Vágólapra másolva!
Az U23-as argentin labdarúgó-válogatottat vezető Javier Mascherano elárulta, hogy noha korábban Ángel Di María és Lionel Messi is jelezte részvételi szándékát a párizsi olimpián, azóta kiderült, hogy egyikük szereplése sem biztos. Di María visszamondta a lehetőséget, Messivel pedig később egyeztet Mascherano, aki hozzátette, Emiliano Martínez is bejelentkezett az ötkarikás játékokra kijutott csapatba.

Az olimpiai labdarúgó tornákon ugyan az U23-as válogatott tagjai vehetnek részt, de minden kijutó csapat vihet magával 3 idősebb, "túlkoros" játékost is. A 2004-ben és 2008-ban is olimpiai aranyérmes argentinok február közepén biztosították be a részvételüket az idei, párizsi ötkarikás játékokon, többek között a kétszeres címvédő Brazília kárára

Inter Miami, Lionel Messi
Lionel Messi 37 évesen ott lehet a párizsi olimpián
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Az már a selejtezőtorna előtt kiderült, hogy a 2008-ban saját jogon olimpiát nyerő, azóta Copa América-trófeát és világbajnoki címet is elhódító Ángel Di María és Lionel Messi is szeretne ott lenni Párizsban – Javier Mascherano szövetségi edző viszont most elárulta, hogy ez mégsem biztos.

„Beszéltem Leóval, meghívtuk, hogy kísérjen el minket az olimpiára, de 

abban egyeztünk meg, hogy később újra beszélünk róla 

nyilatkozta Mascherano. – Beszéltem Ángellel is, aki megköszönte [a lehetőséget], de azt mondta, hogy 

szeretné, ha helyette inkább egy fiatal élhetné át ezt az élményt.”

argentin fociválogatott
Egyelőre kérdéses, kik lesznek ott Párizsban a világbajnok argentin válogatottból
Fotó: JUAN MABROMATA / AFP

Az idei Copa América döntőjét július 14-én játsszák, a párizsi olimpia focitornája július 24-én indul, Messi klubja, az Inter Miami pedig július 21. és augusztus 25. között a tervek szerint nem játszik egyetlen meccset sem, tehát elméletileg megvalósítható lenne a nyolcszoros aranylabdás olimpiai szereplése. Ám míg az övé Mascherano nyilatkozata után váratlanul kérdésessé vált, addig úgy tűnik, egy másik világbajnoké, Emiliano Martínezé szinte biztossá vált.

Dibu a világ három legjobb kapusa között van, sőt talán ő a legjobb. Hogy ne venném figyelembe azt a vágyát, hogy részt vegyen az olimpián?!” 

mondta Mascherano az Aston Villa kapusáról, akinek tehát jelenleg a legnagyobb esélye van arra, hogy túlkorosként ott lesz Párizsban az argentin válogatottal.

Kapcsolódó cikkek