Vágólapra másolva!
Feltehetően nem érte maradandó károsodás Robert Cheruiyotot, a vasárnapi Chicago Marathon férfi győztesét, aki a célba érkezést követően elesett és komoly fejsérüléseket szenvedett.

A kenyai atléta a szoros befutóban dobta be magát szerencsétlenül. Ezt követően kórházba került, ahol megállapították, a fejet ért ütés nyomán a komolyabb agyrázkódást szenvedett, illetve koponyáján belül vérzés keletkezett. A versenyző három átfogó vizsgálaton esett át, ezek a vérzés folyamatosan mérséklődését jelezték.

Cheruyiotot állapotának gyors javulása után kiengedték a chicagói Északnyugati Kórházból, amelynek agysebésze, Wesley Yapor elmondta, az afrikai futó a hasonló sérülésekkel kezelt betegeknél lényegesen gyorsabban gyógyul, ezért nem látta értelmét, hogy tovább tartsa a klinikán.

Az idén a Boston Marathonon is győztes Cheruiyotnak három hónap pihenőt javasolnak a szakemberek.