Következő mérkőzések
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokságban 16. fordulójának szombati játéknapján a Newcastle United házigazdaként 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t, amely sorozatban harmadszor kapott ki.

A remek formában lévő Newcastle United, amely augusztus vége óta veretlen a Premier League-ben, hazai pályán fogadta a hullámvölgyben lévő Chelsea-t. A londoniak utóbbi négy mérkőzésükön mindössze két pontot gyűjtöttek.

Nem kezdődött túl jól a meccs a Chelsea számára, ugyanis már a 7. percben megsérült az angol válogatott Ruben Loftus-Cheek, akit Thiago Silva váltott.

A Chelsea sem tudta megállítani a bombaformában lévő Newcastle Unitedet Forrás: AFP/Andy Buchanan

Az első negyedórában a vendégek térfelén járt többet a labda, de helyzet egyik kapu előtt sem adódott. A folytatásban is az önbizalomtól duzzadó Newcastle United dominálta a meccset, de a támadójátéka nem volt annyira meggyőző, mint az elmúlt hetekben, ezzel szemben a mindössze egy kapura lövésig jutó londoniak ereje csupán a védekezésben merült ki.

A meccs képe a fordulás után sem változott. A Chelsea első igazán komoly helyzetére a 65. percig kellett várni, akkor Conor Gallagher lövését védte bravúrral Nick Pope, de két perccel később a Newcastle szerezte meg a vezetést. Almiron tört befelé, majd a remek ütemben érkező Joe Willock szenzációs gólt lőtt a tizenhatos vonaláról a kapu jobb oldalába.

A hazai pályán még veretlen Newcastle United ezzel zsinórban ötödik győzelmét aratta, míg a Chelsea sorozatban harmadszor kapott ki, és immáron öt bajnoki óta pedig nyeretlen.

Premier League, 16. forduló:
Newcastle United-Chelsea 1-0 (0-0)
gól: Willock (67.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista

Mindent egy helyen az Eb-ről