Nagy Imre a jugoszláv követségen

 

Varga László: Nagy Imre a jugoszláv követségen

(részlet)

[...]

Kádár János

A jugoszláv kormány, személy szerint Edvard Kardelj, november 18-án levélben kérte a Forradalmi Munkás-Paraszt kormánytól a menekültek kérdésének rendezését. Ezt Dobrivoje Vidic külügyminiszter-helyettes november 19-én személyesen adta át Kádár Jánosnak. A levél a már gyakran kifejtett jugoszláv érvelésen túl most már egyértelműen leszögezte: "mélységes sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az Ön új feltételei újabb nehézségeket gördítettek az említett kérdés megoldása elé... az Önök által megszabott feltételek nem tartozhatnak a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormányára. Kormányunknak nem áll módjában további hatást gyakorolni Nagy Imrére és társaira, mert úgy véli, hogy azok a kérdések, amelyeket a Soldatic-csal november 17-én folytatott beszélgetés során Ön felvetett, az Önök kölcsönös viszonyait érintik és az Önök országának kizárólagos belügyei közé tartoznak."

Kardelj tehát ragaszkodott a már annyiszor kért, követelt írásos garanciához, s közölte, Nagyék távozása Romániába kizárólag az ő szabad elhatározásukból történhet. A jugoszláv kormány levelében tehát egyértelműen leszögezte, hogy sem a "Nagy-csoport" tevékenységéhez, sem a magyarországi eseményekhez nincs köze. Tehát csak abban érdekelt, hogy "közös baráti módon oldják meg a menedékjog kérdését". Joggal hivatkozott a levél arra, hogy a jugoszláv politika kezdettől fogva támogatta a Forradalmi Munkás-Paraszt kormányt, "úgy vélve, hogy... Nagy Imre és társainak menedékjoga megoldásának problémája kormányunk részére csakis az adott szó tiszteletben tartása illetve a nemzetközi jogból származó kötelezettségünk... A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának nincs semmi kifogása az ellen, hogy Nagy Imre és a többiek Romániába menjenek, ez azonban kizárólag az ő beleegyezésüktől függ."

A levél elhatárolta a jugoszláv kormányt a november 17-i újabb követelésektől, mondván, az kizárólag magyar belügy. "Ebben a helyzetben számunkra nem marad más hátra, mint megismételni javaslatunkat, hogy az Önök kormánya a mi kormányunknak írásban adjon biztosítékot Nagy Imre és a többiek személyi biztonságáról... és ami azt jelenti, hogy szabadon elhagyhatják a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság követségét és hazatérhetnek otthonukba."

A levelet Vidic adta át november 19-én Kádárnak, aki annak lefordíttatása után a három nappal korábbi megállapodás egyoldalú felrúgását félreértésnek nevezte, hiszen "azzal váltak el Soldatic-csal, hogy a végleges választ csak az elvtársaival történő megbeszélés után adja meg". Amennyiben Malenkovékra gondolt, akkor Kádár kijelentését akár igaznak is vehetjük. Valóban elvtársai voltak azok, akik nem járultak hozzá a megállapodáshoz.

Vidic ezt aligha sejthette, mert különben nem hivatkozott volna arra, hogy "a legfőbb szovjet vezető elvtársak jól ismerik azokat az indítékokat, amiért Nagynak menedékjogot biztosítottunk. November 2-ről 3-ra virradó éjjel ugyanazon állásponton voltak, mint mi, azaz a Kádár-kormány megerősítése érdekében jó lenne, ha Nagy Imre valamilyen formában eltávolíttatható lenne. Feltételezi, hogy Kádár elvtárs és a többiek tudnak erről."

Kádár válaszából ez nem derült ki egyértelműen, mindenesetre rákérdezett "mit jelent az »eltávolíttatni« kifejezés"? Vidic nevén nevezte: feladatuk az volt, hogy Nagy Imre kikapcsolásával szabaddá tegyék az utat a kádári ellenkormány számára, "hogy Magyarországon ne jöjjön létre két kormány... A mi vezető elvtársaink javasolták, hogy a Nagy Imre-kormányt kapcsolják ki és vegyék le a napirendről, természetesen az új kormány megalakulásának érdekében. Ebben mi és a szovjet elvtársak teljesen egyetértettünk."(A tárgyalásról készült magyar jegyzőkönyv még egyértelműbb megfogalmazást tartalmazott: "a Nagy-kormány tűnjön el" kitétellel.)

Vidic még arról is felvilágosította Kádárt, hogy kinevezését is nekik köszönheti, így aligha vonható kétségbe, hogy a két kormány közül melyiket támogatják. Kádár erről valóban már november 3-án értesült Moszkvában, a Nagy Imréék számára elhelyezett csapda titkába azonban feltehetően nem avatták be, így valódi lehetett meglepetése, hogy Nagyék a jugoszláv követségen találtak menedékre: "előttük ismeretlen volt, számukra meglepetést okozott, hogy a Nagy Imre-csoport a jugoszláv nagykövetségre ment és ott is maradt".

Vidic arról is tájékoztatta Kádárt, hogy ők kezdettől ellenezték a többpártrendszert, "Jugoszláviában rögtön érezhető volt, hogy ez a szocializmus végét jelentheti Magyarországon és szabadjára engedi a burzsoá és reakciós erőket". Mindezek ellenére azonban - érvelt Vidic - nem az ő ügyük, hogy miként viszonyul Nagy Imre a Kádár-kormányhoz, milyen nyilatkozatot ad, vagy nem ad.

Edvard Kardelj

A jugoszláv politikusnak igazán nem nagyon lehettek kétségei tárgyalásai valódi tétje felől, így akár gesztusnak is felfogható, hogy megpróbált azért Nagyék mellett is kiállni: "A vezető jugoszláv elvtársak benyomásai és véleménye szerint minden jel arra utal, hogy Nagy, Losonczy és társaik törekvéseik szerint becsületes kommunisták", s idővel hasznára lehetnek a kádári rendnek, ezért türelmet kért a számukra. Ezt azonban szintén belügynek minősítette.

Kádár engesztelhetetlennek bizonyult, szerinte Nagy Imre megszavazta a szovjet csapatok behívását (ami persze nem volt igaz), azt a behívást tehát, amire Tito elvtárs szerint nem volt szükség, viszont tűzparancsot adott ki akkor, amikor a jugoszláv elnök is jogosnak ismerte el a szovjet beavatkozást. Így a tárgyalások 1 óra és 45 perc után gyakorlatilag eredménytelenül végződtek.

A tárgyalást követően a követség épületében a jugoszláv miniszterhelyettes tájékoztatta ugyan a magyar politikusokat, de nem a kudarcot emelte ki, hanem pusztán azt a tényt, hogy Kádár nem hozta szóba a nyilatkozat kérdését. Vidic még arról sem volt hajlandó Nagyékat informálni, hogy Kádáron kívül kik vettek részt a megbeszélésen.

A Belgrádba küldött jelentés szerint Nagy Imre megpróbálta a jugoszláv politikussal megértetni, hogy miért ragaszkodnak Kádárék a felmentés helyett lemondásukhoz. "Azért, hogy árulással vádolhassák meg őket, ha egy adott pillanatban erre szükség lesz, illetve őket tegyék felelőssé a Pesten történtekért." Ez persze nem volt teljesen irreális feltételezés, de Kádár annyiban valóban nem taktikázott, s még nem gondolt ennyire előre, hogy őt jobban zavarta Kéthly Anna fellépése, aki Nyugaton - a követelt lemondás hiányában - joggal vonta kétségbe a Kádár-kormány törvényességét.

Kéthly Anna

A szűkkörű megbeszélésen (magyar részről Nagy Imrén kívül már csak Losonczy, Donáth és Haraszti vett részt) szóba került, hogy miként értelmezik Jugoszláviában a demokráciát, s ha eddig nem tudták volna, akkor most Vidic felvilágosította őket, hogy lényegében ugyanúgy, ahogy a többi kommunista országban.

Vidic jelentése szerint "Nagy Imre hosszasan magyarázta, hogy Kádár nem a saját maga ura..., s hogy ha a szovjet monopólium továbbra is megmarad, ők nem tudnak ilyen ügyért még egyszer küzdeni". Nagy szerint bár "Rákosi 12 éve kompromittálta a kommunistákat, de maradt még Magyarországon a szocialista fejlődésnek szép számú híve, de szabad elhatározás alapján. Magára és csoportjára gondol, amikor azt állítja, hogy bár kommunisták, az emberek mégis hisznek bennük és készek őket követni."

Nagy ezzel indokolta, hogy miért nem hajlandóak semmiféle nyilatkozatra, miért akarnak Magyarországon maradni, "bármennyire is világos, hogy az oroszok és Kádár el akarják őket távolítani". Nagy szavainak az kölcsönöz - főleg történelmi távlatból - különös súlyt, hogy gyakorlatilag ezek voltak az utolsó szabadon, politikusként elmondott szavai. A nyilatkozatot, amely akár az életét is megmenthette volna, nemcsak azért tagadta meg, mert árulásnak vélte, hanem mert pontosan tudta, hogy egy ilyen nyilatkozattal végérvényesen kompromittálja Magyarországon a szocializmus ügyét. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy belső késztetésből, de a beszélgetés végén Vidic őszinte volt: "Nem tudom - mondta a megfogyatkozott magyar politikusoknak -, de nem kizárt, hogy Kádár meggondolja magát."

Kádár megítélésében azonban Malenkov, Szuszlov és Arisztov sokkal közelebb jártak a valósághoz, mint Vidic. "Ezekben a napokban - hangzott november 22-én kelt jelentésük - gyakran találkoztunk Kádár elvtárssal, ami lehetővé tette, hogy jobban megismerjük. Jó benyomást tett ránk. Mint tetteiből és viselkedéséből látható, az utóbbi időben kezdi jobban megérteni, hogy keményebb vonalat kell folytatnia a reakció elleni harcban... Szilárd a Nagy Imrével és csoportjával kapcsolatos intézkedések tekintetében, és e szempontból folytatott tárgyalások során."