Vágólapra másolva!
Idén 12. alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalan Emléktornát. A magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya éppen negyven évvel ezelőtt vezette aranyéremig az utánpótlás-válogatottat az U18-as Európa-bajnokságon, és ez kiváló alkalmat ad az ünneplésre és az emlékezésre. A tornát Vásárosnaményban rendezik meg, amelyen az ifjúsági Európa-bajnokságot nyerő válogatott mellett részt vesz többek között a Honvéd és az Újpest öregfiúkcsapata is.

Vásárosnaményban rendezik meg immár 12. alkalommal a Bicskei Bertalan Emléktornát május 25-én, szombaton. Idén, június 3-án lesz 40 éve, hogy 

az általa irányított válogatott megnyerte az U18-as Európa-bajnokságot 1984-ben,

 és a csapat ezt nagyszabású rendezvény keretében ünnepelné meg, kiváltképp, hogy az egykori kapus idén lenne 80 éves, így a két jubileumi szám igazán különlegessé teszi az eseményt.

Bicskei Bertalan egy védése
Fotó: Farkas József

Bicskei Bertalan 1965-ben a Bp. Honvéd kapusaként mutatkozott be az NB I-ben, majd 1974-ben az MTK-hoz igazolt, ahonnan két évvel később vonult vissza. Ezt követően a klubnál maradt pályaedzőként 1982-ig, amikor kinevezték a magyar válogatott ifjúsági csapatának élére szövetségi edzőként. A nemzeti csapattal két évvel később a csúcsra jutott. Az U18-as labdarúgó Európa-bajnokságot 1984. május 25. és június 3. között 16 csapat részvételével rendezték meg a Szovjetunióban. 

A magyar válogatott pedig a döntőben gól nélküli döntetlen után tizenegyesekkel 3–2-re legyőzte a házigazdát.

Bicskei Bertalan vezetőedzőként később irányította a Honvédot, az MTK-t, az Újpestet és a Videotont is Magyarországon, míg külföldön Dél-Koreában, Svájcban, Egyiptomban, Szaúd-Arábiában és Kínában is edzősködött. A felnőtt magyar válogatottnak kétszer is volt a szövetségi kapitánya, és összesen 45 alkalommal irányította a nemzeti csapatot, de Malajzia és Libéria kapitánya is volt.

Az egykori kapus, mesteredző 2011-ben halt meg, ám korábbi játékosai, csapattársai méltóképpen őrzik emlékét, és idén immár 12. alkalommal rendezik meg a Bicskei Bertalan Emléktornát, amelyen az ifjúsági Európa-bajnok válogatott mellett részt vesz többek között a Honvéd öregfiúkcsapata, a Bereg válogatott, a Színészválogatott, valamint az Újságíró-válogatott is, amelynek hosszú évekig volt tagja.

Az Eb-győztes válogatott tagjai: Petry Zsolt, Szeiler József, Takács József, Haáz Ferenc, Pintér Attila, Szélpál László, Keller József, Deák Sándor, Kovács Ervin, Krizán Sándor, Orovecz György, Csoboth Róbert, Vincze István, Zsinka János, Kovács Kálmán, Zsivoczky Gyula és Zvara József voltak.