Vágólapra másolva!
A magyar fogathajtó derby kettesfogat-hajtó versenyével vette kezdetét pénteken szilvásváradon, a lipicai fajta kitenyésztésének 425 évfordulója alkalmából rendezett lipicai lovasfesztivál.

A három napos rendezvényen világ öt legjelentősebb, ausztriai, magyarországi, olaszországi, szlovákiai és szlovéniai lipicai ménesének lovai is bemutatkoznak egy szombat éjszakai lovas-show keretében. Ugyanakkor a kettesfogatok versenye mellett pályára lépnek a négyesfogatok is. A hajtók és a lovak díjhajtásban, maraton-hajtásban és akadályhajtásban egyaránt összemérik tudásukat.

A lipicai fajta, amely elnevezését a korábbi Habsburg birodalomhoz, a mai Szlovéniához tartozó Lipica településről kapta, máig megőrizte elegáns jellegét. Eredetileg ugyanis kifejezetten a barokk parádék udvari lovának tenyésztették ki a szakemberek, és a leghíresebb ménesek ma is az egykori birodalom területén kialakult országokban találhatóak.

A Magyarországon a XIX. század eleje óta tartott fajta tenyésztésének 1953 óta központja Szilvásvárad. A Bükk-fennsík természeti adottságai kiváló környezetet jelentenek a ló számára és Magyarországon leginkább hasonlítanak a klimatikus viszonyok az eredeti tenyészhely klimatikus viszonyaihoz.

Ma a ménesgazdaság mintegy 250 lóval rendelkezik, a hazai állomány pedig meghaladja a kétezret. Nagyrészt a jó munkakészségű, fegyelmezett, intelligens, attraktív mozgású és küllemű, páratlan küzdőképességű lipicai fajtának köszönhető, hogy a magyar fogathajtók eddig 57 európa -és világbajnoki érmet nyertek, közöttük 29 aranyat.

- A magyar fogathajtók szövetségi kapitánya egyébként a szilvásváradi derbi után jelöli ki a salzburgi kettesfogathajtó világbajnokság válogatott keretét, illetve lovas showra keretében a Bükk-fennsíkon szabadon élő teljes lipicai ménest behajtják a szilvásváradi lovas stadionba. - hangzott el a sajtótájékoztatón.