Vágólapra másolva!
Mino Raiola halála megrázta a nemzetközi labdarúgás világát, az olasz játékosügynöknek a legnagyobb futballsztárok közül többen is az ügyfelei voltak. A kőkemény tárgyalási módszereiről elhíresült üzletember hatalmas örökséget hagyott hátra, de az ügynöksége a lehető legjobb kezekbe került, mert saját kérésére az eddig háttérben dolgozó bizalmasa vette át az irányítást. Mostantól egy brazil jogásznő, Rafaela Pimenta képviseli az olyan klasszisok érdekeit, mint Zlatan Ibrahimovic, Gianluigi Donnarumma vagy éppen Marco Verratti. Az üzletasszony már bizonyított, mert Erling Haaland klubváltását sikeresen véghez vitte, és hamarosan a Manchester Unitedtől távozó Paul Pogbának is segít megtalálni a legjobb csapatot.

Meghalt a világ legbefolyásosabb játékosügynöke

Mino Raiola a világ legismertebb futballügynökének számított, többek között olyan világsztárok voltak az ügyfelei, mint Zlatan Ibrahimovic, Paul Pogba, Gianluigi Donnarumma és a Manchester City új igazolása, Erling Haaland.

Az olasz üzletember a modern átigazolási piac egyik legellentmondásosabb és legbefolyásosabb figurája volt, számtalan szupersztár klubváltásában játszott szerepet az elmúlt években.

A kíméletlen tárgyalási módszereiről elhíresült Raiola általában hatalmas nyereségeket könyvelhetett el egy-egy labdarúgó átigazolása után, munkássága során közel 70 millió fontos (több mint 31 milliárd forint) vagyont halmozott fel, és még a FIFA ellen is fellépett, mert a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség szabályozni akarta a játékosügynökök tevékenységét.

Mino Raiola és leghíresebb ügyfele, Zlatan Ibrahimovic Forrás: goal.com

A világhírű üzletembert januárban kórházba kellett szállítani, mert súlyos tüdőbetegségben szenvedett, a milánói San Raffaele kórházban sürgősségi beavatkozást végeztek el rajta. Április 28-án óriási botrány robbant ki az interneten, mert a világ legnagyobb hírportáljai közül többen is tényként közölték Raiola halálhírét, még a Real Madrid is búcsúztatta az 54 éves ügynököt. Minderre kis idő múlva maga az érintett reagált, és a Twitteren közölte, hogy korai lenne temetni, hiszen még életben van.

Két nappal később viszont tényleg bekövetkezett a tragédia, a családja tudatta a közösségi médiában, hogy az egyre rosszabb egészségi állapotba kerülő Mino Raiola meghalt.

közölte a család Raiola Twitter-oldalán.

Szinte az egész futballvilágot megrázta a szomorú hír, Raiola ügyfelei közül többen is a közösségi médiában vettek búcsút a kiváló ügynöktől. Erling Haaland egyenesen a legjobbnak nevezte, az AS Roma középpályása, Henrikh Mkhitaryan egyszerre tartotta ügynöknek és a legjobb barátjának, a Juventus csatára, Moise Kean pedig azt írta, hogy Raiola kiemelte őt az utcáról és az élet sok szabályára megtanította. Zlatan Ibrahimovic az AC Milannal idén 11 év után megnyert olasz bajnoki címét egyenesen Raiolának ajánlotta.

írta a 40 éves svéd klasszis.

Egy jogásznő kezében a világsztárok jövője

A mindössze 54 éves Raiola halála hatalmas sokként érte a nemzetközi labdarúgást, ám az olasz üzletember gondoskodott arról, hogy öröksége tovább éljen, így ügyfeleinek nem kell új sztárügynököt keresniük.

A világ legismertebb futballmenedzserének vállalkozását egy brazil jogásznő, Rafaela Pimenta vette át, aki korábban éveken át Raiola jobbkeze volt.

Neki kell ezúttal tanácsot adnia a Manchester Unitedtól távozó francia sztárfocistának, a világbajnok Paul Pogbának, hogy melyik csapatban folytassa karrierjét, és természetesen a tárgyalás során is ő fogja képviselni a középpályás érdekeit, mint mindenki másét, aki Raiola ügyfele volt. Minden bizonnyal innentől kezdve Rafaela Pimenta számít majd a legbefolyásosabb nőnek a nemzetközi futball világában.

Rafaela Pimenta vette át Mino Raiola ügynökségét Forrás: twitter.com

De vajon ki ez az ismeretlen nő, aki mostantól a legnagyobb sztárok átigazolásait fogja véghez vinni?

A brazil hölgy 18 éven át volt Raiola jobbkeze, mellette dolgozva alaposan megtanulta az ügynöki szakma fortélyait. Pimenta létfontosságú segítőtársa volt az olasz szakembernek, éles meglátásaival és hasznos tanácsaival remekül asszisztált mentora munkájához.

Útjaik először 1998-ban keresztezték egymást, amikor egy Guaratinguetá nevezetű Sao Pauló-i futballklub megalapításában segítettek a brazil válogatott legendás játékosainak, Rivaldónak és Cesar Sampaiónak.

Pimenta akkoriban egyetemi oktatóként nemzetközi jogot tanított, majd belecsöppent a labdarúgás világába.

A brazil üzletasszony sokoldalúságát bizonyítja, hogy korábban egy trösztellenes szervezetben is dolgozott Fernando Henrique Cardoso elnöksége idején.

Pimenta és Raiola véletlen találkozása egy gyümölcsöző kapcsolat kezdete volt, és 18 éven át dolgoztak együtt, egészen az olasz játékosügynök váratlan haláláig. Amikor szorosabbá vált a munkaviszonyuk, Pimenta Monte Carlóba költözött, és a Raiola által létrehozott ügynökség, a "One" székhelyén tevékenykedett, hogy közelebb legyen a sztármenedzserhez és mindig rendelkezésre álljon, amikor szükség van rá. Más ügynökségekkel ellentétben Raiola cége nem alkalmazott sok embert. Az egyik unokatestvére, Vincenzo gondoskodott főként az olasz játékosokról, mellette Pimenta volt az, akiben teljes mértékben megbízott, és a mai napig a brazil üzletasszony az egyetlen, akinek részesedése van a vállalatban.

Rafaela Pimenta és Mino Raiola a Paris Saint-Germain stadionjában Forrás: Globo Esporte

Természetesen nem csak Raiola profitált a jogásznő szakértelméből, hanem maguk a futballisták és a klubok is.

A hat nyelven folyékonyan beszélő hölgy hatalmas szerepet játszott abban, hogy Paul Pogba 2016-ban akkori világrekordot jelentő 105 millió euróért a Juventustól a Manchester Unitedhez szerződött.

Pimenta a világbajnok francia középpályásnak a nyelvtanulásban is segített, és ezúttal is nagy szerepe lesz abban, hogy ügyfele a számára legmegfelelelőbb csapatba igazoljon, miután a Unitednél lejárt a szerződése és nem hosszabbítottak vele. Az már biztos, hogy a 29 éves futballista másodszor is ingyen távozik Manchesterből. Pogba 16 évesen csatlakozott a United akadémiájához, ám később több játéklehetőséget akart, ezért 2012-ben a Juventushoz igazolt. Négy évvel később rekordösszeg ellenében visszatért Angliába, de összesen 233 meccsel a háta mögött újra távozik, és jó eséllyel ismét a torinói sztárcsapatban folytatja. A hírek szerint nemsokára véget érhetnek a tárgyalások, és Pimenta újabb sikert könyvelhet el, hiszen korábban Erling Haaland Manchester City-be igazolását is véghez vitte, amíg Raiola a súlyos tüdőbeteségével küzdött és kórházban volt.

Pimenta nem olyan karizmatikus személyiség, mint amilyen Raiola volt, és általában a háttérben tevékenykedik, de időnként mérkőzésekre is kilátogatott az olasz ügynök társaságában, aki egyenrangú partnerként tekintett rá. Különösen a Paris Saint-Germain stadionjában, a Parc des Princes-ben tűnt fel gyakran, hogy minél több üzleti kapcsolatot építhessen. Természetesen a PSG-ben is vannak olyan futballisták, akiknek Raiola volt az ügynöke, az olasz válogatottal tavaly Európa-bajnok Ginaluigi Donnarumma és Marco Verratti érdekeit immár Rafaela Pimenta képviseli, ahogyan sok másik világsztárét is.

Egy álomcsapat Mino Raiola és Rafaela Pimenta ügyfeleiből:

A sokoldalú jogásznő régóta dolgozik a szakmában és már készen áll arra, hogy egyedül a kezébe vegye azt az elképesztően sikeres ügynökséget, amelyet Mino Raiola vele együtt kiépített és tökélyre fejlesztett. A brazil hölgy már bizonyított, hiszen a Borussia Dortmundtól a Manchester City-hez igazoló Haaland a Premier League legjobban fizetett játékosa lesz, és Pogba ügyének végére is hamarosan pont kerül. Ez a nyár valószínűleg nagyon forgalmas lesz Rafaela Pimenta számára, hiszen Raiolának rengeteg ügyfele volt, így több világsztár jövője is a brazil üzletasszony tárgyalóképességén múlik.