Vágólapra másolva!
A címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Manchester City hátrányból fordítva 3-1-re nyert a West Ham United vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában, így a mezőnyben egyedüliként továbbra is százszázalékos.

A Konferencia-ligában címvédő londoni csapat ugyan a szünetben még vezetett, a térfélcserét követően azonban azonnal egyenlített az esélyesebb rivális, melynek kispadjára hátműtétje után visszatért Josep Guardiola vezetőedző. A City az utolsó negyedórában két gólt szerezve őrizte meg hibátlan mérlegét a Premier League-ben, míg a West Ham United elvesztette veretlenségét.

Kaoru Mitomát nem tudták szerelni a manchesteriek Forrás: AFP/Oli Scarff

A másik manchesteri együttes, a United ugyanakkor hazai pályán 3-1-re kikapott a remekül rajtoló Brightontól,

amely egy vereség mellett már a negyedik győzelmét aratta ebben az idényben.

A Vörös ördögök a harmadik kudarcukat gyűjtötték be, így egyre jobban leszakadnak az élmezőnytől.

A Tottenham Hotspur hatalmas fordítással őrizte meg veretlenségét. A londoniak sokáig egygólos hátrányban voltak, majd a 98. percében egyenlítettek, két perccel később pedig a svéd Dejan Kulusevski szerezte a győztes találatot a Sheffield United ellen a több mint negyedórán át tartó hosszabbításban.

Az újonc Luton a Fulham otthonában is veszített, így a mezőnyben egyedüliként továbbra is pont nélkül áll.

Premier League, 5. forduló:

Aston Villa-Crystal Palace 3-1 (0-0)
Fulham-Luton 1-0 (0-0)
Manchester United-Brighton 1-3 (0-1)
Tottenham Hotspur-Sheffield United 2-1 (0-0)
West Ham United-Manchester City 1-3 (1-0)

korábban:
Wolverhampton Wanderers-Liverpool 1-3 (1-0)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!