Élő közvetítés
Belgium
ÉLŐ
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Egyedül az olasz bajnokságban tudott már minden csapat legalább egy győzelmet szerezni az öt európai topligából. A másik négyben még kilenc olyan van, akiknek ez nem sikerült.

A legtöbb nyeretlen csapat a Premier League-ben van, ahol a három kieső helyen lévő együttes közül egyik sem nyert még mérkőzést. A Burnley és a Norwich mellett az "újgazdag" Newcastle is közöttük van.

A Newcastle United még nyeretlen a Premier League idei szezonjában Forrás: AFP/Oli Scarff

A német Bundesligában az Arminia Bielefeld már öt döntetlent is begyűjtött, de győznie még nem sikerült. Az egy ponttal szerénykedő Greuther Fürth is hasonló helyzetben van.

Még a Bielefeldnél is több döntetlenje van Franciaországban a Brestnek, akik a 11 eddig lejátszott fordulóból hat alkalommal hagyhatták el pontosztoszkodással a pályát. A nagy múltú St. Étienne szintén győzelem nélkül szerénykedik a Ligue 1 utolsó pozíciójában.

A La Ligában a Levante hiába játszott nyolcgólos mérkőzést a Sevilla otthonában, nem sikerült pontot szereznie. Öt vereség mellett öt döntetlen a mérlege, és csütörtökön az Atlético Madrid ellen sem ők lesznek az esélyesek. A Getafe már a gólszerzéssel is hadilábon áll, így nem véletlen, hogy csupán két pontot szereztek az eddigi 10 játéknapon.

Mindent egy helyen az Eb-ről