Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Tisztázta nézeteltérését a magyar futball két legendája, Mészöly Kálmán és Buzánszky Jenő. A két klasszis még a Nagyváradi AC gálameccsén kapott össze egy kezdőrúgás miatt, azóta ment az üzengetés.

Az Aranycsapat legendáját azután szállították kórházba, hogy múlt szerdán a Barcelona-Real Madrid spanyol Szuperkupa-döntő visszavágóját nézte, és hirtelen elsötétült előtte minden.

"Az MLSZ-ben hallottam, hogy mi történt, és azonnal felhívtam Jenő bácsit" - mondta Mészöly Kálmán. "Megkérdeztem, hajlandó-e fogadni, mert szeretnék bocsánatot kérni, amire azonnal igennel felelt, én pedig bementem hozzá. Jól elbeszélgettünk, tisztáztunk mindent, és a legnagyobb békében váltunk el. Tény, mostanában kicsit idegesebb vagyok a szokottnál, a Vasasnál nem mennek rendben a dolgok, Géza fiamat elküldték Újpestről, és mindez megviselt. Én vagyok a fiatalabb, nekem kellett lépnem, és örülök, hogy megtettem" - idézte Mészölyt az MLSZ honlapja.

"A szememmel volt baj, de szerencsére már látok, és szerdán már haza is engednek. Örülök, hogy Kálmán belátogatott hozzám, amúgy én már nem is haragudtam rá, ismerem, mekkora lelke van, nem is lehetett kérdés, hogy elfogadom a bocsánatkérését" - mondta Buzánszky.

A két korábbi klasszis azon kapott össze, hogy az Aranycsapat jobbhátvédje a Nagyváradi AC gálameccsén szóvá tette, hogy Mészölynek nincs dolga a pályán a kezdőrúgásnál. Az esetet üzengetés követte, Mészöly azt mondta, Buzánszky nem volt jobb játékos nála, ráadásul ő többször volt válogatott, míg Buzánszky azzal vágott vissza, hogy Mészölyék többször kaptak ki, mint az Aranycsapat.

"Nem vagyok egy haragtartó típus, de én többé nem állok szóba vele. A legnagyobb tisztelettel voltam iránta, de annyira megsértett a Nagyváradi AC jubileumi, jótékonysági meccsén, hogy többet nem kérek belőle. Ő is nagy játékos volt, de nem akkora mint én, a térdemig nem ér fel" - nyilatkozta Mészöly az [origo]-nak az augusztus 16-án adott interjúban.

"Engem ne oktasson ki senki! Még Puskás Öcsi sem engedte meg magának, hogy bárkinél jobbnak tartsa magát" - reagált Mészöly szavaira Buzánszky a Blikk című bulvárlapban.

Mindent egy helyen az Eb-ről