Következő mérkőzések
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország
Vágólapra másolva!
Harminc másodperces időbüntetéssel sújtották a versenybírók a TCR International Series szezonnyitó grúziai hétvégéjének második versenye után a Lukoil Craft-Bamboo csapat egyik pilótáját. 

Hugo Valente és csapattársa, Pepe Oriola egyszerre előzte meg az élen autózó, WestCoast Racing-es Giacomo Altoét, Oriolának még sikerült a manőver a sárga zászlós figyelmeztetés előtt, Valentének azonban már nem. A francia versenyző a második helyről így a kilencedikre esett vissza, aminek köszönhetően a harmadik helyen célba érő magyar Tassi Attila, a M1RA Racing versenyzője a második lett.

30 másodpercbe került a sárga zászló alatti előzés Valentének Forrás: tcr-series.com

A M1RA másik Hondáját vezető Roberto Colciago ugyancsak sárga zászló alatti előzés miatt kapott 30 másodperces büntetést, így a hatodikról a tizenkettedik helyre sorolták hátra.

Mindent egy helyen az Eb-ről