Mivel a találkozónak nem volt igazi tétje, így mindkét együttes felszabadultan futballozott az első félidőben. A Vasas már a harmadik percben megszerezhette volna a vezetést, de ekkor a felső léc megmentette a hazaiakat. A fehérben futballozó angyalföldiek a félidő hajrájában Berecz révén jutottak előnyhöz, de a szünetig nem tudták kihúzni, hiszen egy fölösleges szabálytalanság után Mesanovic büntetőből, a ráadás ötödik percében egyenlített. Ez volt a Kisvárda történetének 200. élvonalbeli találata.
A szünetben a Vasas védelme "bennmaradt az öltözőben", a hátsó alakulatból ugyanis egy perccel a második félidő elkezdése után mindenki csak nézte, hogy a Karabeljov által keresztbelőtt labdára Leoni csap le teljesen üresen a hosszúnál (2-1).
A jó kezdés után a második játékrészre nagyon csökkent a színvonal, a Vasas részéről Novothny próbálkozott rendületlenül, de sikertelenül, míg a Kisvárda inkább csak az eredmény megtartására törekedett.
A hajrában a Vasas próbálkozott többet, de nem tudott pontot rabolni idegenben.
OTP Bank Liga, 32. forduló
1. félidő |
---|
39Zsombor Berecz |
28Szabolcs Szilágyi |
10Patrick Iyinbor |
2. félidő |
---|
87Dominik Sztojka |
87Máté Ódor |
82Lucas |
78Matheus |
71Yanis Karabelyov |
71Rafal Makowski |
71Mario Ilievski |
64Patrik Hidi |
56Botond Baráth |
56Szabolcs Szilágyi |
51Yanis Karabelyov |
50Jasmin Mesanovic |
49Donát Szivacski |
49Soma Novothny |
46Matheus |
46Viktor Gey |
Petkovic
Ötvös
Camaj
Vida
Navratil
Kovacic
Szőr
Spasic
Hindrich
Jovicic
Antal Széles
Uram
Szivacski
Hidi
Novothny
Iyinbor
Baráth
Szilágyi
Ódor
Hinora
Berecz
Holender
Kisvárda
30Danijel Petkovic |
6Bence Ötvös |
7Driton Camaj |
10Kristopher Vida |
20Jaroslav Navratil |
24Dominik Kovacic |
70Levente Szőr |
97Milos Spasic |
89Ottó Hindrich |
3Aleksandar Jovicic |
23Imre Antal Széles |
40Mario Ilievski 71 |
2Viktor Gey 46 |
25Matheus 78 46 |
27Jasmin Mesanovic 50 |
18Bohdan Melnyk |
11Lucas 82 |
9Rafal Makowski 71 |
8Yanis Karabelyov 71 51 |
Vasas FC
26János Uram |
2Donát Szivacski 49 |
6Patrik Hidi 64 |
86Soma Novothny 49 |
57Patrick Iyinbor 10 |
36Botond Baráth 56 |
30Szabolcs Szilágyi 56 28 |
20Máté Ódor 87 |
17Kristóf Hinora |
13Zsombor Berecz 39 |
10Filip Holender |
55Levente Jova |
97Dávid Zimonyi |
73László Deutsch |
68János Hegedűs |
67Dominik Cipf |
66Dominik Sztojka 87 |
34Kenny Otigba |
8Sebestyén Ihrig-Farkas |
5Róbert Litauszki |
95Dávid Dombó |
99József Szalai |
19Bertalan Kapornai |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |