Vágólapra másolva!
Az Anaheim Mighty Ducks hosszabbításban legyőzte a vendég New Jersey Devilst az NHL döntőjének negyedik mérkőzésén, s ezzel 2-2-re kiegyenlítette a négy győzelemig tartó párharcot.

Stanley-kupa-döntő, 4. mérkőzés:
Anaheim Mighty Ducks - New Jersey Devils 1-0 (0-0, 0-0, 0-0, 1-0)
gól:
Thomas (61.)
a négy győzelemig tartó párharc állása: 2-2

Mindkét csapat nagy iramban kezdett, percenként forogtak veszélyben a kapuk, azonban Jean-Sebastien Giguere, illetve Martin Brodeur a korábbiakhoz hasonlóan szenzációsan védett. Az első harmadban az emberelőnyös helyzeteket is kimaradtak. Ezt követően viszont nem volt kiállítás, ez a fegyelmezett védekezésnek volt köszönhető.

A második játékrészben folytatódott az öldöklő küzdelem, s a kapusok helyett háromszor a kapuvas állta útját a korongnak. A folytatásban változatlanul a támadó felfogás érvényesült, de a hálóőrök egyszerűen nem tudtak hibázni.

Következett a hirtelen halál, de ami előtte nem sikerült 60 percig, az most összejött 39 másodperc alatt: szép, sokpasszos anaheimi támadás végén Samuel Pahlsson lövését még Brodeur lábbal bravúrral védte, azonban a kipattanót a 40 éves Steve Thomas laposan a bal alsó sarokba csúsztatta.

A Mighty Ducks hosszabbításos mérlege hibátlan: hét győzelem vereség nélkül. Ezzel párhuzamosan a rájátszásban újoncnak számító Giguere statisztikái is fantasztikusak: hirtelen halálban összesen 168:27 perce nem kapott gólt, és élete első hét túlórás találkozóját megnyerte, mindkét mutató NHL-csúcs.

Az Anaheim az idei playoffban 14-szer győzött, ebből 12-szer minimális különbséggel, s mind a tízszer nyert, ha ő szerezte az első - vagy egyetlen - gólt.

A párharc következő mérkőzésére magyar idő szerint péntek hajnalban kerül sor a Devils otthonának számító East Rutherfordban, s biztos, hogy rá két nappal Anaheimben is lesz csata.