Budapest, 2015. szeptember 4.
Megrongált rendőrségi járőrautó 2015. szeptember 4-én Budapest V. kerületében, a József Attila utcában, az Erzsébet tér közelében, ahol éjszaka egy100-120 főből álló csoport tagjai randalíroztak. Több médium arról írt, hogy a magyar-román Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésre "hangoló" magyar ultrák nekiestek a meccsre érkezett vendégszurkolóknak.
MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
Újabb férfit ítéltek el a szeptember 4-ei magyar-román futballmérkőzést biztosító rendőrök elleni támadások miatt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken újabb terheltet állított bíróság elé gyorsított eljárásban hivatalos személy elleni erőszak minősített bűntette miatt.
A vád szerint a 23 éves férfi tagja volt a rendőröket támadó csoportnak, ennek során körülbelül 30-35 percen keresztül folyamatosan kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálta a rendezvényt biztosító rendőrsorfalat. A terhelt a támadás során kámzsát viselt, hogy ne lehessen felismerni.
Az előzetes letartóztatásba helyezett férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség pénteken csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyészi indítvány alapján a vádlottat bűnösnek mondta ki és ezért őt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a terheltet 5 évre eltiltotta a sportrendezvények látogatásától.
Az ítélet nem jogerős. Az ügyészi fellebbezés végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására irányul. Ibolya Tibor közleménye kitér arra is, hogy a mérkőzés előtti napon, illetve a meccs napján a rendőrökkel szembeni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség a múlt héten összesen 9 embert állított gyorsított eljárásban bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak miatt. Közülük 4 vádlottat a bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre, míg a további 5 terheltet felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyúttal határozott időre eltiltotta őket a sportrendezvények látogatásától.
A rendőrökre támadó további elkövetők felkutatása és felelősségre vonása jelenleg is folyamatban van - tette hozzá.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!