Ez volt az NFL történetének első olyan összecsapása, amelyen mindkét csapat ötven pontnál többet szerzett. A liga történetében korábban 216 együttes jutott el legalább félszáz pontig egy összecsapáson, és mindegyik nyert, így a Kansas City az első, amelyik ilyen teljesítménnyel is kikapott.
A mérkőzés bővebb összefoglalója:
A Chiefs, amely kilenc győzelme mellett második vereségét szenvedte el, több pontot szerzett átlagban (45,5) azokon a mérkőzéseken, melyeken alulmaradt, mint a megnyerteken (34,8).
A hazaiak elsősorban a védelmüknek köszönhetően diadalmaskodtak, ugyanis egyszer-egyszer úgy értek el touchdownt, hogy Patrick Mahomesnak, a Chiefs irányítójának a passzát lefülelték (interception), illetve kiütötték a kezéből a labdát (fumble). Mindkettőt Samson Ebukam jegyezte.
Ez volt a második:
Természetesen a Rams támadósora is hozzátett a sikerhez, Jared Goff eladott passz nélkül, 413 yarddal, közte négy touchdownnal zárta az összecsapást. A túloldalon Mahomes ugyan hat TD-passzt osztott ki - ami rekord a hétfő esti rangadók történetében -, azonban az ellenfél védői három passzát kapták el - ebből kettőt az utolsó néhány percben, amikor csapatával a fordításért támadhatott -, ezen kívül kétszer futás közben szerezték meg tőle a labdát.
Nem lazsáltak az irányítók:
A találkozón összesen 1001 yardot hoztak össze a támadóegységek, és 14 touchdown született. A FOX máris megszavaztatta a nézőit, hogy vajon ez volt minden idők legjobb NFL-meccse:
Sikerével a Rams 10/1-re módosította mérlegét.
A jól hangzó 105 pont egyébként nem számít rekordnak egy NFL-meccsen: azt ugyanis 1966. november 27-én jegyezték fel, amikor a Washington Red Skins 72-41-re győzte le a New York Giants csapatát. A Rams–Chiefs mérkőzés a harmadik ebben a sorban:
Eredmények, 11. játékhét:
Los Angeles Rams-Kansas City Chiefs 54-51
vasárnap játszották:
Chicago Bears-Minnesota Vikings 25-20
Atlanta Falcons-Dallas Cowboys 19-22
Baltimore Ravens-Cincinnati Bengals 24-21
Detroit Lions-Carolina Panthers 20-19
Indianapolis Colts-Tennessee Titans 38-10
New York Giants-Tampa Bay Buccaneers 38-35
Washington Redskins-Houston Texans 21-23
Jacksonville Jaguars-Pittsburgh Steelers 16-20
Arizona Cardinals-Oakland Raiders 21-23
Los Angeles Chargers-Denver Broncos 22-23
New Orleans Saints-Philadelphia Eagles 48-7
csütörtökön játszották:
Seattle Seahawks-Green Bay Packers 27-24