Vágólapra másolva!
Napjaink egyik legnépszerűbb ketrecharcosa június elején ismét bejelentette a visszavonulását, pályafutása során immár harmadszor. A korábban két súlycsoportban is világbajnoki címig jutó ír mellett minden idők egyik legjobbja, Jon Jones is szögre akaszthatja a kesztyűt. Magánéleti okok miatt a női mezőnyt uraló Amanda Nunes is egy ideig parkolópályára teheti magát. A UFC elnöke mindezek ellenére úgy viselkedik, mintha minden rendben lenne, holott a felszín alatt forrnak az indulatok.

Egy ír mindenki felett

A világ legnagyobb ketrecharcszervezetének zászlóshajója eddig Conor McGregor volt. A 31 éves bunyós egyrészt lehengerlő, Muhammad Alit idéző stílusával lett példátlanul népszerű, elég például csak arra gondolni, ahogy megjósolta ellenfeleinek, mikor üti ki őket majd a meccseiken. Másrészt

két súlycsoportban is felért a csúcsra, amit kiváló állóharcának, azon belül is megbízható ökleinek és sokszor virtuóz lábtechnikáinak köszönhetett.

Hogy pontosan mit is jelentett ez a népszerűség a június elején karrierje során 2016 és 2018 után harmadszor visszavonult sztárnak és a UFC-nek, ahhoz csak egy pillantást kell vetni a legtöbb bevételt hozó gálák fő mérkőzéseire. A PPV (Pay-Per-View, fizetős szolgáltatás) adatok alapján

minden idők hat legnézettebb UFC eseményéből ötön az egyik főszereplő az ír volt,

a képzeletbeli dobogó mindhárom fokán megtalálhatjuk McGregor nevét.

A végül botrányba torkollott világbajnoki címmeccs Khabib Nurmagomedov ellen volt

minden idők legnézettebb UFC gálája több mint 2,4 millió fizető nézővel.

Ezt követi a második helyen a Nate Diaz elleni második, véres csata 1,6 millió előfizetővel. A harmadik a McGregor - Diaz első felvonása volt 1,3 milliós adattal.

Az ír neve garancia volt a sok nézőre. Forrás: NurPhoto via AFP/Image Press Agency/NurPhoto/Image Press Agency

Conor McGregor még úgy is sok pénzt keresett mind magának, mind a szervezetnek, hogy legutolsó mérkőzésén simán kikapott, és ezután csak 15 hónappal később lépett újra ketrecbe, 2020 januárjában.

A 246-os számú esemény fő összecsapásán a családapának alig 40 másodperc kellett Donald „Cowboy" Cerrone kivégzéséhez, amivel garantált hárommillió dollárt keresett, és ezenfelül még részesedést is kapott a PPV eladások után. Ha abból indulunk ki, hogy nagyjából egymillió ember fizetett azért fejenként 70 dollárt, hogy újra lássa az írt, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy az így generált 70 millió dollárból is bőven jutott McGregornak.

Az ír sztár hatalmas fizetési csekkjei ellenére vonult ismét vissza júniusban, pedig ha valaki, akkor ő nem panaszkodhatott arra, hogy nem ismerik el eléggé anyagilag a teljesítményét. Igaz, amellett sem mehetünk el, hogy

31 éves korukra viszonylag kevesen mondhatják el magukról, hogy a saját whiskey márkájuk már az első évében egymilliárd dollár bevételt termelt.

Nos, McGregor esetében ez a helyzet, nem is csoda, hogy a korábbi bajnok kijelentette, hogy 35 évesen már milliárdos üzletember lesz. És ehhez még csak nem is kell majd az egészségét veszélyeztetni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

❤️

Conor McGregor Official (@thenotoriousmma) által megosztott bejegyzés,

Eldőlt az első dominó

McGregor kiszállása a bunyóból már önmagában érzékenyen érintette a UFC-t, mondhatjuk, hogy a szervezet legfőbb aranytojást tojó tyúkja veszett oda. Ráadásul az ír mindent megkapott, amit csak akart, fizetése messze kiemelte őt abból a mezőnyből, ahol, ha a súlycsoportoktól független rangsort nézzük, nála jóval képzettebb bunyósok verekedtek „aprópénzért".

A balhés harcos nyilvános fizetési adatai és mellette a cég dinamikusan növekvő bevételei együttesen úgy néz ki, hogy eldöntötték az első dominót,

mert nem kellett sokat várni, hogy a második legnagyobb sztár felemelje a hangját az anyagiak miatt.

Jon Jones a UFC félnehézsúlyú világbajnokaként számos rekord tulajdonosa.

Felsorolni is nehéz lenne, mi mindent elért már a szervezetnél, ő lett minden idők legfiatalabb bajnoka 23 évesen, neki van a legtöbb sikeres címvédése a félnehézsúlyúak között (11), csakhogy egy pár dolgot említsünk.

Jon Jones félelmetes ellenfél a ketrecben. Forrás: AFP/2019 Getty Images/Sean M. Haffey

Mielőtt a 32 éves amerikai és a UFC elnöke közti parázs vita kirobbanásáról írnánk, érdemes egy kicsit közelebbről is megnézni, hogy mégis mekkora az a torta, és ki, hogyan részesül belőle. A UFC 2019-ben több mint 900 millió dollárt termelt, amiből 300 milliót ki is fizettek a tulajdonosoknak osztalékként. A teljesség igénye nélkül vaskos csekket kapott kézhez emiatt Mark Wahlberg, Ben Affleck vagy a világhírű teniszező testvérek, Serena és Venus Williams is.

Ezzel szemben a sportolóknak kevesebb mint 150 millió dollárt adtak összesen, ami nagyjából 16%-a a teljes bevételnek.

Csak összehasonlításképpen, a többi major, kiemelt sportágnál az Egyesült Államokban, mint például a baseball (MLB) és az amerikaifoci (NFL) esetében ez az arány 48-50% körül mozgott a tavalyi évben.

Dana White és Jon Jones között egy lehetséges „szupermeccs", a nehézsúlyú Francis Ngannou elleni csata kapcsán szabadult el a pokol.

Egy igazi pénztermelő párosítás lett volna Jones kirándulása a királykategóriába az ellen az ember ellen, aki a világ egyik legnagyobb ütője, és félelmetes tempóban csapta ki a vele szemben állókat mostanság.

A problémák ott kezdődtek, hogy az 50 éves sportvezető szerint Jones teljességgel abszurd összeget, nagyjából 30 millió dollárt kért azért, hogy a nagy ütközet összejöhessen. Egy olyan, sokszor a jó ízlés határát átlépő Twitter-háború alakult ki a felek között, amelynek a végére eljutottunk oda, hogy

az amerikai harcos hazugnak nevezte az elnököt és visszaadná a világbajnoki övét, továbbá akár 2-3 évre is visszavonulna, amíg a fizetések a szerinte normális mértéket elérnék.

Ha ez valóban megtörténne, az újabb óriási presztízs- és anyagi veszteséget okozna a cégnek. Emellett már csak azért is érdekes lenne a dolog, mert

White a hírek szerint évente 20 millió dollárt keres a UFC elnökeként, vagyona pedig már eléri a félmilliárd dollárt.

A miheztartás végett Jones legutóbbi címvédése februárban 540 000 dollárt ért a bajnoknak, és évente átlagosan 1-2-szer lép ketrecbe.

Jones mellett több bunyós is felszólalt a kevés pénz miatt, a félnehézsúly uralkodója olyan harcost is ismer,

akinek még saját házra sem futja, így kénytelen az edzőteremben élni az alacsony fizetés miatt.

Dana White nem túl népszerű mostanság. Forrás: AFP/2019 Getty Images/Logan Riely

A baj nem jár egyedül

Ha önmagában nem lenne elég az, hogy McGregor újra elköszönt az MMA-tól és a sportolók egy része több juttatást szeretne, két másik bajnoknak is bizonytalan lett a jövője családi okok miatt.

Khabib Nurmagomedov napjaink egyik legjobb ketrecharcosa, a UFC könnyűsúlyú mezőnyének világbajnoka, ráadásul mindezt úgy, hogy teljes pályafutását tekintve veretlen (28-0).

A dagesztáni harcos elméletileg szeptemberben kellene, hogy címet védjen az átmeneti bajnok, Justin Gaethje ellen a 253-as számú gálán.

A közeli dátum azért jelenthet gondot, mert Khabib édesapja, aki az edzését is segítette, július elején meghalt.

A kórházba egészen a haláláig mindennap bejárt a fia egy félórás látogatásra hozzá, és fogta a kezét. Beszélni már nem tudott Abdulmanap Nurmagomedov, de nonverbális jelekkel kommunikált a gyermekével. A veretlen harcos a végsőkig bízott abban, hogy édesapja teljesen felépülhet. Itt

a legnagyobb kérdés az, hogy a dagesztáni sportoló felkészülését hogyan befolyásolja a tragédia.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Father.

Khabib Nurmagomedov (@khabib_nurmagomedov) által megosztott bejegyzés,

Khabib mellett a női mezőny vitathatatlanul legnagyobb alakja, Amanda Nunes közeljövője is kérdéses családi okok miatt.

A UFC történetében egyedülálló módon, a nőknél két súlycsoportjában is világbajnoki övet szerzett sportoló párja terhes.

Szeptember közepére várják a babát, így nála is felmerül a kérdés, hogy utána mikor tér vissza az oktagonba úgy, hogy májusban már 33 éves lesz.

Apropó, életkor. Akárcsak a bokszban, itt is kitüntetett figyelmet kap a nehézsúly, ahol szó szerint mázsás pofonok cserélnek gazdát. Augusztus 15-én jön majd a 252-es számú gála, amelynek fő mérkőzésén harmadik alkalommal csap össze egymással Stipe Miocic és Daniel Cormier.

Az első meccset az utóbbi nyerte, ezzel megfosztva övétől a horvát felmenőkkel rendelkező amerikait, aki a visszavágón egy fantasztikus bunyót bemutatva szerezte vissza a trónját a királykategóriában.

Most, 1-1-s állásnál jöhet a mindent eldöntő felvonás, már csak azért is, mert

Cormier márciusban töltötte be a 41-et, és legutóbb azt nyilatkozta, hogy ez lesz aktív pályafutása utolsó mérkőzése,

utána visszavonul. Miocic is 38 éves lesz augusztusban, így ki tudja, hogy a tűzoltóként dolgozó bunyós meddig akarja még a dupla, munka-harc terhelést vállalni. Az ő távozásukkal is sokat veszíthet majd a UFC.

Kétségtelen, hogy az egyre népszerűbb ketrecharcpiac vezető szervezete továbbra is a UFC a világon. Bár több sebből is vérzik az óriás, mégis vannak még olyan kártyák a tarsolyában, amelyekkel új életet lehelhet a cégbe. Ilyen például a júliusban érkező „Harc-sziget".

A UFC nem kisebbre vállalkozott, minthogy 15 nap alatt négy gálát is levezényeljen az Egyesült Arab Emírségekben található Yas-szigeten.

Ráadásul úgy, hogy a koronavírus-járvány miatt különleges intézkedéseket kellett bevezetni a társas távolságtartás és a megfelelő egészségügyi védőeszközök biztosításával.

Összegzés

Összességében elmondhatjuk, hogy amíg az embereket leköti a ketrecharc, addig a UFC-nek lesz jövője. Ugyanakkor elkerülhetetlennek tűnik, hogy a szervezetnek előbb vagy utóbb rendeznie kell a bérvitát a bunyósaival, mert

hiába tartozik 630 sportoló a kötelékébe, a nézők leginkább arra a néhány sztárra kíváncsiak, akik miatt megveszik a helyszínre, vagy a TV elé a „jegyüket".