Ki ne emlékezne, hiszen nem volt olyan rég, hogy a Ferencváros a francia bajnokságból érkező AS Monacóval, a török Tranbzonsporral és a szerb Crvena zvezdával került egy csoportba. A sorsolás után kicsit talán mindenki húzta a száját, mert igazi topcsapat nem került a csoportba, - pedig jöhetett volna mondjuk az Arsenal vagy éppen a Manchester United is -, de mégis, papíron nagyon keménynek tűnt ez a csoport.
A franciák mégiscsak egy európai topligában lettek dobogósok, a Trabzon az egyre erősebb török bajnokságban, sztároktól hemzsegő ligában szerepel, a belgrádi zvezda pedig minimum hazai pályán bárki ellen képes meglepetést okozni. Nem is csoda, hogy Dejan Stankovic, a csapat edzője lemondott azt követően, hogy csapata nem jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
A Fradi valósággal berobbant az Európa-ligába, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott a csoportjában,
ugyanis az első fordulótól kezdve vezette a tabellát. Elevenítsük fel: két győzelemmel kezdtek Dibuszék, mindkettő bravúr volt a javából. Az egyaránt sokkal értékesebb kerettel bíró Trabzont idehaza verték tíz emberrel 3-2-re, míg a világ egyik legtehetősebb csapatát, a Monacót idegenben győzték le 1-0-ra, úgy, hogy különösebben még izgulnunk sem kellett. A belgrádi 1-4 után is sikerült talpra állni, és itthon 2-1-re legyűrni a szerb bajnokot az év (egyik) minden szempontból, színvonalát és hangulatát tekintve is legjobb mérkőzésén. A törökországi túra már csak egy kötelező kör volt, a vereség is belefért, így is csoportelső lett a Fradi.
A csoportelsőség jutalma az, hogy a Fradinak a 16 közé jutásért nem kell játszania, mert már a nyolcaddöntőben van. Elképesztő bravúr, amely legutóbb a zöld-fehéreknek 48 éve, az 1974-75-ös szezonban sikerült - akkor a KEK-döntőig jutottak Nyilasi Tiborék. Magyarországon a Fradi, az egyetlen magyar európai kupagyőztes (1965, VVK), és az egyetlen KEK döntőt játszó csapat (1975), de elsőként szerepelhettek a BL-csoportkörében (1995). És, igen, most ismét a Fradi az első abban, hogy első magyar csapatként jutott tovább egy európai kupa csoportköréből.
Nézzük meg, kik érték el a csoportgyőzelmet a Fradi mellett öt kör után?
A Betis, a Freiburg és a belga Union Saint-Gilloise. És itt a vége.
A Betis, a Freiburg és az Union mellett a 6. kör után végül az Arsenal, a Fenerbahce, a Real Sociedad, a Feyenoord és a Ferencváros nyerte meg a csoportját. A továbbjutás mellett olyan csapatok voltak képtelenek erre, mint a korábbi BEK-győztes PSV, a Rennes, az AS Roma, az Union Berlin, a Manchester United, a Midtjylland, a Nantes vagy éppen a Monaco.
A képzeletbeli rangsorban tehát hat topligás csapatot is maga mögé utasított a Fradi,
és akkor tegyük azt hozzá, hogy csoportharmadikként olyan csapatok zuhantak át a Konferencia-ligába, mint a Ludogorec, a Braga, a tavaly még a Bernabéuban BL-meccset nyerő Sheriff, vagy éppen a Lazio.
A tavaszi folytatást pedig olyan csapatok bukták el az Európa-liga után, mint a Dinamo Kijev, a Sturm Graz, a Malmö vagy éppen az Olimpiakosz.
Az UEFA hétfőn tartotta a következő, a playoff-kör sorsolását, ahol a Ferencváros még nem volt érdekelt. Itt a csoportmásodikok kaptak ellenfelet a Bajnokok Ligájában csoportharmadik helyen végzett csapatok közül. Igazi, akár BL egyenes kieséses szakaszban is elfogadható párosítások jöttek össze. Egymást kapta például a Barcelona és a Manchester United, és ne feledjük, ezek a csapatok még csak azért küzdenek, hogy eljussanak oda, ahová a Fradi már eljutott.
A playoff-kör sorsolása:
A fenti párharcokat februárban rendezik majd és a továbbjutók közül kap majd ellenfelet a Ferencváros és az Arsenal, a Betis, a Fenerbahce, a Feyenoord, a Freiburg, a Real Sociedad valamint az Union Saint-Gilloise.
Hajnal Tamás, a Fradi sportkoordinátora még a Ferencváros nyári selejtezőinek idején beszélt arról, hogy a Ferencváros a csoportkörös szereplésekkel „visszakerült a térképre".
„A régióban olyan vezető szerepünk van, amit a konkurencia is elismer. Nem jön magától az, amit a korábbi években alázattal sikerült elérnünk.
Komoly célokkal indulunk, de tudjuk, hogy keményen meg kell dolgoznunk minden sikerért. A Fradi, mint brand nagyot nőtt, a játékosok esetében is vonzóbb név lett a Ferencváros, de még mindig van olyan egy játékos megközelítése során, hogy nem az első vagy a második lehetőségként tekint ránk, ennek ellenére óriásit nőtt az elismertségünk.
Ez a szint, ahol mondjuk van a Dinamo Zagreb, a Crvena zvezda, a Sparta Praha vagy a Ludogorec, ezt elérni és tartani is, óriási lépés" – mondta nyáron Hajnal Tamás, aki azt is elmondta, hogy például egy Salzburg költségvetését egyelőre nem lehet a Fradiéval összehasonlítani.
„Innen lépegetni kell előre, de nagy lépéseket már nem lehet tenni. Nekünk ki kell hozni magunkból a maximumot, hatékonyabbnak, szorgalmasabbnak kell lennünk, mert anyagilag nagyon messze vagyunk a nyugattól. Reálisan kell értékelni a sikereket, és örülni is tudni kell azoknak, amiket elértünk" – mondta még Hajnal Tamás.
Ha megnézzük, hogy mely csapatok maradtak állva a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában tavasszal, akkor jól látható, hogy a közvetlen közelünkből egyetlen csapat sem. A már emlegetett Salzburg éppen a Dinamo Zagrebet előzte meg a BL-csoportkörben, így került az El playoffjába. Azt ne hallgassuk el, hogy a horvátok is remekül szerepeltek, megverték a Cheslea-t és egy döntetlent is játszottak a Salzburggal. A csoportkörből pont nélkül zuhant ki még a Fradival egy kategóriában emlegethető cseh Viktoria Plzen.
Ha mérleget vonunk, akkor a BL egyenes kieséses szakaszában a 16 csapatból 13 érkezett a topligákból, mindössze három, a Club Brugge, a Porto és a Benfica nem.
Az Európa-ligában a playoffban az Ajax, a Sahtar Donyeck, a Salzburg, a PSV, a Sporting és a Midtjyland szerepel nem topligásként, míg a már biztos nyolcaddöntősök közül az Union SG, a Feyenoord, a Fenerbahce és a Fradi lóg ki a sorból – nem rossz társaság.
Egy biztos, innen már tényleg minden meccs ajándék, és Hajnal Tamást idézve, reálisan kell értékelni a nehezen megszerzett sikereket, és azt, hogy a Fradi újra a régió meghatározó csaapatai közé került. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmőlt négy szezon csoportkörös szereplése és az, hogy már a tavaszt is megélte a fővárosi csapat.