteltünk az Európa Ligában, utána azonban megromlott az az alkotói légkör a csapat és a vezetőedző között, ami az első évet jellemezte. Az is igaz, hogy a bronzérmes együttesünkből távozott a góllövő és a játékmester, és nem sikerült őket megfelelően pótolni. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy egy jó téli felkészüléssel elérhetjük a céljainkat, a nemzetközi kupaszereplés kiharcolását, de azóta kiestünk a Magyar Kupából és a bajnoki dobogós reményeink is inkább csak matematikailag léteznek. Ebben a helyzetben az edzőváltás mellett döntöttünk."

Hozzátette: olyan embert kerestek, aki közönségvonzó futballt tud teremteni Győrben, és érzelmileg is kötődik a klubhoz. "Az embernek vannak álmai, ezek közé tartozik, hogy annál a klubnál dolgozhasson edzőként, ahol korábban futballozott. Így vagyok én is az ETO-val" - mondta Csertői Aurél. "Bízom benne, hogy ez a játékoskeret többre képes, mint amit a jelenlegi bajnoki helyezése mutat. A legfontosabb az eredmény, hiszen győzelmi kényszer van rajtunk, de emellett az ETO-val szeretnénk támadóbb szellemű játékot megvalósítani. A sajátos stílus kialakítása egy hosszabb távú szakmai feladat lesz."

Csertői játékosként 1990-95 között 130 mérkőzést játszott győri színekben, a 2002-2003-as szezonban pedig edzőként is dolgozott a csapatnál. 1993 és 1995 között 11 alkalommal szerepelt a válogatottban, és egy gólt szerzett.

Edzői pályafutását Pápán kezdte (2001-2002), majd Győr (2003), a Balaton FC (2003-2004), az FC Fehérvár (2004-2006), az FC Sopron (2006-2007), a Haladás (2007-2009) és a Kecskemét (2009-2010) következett. Legutóbb ismét Szombathelyen dolgozott, a nyáron vette át a csapatot, október 16-án távozott, helyét Aczél Zoltán foglalta el.

Az eddigi edzőváltások a Monicomp Liga 2010/11-es idényében:
szeptember 27.
- Kecskeméti TE-ERECO: Urbányi István helyett Tomislav Sivic
október 4. - Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila helyett Simon Antal
október 6. - Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András
október 16. - Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán
november 13. - Budapest Honvéd: Massimo Morales helyett Szalai László, majd Supka Attila
december 20. - DVSC-TEVA: Herczeg András helyett Zdenek Scasny
március 6. - Győri ETO: Pintér Attila helyett Csertői Aurél


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!