Vágólapra másolva!
Az elmúlt hetekben az első- és másodosztályú német labdarúgó-bajnokság szinte minden mérkőzése félbeszakadt néhány percre szurkolói rendbontás miatt. Teniszlabdákkal, füstbombákkal és távirányítós autókkal is zavartak már meg összecsapásokat a drukkerek a Bundesligában és a Bundesliga 2.-ben. A Magyar Nemzet megvizsgálta, mi áll a történtek hátterében.

A tüntetéssorozat december közepén még tizenkét perc némasággal kezdődött a német fociszurkolók részéről, ezzel utalva a „tizenkettedik játékos” szerepre, de később fizikai megnyilvánulásai is voltak a nemtetszésüknek. Egyes stadionokban csokipapírok pályára dobálásával, máskor teniszlabdazáporral vagy modellrepülőgéppel, legutóbb pedig már füstöt okádó távirányítós autókkal támadtak a drukkerek azért, hogy így fejezzék ki a tiltakozásukat. A felháborodásuk kitart, a tüntetések mostanra szinte megszokottá váltak a Bundesliga és a Bundesliga 2. mérkőzésein, amiket gyakran félbe is kell szakítani.

Hansa Rostock - Hamburger SV
A Hamburg hétvégi, rostocki meccsén újabb módszerrel tiltakoztak a német drukkerek
Fotó: CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Magyar Nemzet a cikkében elmagyarázta, hogy a tüntetéssorozat a DFL-t, azaz a Német Labdarúgóligát támadja, amely új tőkét akar bevonni a Bundesliga versenyképességének megőrzése érdekében a marketing- és televíziós jogok egy részének értékesítésével. A DFL terve az, hogy a leendő üzlettársnak 20 évre odaadják a liga bevételeinek legfeljebb 8 százalékát, amiért cserébe minimum 1 milliárd eurós befektetést kérnek, amely összegből leginkább a meccsek streamingszolgáltatását fejlesztenék. Erre azért is lenne nagy szükség, mert míg

 a Premier League a 2022 és 2025 közötti időszakra 6,3 milliárd eurót kap a jogdíjakért, addig a Bundesliga mindössze évi 170 milliót keres ugyanebből.

Hatott a szurkolók tiltakozása

A német szurkolók ugyanakkor a sportág hagyományos értékei mellett állnak ki, a videóbíró és a reklámok ellen egyaránt kifejezik a nemtetszésüket, korábban pedig a hétfő esti Bundesliga-meccsek bevezetése ellen is sikeresen tiltakoztak. Európán belül Németországban van a legmagasabb átlagnézőszám a bajnoki mérkőzéseken, ezt pedig veszélyezteti a DFL törekvése – a drukkerek tüntetéssorozata pedig már meg is tette a hatását. A DFL ugyanis máris közölte, hogy az egyik befektetőjelölt, 

a Blackstone kiszállt a versenyből, így már csak a CVC Capital Partners maradt, 

amely a spanyol La Ligában és a francia Ligue 1-ben már érdekelt.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Kapcsolódó cikkek