Newly elected supervisory board president of the Paris Saint-Germain L1 football club, Nasser Al-Khelaifi (L) of Qatar, president of majority shareholders Qatar Sports Investment (QSI) and newly elected Paris Saint-Germain's sporting director and former player, Brazilian Leonardo (R) pose with the new players of the club, Jeremy Menez (2ndR) and Blaise Matuidi (2ndL) on July 25, 2011 during a press conference. AFP PHOTO FRANCOIS GUILLOT
Vágólapra másolva!
A Qatar Investment Authority 115 milliárd dollárnyi vagyont kezel, amibe könnyen belefért a PSG vagy a Manchester City felfuttatása. De vajon miért éri meg az üzlet, ha a klubok óriási veszteségeket termelnek? Nem feltétlenül a trófeák miatt, bár az sem elhanyagolható szempont.
Három olyan fociklub is van már Európában, amely kőgazdag tulajdonosa révén szinte korlátlanul szórhatja a pénzt, és nem szégyelli ezzel az eszközzel venni fel a versenyt a legnagyobbakkal. A Chelsea a BL-győzelemmel pár éve már felért a csúcsra, világos, hogy a PSG-nek és a Manchester Citynek is ez a célja. De csak az egyik célja.
Az 1986-os év forradalmat hozott az európai klubfutballban, bár ezt akkor még nem lehetett előre látni, és az események csak évtizedekkel később bontakoztak ki igazán.
Annyi pénz, amennyi csak kell
Silvio Berlusconi ez év februárjában vásárolta meg a csődközelben vergődő AC Milant, és lett a klub korlátlan ura. Óriási tőkeinjekcióval előbb rendezte a tartozásokat, majd megvásárolta a mágikus holland triót: Ruud Gullitot, Marco van Bastent és Frank Rijkaardot. Pár hónappal később hasonló események zajlottak Franciaországban, ahol Bernard Tapie vette át az Olympique Marseille elnöki székét, és világsztárok egész sorát igazolta a csapathoz.
Mindketten politikai karrierjük és üzleti presztízsük növelésére használták fel a klubot, és annyi pénzt költöttek rá, amennyit csak kellett. Nem véletlen, hogy az első Bajnokok Ligája-döntőben éppen ez a két csapat találkozott.
Bárkinek lehet világválogatottja
Ez a fajta klubmodell korábban ismeretlen volt a labdarúgásban. Még ha a Real Madrid hasonló alapelvek mentén is épült már az 1950-es években, alapvető különbség, hogy a spanyol klub a több tízezer soció, és nem egy milliárdos befektető tulajdonában van.
A Milannal és az OM-mel kezdődő folyamatnak újabb lökést adott az 1995-ös Bosman-szabály. Az Európai Bíróság határozata gyakorlatilag egyet jelentett azzal, hogy bárki összevásárolhat egy világválogatottat. A játékosfizetések elszabadultak, és sorra dőltek az átigazolási rekordok. A jelenség még egy szintet lépett, amikor a megváltozott piaci környezet hatására pályára léptek az olajbárók is: elsőként Roman Abramovics jelentkezett a Chelsea-ért 2003-ban, öt évvel később az Abu Dhabi United Group vásárolta meg a Manchester Cityt, a PSG-t pedig 2012-ben vett át a Qatar Sports Investments.
Mibe kerül a csapatépítés?
A tulajdonosoknak az első két évükben legalább 200 millió fontot kellett a csapatukba pumpálni, és nagyjából a negyedik év végére sikerül konszolidálni a működést. Ebben persze szerepet játszik az is, hogy a piac könyörtelenül kihasználja a költési kényszerben lévő klubok helyzetét, vagyis ezek a csapatok első éveikben tulajdonképpen csak túlárazott játékosokat képesek venni, hiszen muszáj vásárolniuk, és ezt az üzletfeleik pontosan tudják.
A mérlegüket tovább rontja, hogy ugyanez igaz a fizetésekre is: eleinte kvázi kiscsapatnak számítanak, így klasszis játékost csak iszonyú magas fizetési ígérettel tudnak elcsábítani. A harmadik pénzszivattyú a tapasztalatlanságból, és a mielőbbi eredménykényszerből adódó, átgondolatlan döntések költségvonzata: a Manchester City például, első nekifutásra 64 millió fontot szórt el a Jo, Robinho, Bellamy hármasra, hogy egy évvel később még 67 milliót tapsoljon el Santa Cruzra, Tévezre és Adebayorra. A hat játékosból egyedül Tévez bizonyította, hogy érdemes volt megvenni.
Csatár, csatár, csatár
A jelenség egyébként általános, a három klub elsősorban támadókra költötte a pénzét. Ha az öt legdrágább igazolást nézzük, akkor a PSG 205 millióval vezet, második a Chelsea 190-nel, a harmadik a City 181-gyel.
A kluboknak további veszteséget okoz az is, hogy jellemzően vevőként vannak jelen a piacon, és a magas fluktuáció miatt a túlárazott játékosaikat csak nyomott áron tudják értékesíteni, hiszen a vevők is tudják, hogy még így is jobban megéri az eladónak, mint az, hogy a padon vagy a lelátón ücsörgő játékosainak csillagászati fizetést adjon. A legjobb példa erre az 51 millió fontért vett Fernando Torres, akitől végül ingyen szabadult meg a Chelsea, csak hogy ne kelljen a bérét állnia.
Bár a vizsgált klubok pénzügyi lehetőségei tulajdonképpen végtelenek, egyértelműen látszik, hogy stratégiailag hosszú távra terveznek, és amellett, hogy folyamatosan racionalizálják a költségvetésüket, a tulajdonosuknak van jövőképük a klubjukról.
Szurkolói szemmel persze trófeákban. Ebből a szempontból egyelőre a Chelsea messze kiemelkedik a pénzes mezőnyből, hiszen nemcsak hogy a londoniaknak került a legkevesebbe egy-egy trófea, de mind darabra (13), mind súlyra (Bajnokok Ligája, Premier League) a legimpozánsabb a gyűjteményük.
A tulajdonosok szemében azonban nem elsősorban a trófeák száma a perdöntő: fontosabb például a brandérték, illetve a bevételek maximalizálása. És ha innen vizsgáljuk a klubokat, korántsem tűnnek akkora pénztemetőnek, mint gondolnánk.
A bevételeiket tekintve ugyanis a pénzes hármas már a legszűkebb elit mögötti ötödik-hetedik helyet foglalja el a Deloitte Football Money League adatai alapján.
A Chelsea játékoskeretének becsült értéke 390 millió font, klub brandértéke pedig a Forbes magazin szerint 470 millió fontra tehető, ezzel az hatodik legismertebb futballklub a világon.
A klub pénzügyi mérlege 2012-ben fordult meg, ez volt az első alkalom az Abramovics-érában, hogy nyereséget könyvelhetett el, mégpedig 1,2 millió fontot. A 2014. júniusi éves zárás már 18,4 millió fontos nyereséget mutatott, ez a Chelsea történetének valaha volt legjobb pénzügyi eredménye. Juan Mata vagy David Luiz eladásával a Chelsea a játékospiacon is egyre jobban teljesít.
A PSG és a ManCity csak csepp a tengerben
A Qatar Investment Authority egy 115 milliárd dollárt kezelő pénzügyi alap, amely a különböző leányvállalatain keresztül tulajdonképpen mindenbe belefolyik, amiben csak pénz van: cégek, bankok, repterek, tévécsatornák – és sportklubok.
Al-Khelaifi (a bal oldalon) új PSG-játékosokat mutat be Forrás: AFP/Francois Guillot
A döntés, hogy éppen a PSG-be fektessenek újra nagy pénzt, egy átfogó tanulmány eredményeként született, amely a legnagyobb ki nem használt potenciállal bíró klubok megvételi lehetőségét vizsgálta. Így esett a választás a tízmilliós Párizs egyetlen első osztályú futballcsapatára.
A nagy terv
A katari befektetők stratégiájának csak egy része a klubok felvásárlása. Az igazi cél egy mindent átszövő sporthálózat kiépítése. Ennek része az Aspire tehetségkutató akadémiai rendszer, melynek keretében a 2022-es vb-re készülve 3,5 millió fiatal labdarúgót figyelnek. A kihelyezett tagozatok behálózzák az egész világot.
A különböző mezszponzori támogatások keretében a Qatar Airways számos nagycsapatot – Barcelona, Bayern München, többek közt – csábít Dohába, népszerűsítve ezzel az ott kialakított edzőkomplexumot.
A legnagyobb fogás viszont a Qatar Investment médiabefektetése.
Hamarosan csak nehezen lehet majd kikerülni ezt a logót Forrás: beINsports
A csoport már korábban újrapozicionálta a piacon a korábban al-Jazeera Sport néven ismert tévéadóját, amely most már beIN Sports néven működik. A televíziós társaság hat különböző csatornája jelen van Európában, Amerikában, Ausztráliában, Észak-Afrikában, Oroszországban, Indonéziában és persze a Közel-Keleten. Már most is birtokolja a jelentősebb bajnokságok közvetítési jogait, beleértve a Bajnokok Ligája küzdelmeit is – egyedül a Premier League hiányzik a gyűjteményből. A hosszú távú cél, hogy a Fox International és a Discovery konkurenciájaként egy olyan globális hálózatot hozzon létre, amivel megdönti az ESPN és a Star Sports vezető pozícióját a piacon.
"Nem kérdés előttem, hogy ugyanazt akarják elérni, amire Rupert Murdoch is törekszik a maga területén: a katariak egy globális tv-szolgáltatót szeretnének kialakítani" – véli Richard Keys, a világ egyik legtapasztaltabb sportkommentátora, aki a világ minden jelentősebb csatornájánál dolgozott már – jelenleg éppen a beIN Sports munkatársa.
A klubok felfuttatása
Innentől nagyon egyszerű a képlet: aki a médiát uralja, jelentősen befolyásolja a klubok népszerűségét. A Manchester City és különösen a PSG mérkőzéseit igencsak közelről követhetik majd nyomon a nézők Ázsiától Kanadáig, az exkluzív anyagokon át az öltözői jelenetekig, és nemcsak a televízióban, de online is. A különböző mez- és egyéb szponzorációkon keresztül pedig ez a kör csak bővülhet.
"Nagyon tisztán látjuk magunk előtt a célokat – állítja Nasser Ghanim Al-Khelaifi, a beIN Sports és a PSG ügyvezető igazgatója. – Öt éven belül Európa legnagyobb klubjaival szeretnénk versenyezni, és feltett szándékunk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját. Emellett szeretnénk elérni, hogy legalább egymilliárd dollárra nőjön a klub márkaértéke. Hiszem, hogy sikerülni fog" – mondta a Financial Timesnak.
A PSG imidzsének újraformálása érdekében nem volt drága sem Zlatan Ibrahimovic, sem Edinson Cavani megszerzése, de legalább ilyen fontos volt a tulajdonosoknak, hogy David Beckham visszavonulásának képei is PSG-mezben rögzüljenek az emberek fejében.
Ha tehát a teljes képet nézzük, könnyebb megérteni, miért éri meg befektetni az olyan klubokba, mint a PSG vagy a Manchester City, még akkor is, ha önmagukban véve ezek a vállalkozások szinte biztosan veszteségesek lesznek.
Tekintve, hogy a beIN Sports már eddig is jelentős részt vásárolt Silvio Berlusconi médiabirodalmából, és további akvizíciók várhatók, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a folyamat végén az AC Milan is a Qatar Investment Authority tulajdonába kerülne.
