Vágólapra másolva!
A Premier League-ben szereplő Manchester United több médiumnak is megtiltotta, hogy részt vegyen a csapat edzője, Erik ten Hag sajtótájékoztatóján, miután olyan hírek láttak napvilágot, hogy a holland szakember elvesztette az öltöző jelentős részét.

Miután a Manchester United kikapott a Newcastle United otthonában, Kaveh Solhekol, a Sky Sports vezető riportere arról írt, hogy a csapat játékosai elégedetlenek a Ten Hag játékstílusával, és az sem tetszik nekik, ahogy az angol válogatott Jadon Sancho esetét kezelte.

Erik ten Hag napjai meg vannak számlálva Manchesterben Forrás: AFP/Andy Buchanan

A 23 éves támadó az után került feketelistára, hogy a szeptemberi Arsenal elleni vereség után a közösségi oldalán reagált Ten Hag azon állítására, miszerint azért nem került be az Arsenal elleni meccskeretbe, mert nem megfelelő a hozzáállása. Ten Hag ezt követően kitette a csapatból Sanchót, és elmondta, hogy addig nem térhet vissza, amíg bocsánatot nem kér.

A Sky Sports azt is írja, hogy Ten Hag elvesztette az öltöző ötven százalékát, mivel nem volt hajlandó reagálni a United játékosai által megfogalmazott aggodalmakra.

Információim szerint néhány játékos össze van zavarodva a történések miatt. Egy forrásom azt mondja, hogy elveszítette az öltöző körülbelül ötven százalékát.

Sok játékos elégedetlen a játékstílussal és úgy érzik, túl keményen edzenek és túlságosan sokat futnak edzésen, de nem tudják miért”

– írta Solhekol, aki azt is hangsúlyozta, hogy a klub rutinosabb játékosai már elmondták Ten Hagnak, hogy hol rontja el a dolgokat.

Néhány idősebb játékos külön is beszélt a holland edzővel más kluboknál szerzett tapasztalataikról és úgy érzik, hogy Ten Hagnak kicsit tapintatosabbnak kellene lennie, azonban a holland edző nem enged az elképzeléseiből.

Jadon Sancho számüzetése sem tetszik a játékostársaknak Forrás: AFP/Leonardo Munoz

Ennek a történetnek lett most az a következménye, hogy a Manchester United több médiumnak is megtiltotta, hogy részt vegyen Ten Hag sajtótájékoztatóján.

A klub közleményében azt írják, hogy nem azért született a döntés, mert olyan történeteket közöltek, amelyek nem tetszenek klubnak, hanem azért, mert ezt anélkül tették, hogy előbb felvették volna velük a kapcsolatot, és lehetőséget adtak volna arra, hogy kommentálják, megkérdőjelezzék vagy kontextusba helyezzék azt.