Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
Jelenleg a fél világ Last Dance-lázban ég, a sportdoku sorozat többet között azt is bemutatja, hogy Michael Jordan olykor rendkívül keményen bánt csapattársaival. A Jordant istenítő és rengeteg mindenben utánzó Kobe Bryanttel sem volt ez másként, ő is hasonlóan nyers stílusban, sokszor flegmán kommunikált a többiekkel. A Lakers néhai sztárjáról egykori csapattársa, Jeremy Lin osztott meg egy ilyen élményt.

Lin a 2014-15-ös idényt töltötte a Los Angeles Lakersnél, amely a klub legsötétebb időszakának volt az egyik része. Bryant teste ekkor már igencsak rossz állapotban volt, állandó térd-, hát- és lábfájások gyötörték, a csapat pedig borzalmasan gyatra volt körülötte. Hiába volt már hasonló helyzetben a 2000-es évek közepén, akkor ereje teljében volt, ekkor viszont egyre többet gondolt a visszavonulásra, ami egy évvel később el is érkezett.

Bryant mindössze 35 meccset bírt a 2014-15-ös kiírásban, ugyanis a vállában elszakadt a rotátorköpeny, amit meg kellett műteni. A szezon második felében már nem léphetett pályára, de folyamatosan ott volt mindenhol a kutyaütő csapattal.

Jeremy Lin és Kobe Bryant egy évig játszottak együtt a Lakersnél Forrás: AFP/2014 Getty Images/Rob Carr

Lin ezzel kapcsolatban árulta el az Inside the Green Room podcastben, hogy 2015. február 18-án, mindössze egy nappal a cserehatáridő előtt a Lakers legendája meglátogatta a többi játékost az edzésen, mondván:

Ez az az időszak, amikor a játékosok folyamatosan azon idegeskednek, vajon mikor és hová küldik el őket, minden egyes telefoncsörgés egy kisebb szívmegállással egyenlő. Bryant pedig sokszor szeretett olajjal tüzet locsolni.

Végül aztán nem lett igaza, a Lakers senkit sem adott el, de így is a főcsoport utolsó előtti helyén végzett 2015-ben.

Mindent egy helyen az Eb-ről