Kuttor Attila csődje: egyre reménytelenebb helyzetben a jó játékosokból álló csapata a mai meccs után

KUTTOR Attila
Kuttor Attila, a mezőkövesdi csapat vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Újpest FC - Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2023. augusztus 12-én.
Vágólapra másolva!
Az első szombati NB I-es meccsen a ZTE a Mezőkövesd otthonában lépett pályára és 2-1-re nyerni tudott.

A kiesés elől menekülő két csapat meccsén meglepetésre a vendég ZTE kezdett jobban – mindkét csapat mindössze a második sikerére hajtott ebben a bajnokságban.

Az első félidőben a kövesdi kapus, Piscitelli volt a legtöbbet munkában, de Mance lövésénél ő is tehetetlen volt, miután a ZTE focistája remek mozdulattal tekert a kapuba.

A második játékrész első felében is a zalaiak futballoztak lényegesen ötletesebben, aminek az lett az eredménye, hogy több nagy helyzetet alakítottak ki, egy alkalommal Ubochioma a felső lécet találta el.

Teljesen váratlanul egyenlített a Mezőkövesd, de ehhez segítségre volt szüksége, jobb oldali beívelést követően a menteni igyekvő Evangelu a saját kapujába fejelt. A talált góltól lendületbe jött a hazai csapat, de egy gyors zalai támadásnál Mancét üresen "találta" a labda, a támadó pedig nem hibázott.
A jóval több helyzetet kialakító ZTE megérdemelten szerezte meg a három pontot.

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 1-2 (0-1)
Mezőkövesd, Városi Stadion, v: Pintér
gólszerzők: Evangelu (67., öngól), illetve Mance (34., 85.)
sárga lap: Cseke (80.), Brtan (90.), Kállai (96.)

Mezőkövesd: Piscitelli - Kállai, Zahary (Molnár G., a szünetben), Lukic, Pillár, Nahirnij (Filip, 64.) - Illés B. (Brtan, 26.), Cseke, Vajda (Cseri, 87.) - Da. Babunski (Ugrai, 64.) - Drazic

ZTE: Gyurján - Todoroszki (Huszti, 64.), Evangelu, Csóka, Medgyes (Szalay Sz., 77.) - Szendrei, Sankovic, Bedi - Spoljaric (Ubochioma, 55.), Mance, Croizet

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista