Vágólapra másolva!
Az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében a bajnoki címvédő Napoli 4-0-ra kikapott a Frosinone csapatától hazai pályán.

Megalázták az olasz bajnok Napolit

Walter Mazzarri, a Napoli novemberben kinevezett vezetőedzője meglehetősen tartalékos csapatot küldött a pályára a tavaly még másodosztályban szereplő Frosinone ellen. Giovanni Simeone így is megszerzhette volna a vezetést a nápolyiaknak, de a találatát kezezés miatt nem adták meg.

Kiütötték az olasz bajnoki címvédőt a kupából Forrás: NurPhoto via AFP/Franco Romano/NurPhoto/Franco Romano

A gól nélküli első félidő után nagyobb erőket mozgósított a győzelem érdekében a Napoli, pályára lépett többek között Victor Osimhen és Hvicsa Kvarachelia is, ám óriási meglepetésre a vendégek szereztek még a vezetést a 65. percben, majd öt perccel később egy eladott labda után Giuseppe Caso duplázta meg az előnyt.

Eusebio Di Francesco együttese a 90. percben Cheddira tizenegyesével döntötte el a mérkőzést, majd néhány másodperccel a lefújás előtt még Harroui adta meg a kegyelemdöfést a Napoinak, amely így kiütéses vereséggel búcsúzott a kupától. A Frosinone a negyeddöntőben majd a Juventus–Salernitana párharc győztesével találkozik.

Olasz kupa, nyolcaddöntő:
Napoli-Frosinone 0-4 (0-0)
gólszerző: Barrenechea (65.), Caso (70.), Cheddira (90+1. – tizenegyes), Harrui (90+5.)