Vágólapra másolva!
A Bundesliga 19. fordulójának nyitómérkőzésén a Dárdai Pál vezette Hertha BSC 2-2-es döntetlent játszott a Schalke együttesével a berlini Olimpiai Stadionban.

A téli szünet után a Hertha és a Schalke egyformán győzelemmel folytatta szereplését, Dárdaiék az újoncként sereghajtó Nürnberg vendégeként nyertek 3-1-re, a gelsenkircheniek pedig otthon verték a Wolfsburgot 2-1-re.

A két csapat legutóbb tavaly szeptemberben, a Schalke stadionjában találkozott egymással, akkor a magyar vezetőedző tanítványai 2-0-ra győztek, az előző idényben viszont ősszel és tavasszal is a rivális bizonyult jobbnak.

Érdekesség, hogy az utolsó öt mérkőzésből négy is 2-0-s végeredménnyel zárult:

2016 márciusa óta a Hertha három alkalommal győzött ilyen arányban, a gelsenkircheni együttes pedig kétszer, az egyetlen kivétel a tavaly márciusi 1-0 a Schalke pályaválasztásával.

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, már a 20. másodpercben megszerezhették volna a vezetést. Steven Skrzybski került ziccerbe, de Rune Jarstein kiütötte a 13 méterről leadott lövését.

A 17. percben védhetetlen góllal került előnybe a Schalke.

Az ukrán Jevhen Konopljanka balról megindult befelé, majd 19 méterről gyönyörűen tekert a bal felső sarokba.

Jevhen Konopljanka gólja megadta a mérkőzés alaphangját Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Kuppert

A folytatásban Dárdai Pál csapata irányította a játékot, míg a Domenico Tedescónak két kényszerű cserét is végre kellett hajtania.

A 39. percben álomgóllal egyenlített a Hertha.

Egy villámgyors kontratámadás végén a szlovák válogatott Ondrej Duda sarokkal ugratta ki Marko Grujicsot, a szerb támadó pedig magabiztosan értékesítette a ziccert.

A 44. percben ismét vezetést szereztek a gelsenkircheniek.

Egy gyönyörűen megrajzolt támadás végén Bastian Oczipka adott középre, az érkező Mark Uth pedig 12 méterről, kapásból a jobb felső sarokba lőtt.

Dárdai Pál csapata kétszer is egyenlített az első félidőben Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Kuppert

Az első félidőben még volt egy csattanó.

A hosszabbítás negyedik percében Davie Selke jobbról beemelt labdáját az üresen hagyott Vedad Ibisevic fejelte a bal alsó sarokba.

A második félidőben a Schalke birtokolta többet a labdát, de mégis a Hertha vehette volna át a vezetést. A 60. percben Ibisevic tálalt remek labdát Selkének, aki nagy erővel megcélozta a rövid felső sarkot, de Alexander Nubel óriási bravúrral hárított. Három perccel később Nabil Bentaleb éles szögből lőtt, de a Hertha kapusa is bizonyította, hogy a Bundesliga legjobbjai közé tartozik.

Rune Jarstein volt a berlini csapat legjobbja Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Swen Pförtner

A 70. percben újra a norvég kapus volt a főszereplő, Suat Serdar 14 méteres lövését ujjheggyel fölé tolta. Három perccel később meg talán élete bravúrját mutatta be, amikor Skrzybski bombáját kiszedte a jobb felső sarokból.

A 87. percben a Schalke megnyerhette volna a mérkőzést,

de a szenegáli Salif Sane öt méterről a kapu fölé csúsztatott így az eredmény már nem változott. Ezzel a döntetlennel a Hertha továbbra is a hetedik helyén áll, míg a Schalke maradt a 12. a tabellán.

Bundesliga, 19. forduló:
Hertha BSC-Schalke 2-2 (2-2)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 34 28 0 6 89-24 65 90
D
D
GY
GY
GY
2.
VfB Stuttgart 34 23 7 4 78-39 39 73
V
D
GY
GY
GY
3.
Bayern München 34 23 8 3 94-45 49 72
GY
GY
V
GY
V
4.
RB Leipzig 34 19 7 8 77-39 38 65
GY
GY
D
D
D
5.
Borussia Dortmund 34 18 7 9 68-43 25 63
D
V
GY
V
GY
6.
Eintracht Frankfurt 34 11 9 14 51-50 1 47
GY
V
V
D
D
7.
Hoffenheim 34 13 14 7 66-66 0 46
GY
V
D
GY
GY
8.
Freiburg 34 11 14 9 45-58 -13 42
D
V
D
D
V
9.
Werder Bremen 34 11 14 9 48-54 -6 42
GY
GY
D
D
GY
10.
FC Heidenheim 34 10 12 12 50-55 -5 42
V
GY
D
D
GY
Teljes lista