Felismerhetetlen Cristiano Ronaldo korábbi BL-győztes csapattársa

A most 35 éves egykori középpályás 2007 és 2015 között futballozott a Manchester United színeiben, amellyel első szezonjában egyből BL-győztes lett Cristiano Ronaldo oldalán. Sir Alex Ferguson csapatában hamar alapemberré vált Anderson, aki a Premier League-et négyszer hódította el klubbal, majd a legendás edző távozása után kiszorult a kezdőből, ezért 2014-ben fél évre a Fiorentinához került kölcsönbe, egy évvel később pedig visszatért Brazíliába.
A mindössze 31 évesen visszavonult középpályás 181 mérkőzésen lépett pályára a Manchester United színeiben, 2008-ban pedig a legjobb Európában futballozó játékosnak járó Golden Boy-díjat is elnyerte.
A nyolcszoros brazil válogatott játékos a Manchester Unitedtől való távozása után már sehol nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani és a sérülésekkel is hadilábon állt, végül a török Adana Demirspor együttesétől vonult vissza 2019-ben.
Az egykori BL-győztes focistáról azóta nem sokat lehetett hallani, de a Nemzeti Sport észrevette, hogy Anderson feltűnt egy brazil fogadóiroda reklámjában a közösségi médiában.
A korábbi középpályás némi túlsúlyt felszedett magára az elmúlt években, a fotón szinte felismerhetetlen.