"A Visegrádi Hatok szövetségének országai ugyanis Gianni Infantinót támogatták, vagyis a választás során az MLSZ akarata is érvényesült" - fogalmazott Berzi, aki Csányi Sándor elnökkel és Vági Márton főtitkárral együtt képviselte az MLSZ-t a svájci eseményen, amelyen a tagországok küldöttei az UEFA eddigi főtitkárát választották meg a szervezet élére.
Berzi Sándor, aki az MLSZ nemzetközi ügyekért is felelős alelnöke, az mlsz.hu-nak elmondta: Infantino átfogó programmal jelentkezett az elnöki posztra, és
elsősorban tudásával, felkészültségével, tapasztalatával, részben pedig szimpatikus személyiségével sikerült meggyőznie
a tagszövetségek nagy részét arról, hogy a FIFA-nak rá van szüksége ebben a rendkívül nehéz időszakban, amikor a szervezet teljes megújulását kell előkészíteni és levezényelni.
"Azzal, hogy
európai vezetője lesz a nemzetközi szövetségnek, a kontinens labdarúgásának érdekei kiemelt hangsúlyt kaphatnak
a következő időszakban, de ennél is fontosabb, hogy Gianni Infantino a szolidaritásra építve a labdarúgás fejlesztését és hosszabb távú érdekeit figyelembe véve fogja végezni a munkáját" - jelentette ki Berzi Sándor. Az alelnök hozzátette: fontos, hogy Infantino az Európán kívüli szavazókat is meggyőzte, ez korábban nem volt jellemző az elnökválasztások során.
"Már az első körben is ő kapta a legtöbb szavazatot, a második kör végeredménye pedig egyértelműen azt mutatja, hogy a világ nagyon sok részéről kapott támogatást az újonnan kinevezett elnök" - mondta Berzi Sándor a FIFA 45 éves új vezetője, a svájci-olasz kettős állampolgárságú jogász zürichi sikeréről. Infantino a FIFA kilencedik elnöke, akinek megbízatása 2019-ig szól.