Bogár Gábor: Kerékpározni veszélyes

Bogár Gábor a magyar mountainbike-élet meghatározó személyisége. Hosszú évek óta a cross-country és cyclo-cross élmezőny egyik oszlopos tagja, minden évben sok futamot és kupát nyert, 2000-ben az év legjobb MTB-versenyzőjének választották, az eddigi négy Duna-maratonon minden alkalommal az első helyen végzett.

- Mindenekelőtt mesélj a nagy maratonokról, a TransAlpról és a Salzkammergut-maratonról, amiken mostanában indultál.
- A TransAlp Európa legrangosabb többnapos MTB-maratonja. Mittenwaldból indul az Alpokon át, 8 nap, 600 km, 20 500 m szintkülönbség megtétele után Riva del Gardában van a cél. A szakaszok különböző nehézségűek és hosszúságúak. A legrövidebb 50 km, a leghosszabb 150 km. Nem egyéni verseny, kétfős csapatok indulhatnak. A pároknak végig együtt kell haladniuk, és két percnél nem lehet nagyobb köztük a különbség. Ezt kontrollpontokon ellenőrzik is. 400 csapat indul. A csapatok lehetnek: tisztán női vagy férfi páros, mix, vagyis egy nő és egy férfi, és Master, aminek feltétele, hogy a csapattagok életkorának összege el kell hogy érje a 80 évet. Nekem ez volt a harmadik TransAlpom, de most indultam először vegyes párosban Kruncz Viktóriával. Az 58 mixcsapat közül az 5. helyezést szereztük meg. Az eddigiekhez képest ez egy különleges feladat volt számomra. A versenyen megengedett egymás segítése. Így a vegyes párosok férfi tagja egy zsinóron húzhatja női párját. Így az eredmény egyaránt múlik a férfi és női tag erején. Mi is így haladtunk a hegyeken. Az emelkedőkön fel is tudtuk venni a versenyt a legjobbakkal, lefelé viszont kicsit gyengébben szerepeltünk. A 8 nap alatt volt négy 7. egy 9. és három 4. helyezésünk. Volt olyan szakasz is, amikor az élen haladtunk többperces előnnyel, de sajnos a verseny alatt többször is defekt hátráltatott egy dobogós hely elérésében. A pálya többnyire murvás dózerúton vagy aszfalton haladt, de gyakran előfordult olyan hely is, ahol kilométereken keresztül a hátunkon kellett cipelnünk a bringát. Rajtunk kívül indultak még magyarok. A 2001-es és 2002-es TransAlp-párom, Hasenfratz Péter ezúttal az osztrák bajnok Thomas Frauenschuval indult. Sajnos Péter a 6. napon belázasodott, és így az előkelő 4. helyről kényszerültek feladni a versenyt. Komoly esélyük volt az összetettben dobogós helyezés elérésében. A másik páros, Halász Robi és Vock Balázs a 22. helyen értek célba. Nekik ez volt az első TransAlpjuk és igen dicséretes az eredményük. Sajnos a salzkammerguti verseny nem sikerült túl fényesen. A táv 100 km volt. A 40. km-nél kb. 4-5 perc hátrányom volt az élmezőnnyel szemben. Számomra ez nem volt rossz eredmény. Ami nem volt szerencsés dolog, hogy egy lejtőn kisodródtam, és pechemre egy farönknek csúsztam. Aránylag kicsi sérülésekkel megúsztam és be tudtam fejezni a versenyt, az eredményem viszont így már feledhető. A többi magyarról annyit tudok, hogy ők sem kerültek be a legjobb 20-ba. Egyébként ez az egyik legkeményebb maraton, már ami a mezőnyt illeti. Két éve itt 9. helyen tudtam bejönni, és ennek nagyon örültem, mert nagy nevek közt értem el ezt az eredményt.

- Mit gondolsz az idei Tour de France-ról, nézted a versenyt?
- Kíváncsi voltam, hogy ki lesz az a tökös bringás, aki meg tudja majd szorongatni Armstrongot a hegyeken. Nem akartam elhinni az Alpe d' Huez-i szakaszon, hogy Ullrich csak ennyit tud. Szinte biztos voltam benne, hogy a Pireneusokban támadni fog, és ez be is jött. Belokit nagyon csodáltam kitartásáért. Rettenetesen sajnáltam, mikor bukott, és fel kellett adnia a versenyt. A verseny kimenetele tisztán látszott, mivel Armstrongnak kiváló segítői voltak, míg Ullrich igazán csak magára számíthatott a hegyeken. Mindenesetre az utóbbi évek legizgalmasabb Tourja volt az idei.

- Mikor és hogyan kezdted el a biciklizést és a versenyzést?
- A biciklizést, mint általában minden kisfiú, kb. 4-5 éves koromban kezdtem. 93-ban olvastam először a mountain bike-ról. Ekkor határoztam el, hogy ezt én is kipróbálom. 94-ben indultam először MTB-versenyen. Még ugyanebben az évben az országos bajnokság 2. helyét szereztem meg hobbi kategóriában. 95-től versenyzek elit kategóriában.

- Miért csinálod még mindig? Mi ebben a kihívás?
- A véremben van a versenyzés. Nem vagyok képes 1 óránál tovább egy helyben ülni. Imádok utazni és más kultúrákat megismerni. Az elmúlt 10 évben teljesen megváltozott az életfelfogásom, és a versenyzés az életem részévé vált. Vegetáriánus lettem, és más szemmel látom a világot, mint azelőtt.

- Mit tartasz a legnagyobb eredményednek?
- A 2000. évben elért eredményeimet és a 2001. évi TransAlpon Hasenfratz Péterrel elért 5. helyezést.

- A nagy nevek közül sokan nagyrészt országúton edzenek, és van átjárás az országúti és az MTB sport között. Ez azt jelenti, hogy itt a versenyzés csak az erőről szól, vagy vannak más szempontok is?

- Mostanában egyre divatosabbak a maratonok, és te is sok ilyenen veszel részt. Miért fordultál a hosszú távú versenyek felé?

- Már közel járok a 30-hoz, és ilyen korban már nem a robbanékonyság dominál az embernél, hanem a kitartás. Ezenkívül sokkal jobb egy hosszú távú verseny hangulata, főleg a többnaposokon. Az, hogy inkább külföldön indulok hosszú távú versenyeken, az annak is köszönhető, hogy itthon az XC-versenyek színvonala egyre romlik, és már nem motivál semmi, hogy itthon versenyezzek. A díjak nem jobbak a maratonokon se, de a hangulat és azok a gyönyörű helyek, ahol versenyzünk, mindenért kárpótol. Edzéseken főleg az állóképesség fejlesztése a legfontosabb az ilyen hosszú versenyekre.

- Magyarországon az egyik legnépszerűbb sport a kerékpározás, mégsem számítunk eredményesnek nemzetközi szinten. Szerinted mire lenne szükség, hogy igazán jelentős nemzetközi eredmények szülessenek (olimpiai és VK-helyezések stb.) Több pénz, nagyobb tömegbázis, nagyobb hegyek?
- Hegyekkel szerencsére nem állunk rosszul. A pénz és a szakmai háttér viszont már érzékenyebb kérdés. Sajnos Magyarországon kerékpározni veszélyes. Rettenetesen zsúfoltak az utak, és a közlekedési kultúránk is borzalmas. Ezek ellenére is sok tehetséges versenyző van az országban. A baj az, hogy hiányzik a megfelelő szakmai háttér és a biztos anyagi bázis, így a tehetségek elkallódnak. Utánpótlás-nevelés gyakorlatilag 1-2 klubbon kívül nincs megoldva. A PCCC szinte az egyetlen olyan hazai klub, ahol komoly energiát fektetnek az utánpótlás-nevelésbe. Kitartó munkával felzárkózhatnánk a világ élmezőnyéhez, de ehhez sok külföldi versenyen kell részt venni, amihez rengeteg pénz szükséges. Ezt kevesen tehetik meg.

Kun László