Hetven éves a francia új hullám atyja<br/>

Hetvenedik születésnapját ünnepli június 24-én Claude Chabrol francia filmrendező, színész, producer, aki az ötvenes években elindította a francia új hullám irányzatot.

A párizsi születésű Chabrol irodalomtörténetet, jogot, politikatudományt és gyógyszerészetet tanult a Sorbonne-on. Katonaévei után rövid ideig a 20th Century-Fox franciaországi központjának közönségszolgálati részlegén dolgozott, 1952-ben csatlakozott André Bazin esztéta filmes csoportjához. 1953 és 1957 között a Cahiers du Cinema munkatársaként filmkritikákat
készített Jean-Yves Goute álnéven, közben barátjával, Eric Rohmer rendezővel együtt életrajzi kötetet írt Alfred Hitchcockról. Forgatókönyvírással is próbálkozott, és amikor 1956-ban váratlan örökség révén pénzhez jutott, az elméletről a gyakorlatra térhetett át. Előbb rövidfilm-producer volt, 1958-ban pedig megrendezte első filmjét, A szép Serge-t, amelyet még ugyanebben az évben az Unokafivérek követett. E két filmmel Chabrol a francia új hullám - Nouvelle Vague - irányzat elindítója és fő képviselője lett.

Mindkét film a Jó és a Rossz modern felszínű, ám romantikus lényegű példázata, könyörtelen társadalomrajz. A jómódú semmittevők világát bemutató, világszerte nagy sikert arató Unokafivérek 1959-ben elnyerte a nyugat-berlini Filmfesztivál Arany Medve-díját, és megkapta a Jean Vigo díjat is. Noha az első sikerek nyomdokain továbbhaladva készítette el a köznapi élet figuráit ironikusan bemutató filmjeit, (Ficsúrok, 1960; Nőcskék, 1960), úgy látszott, a siker elpártol tőle. A tömeggyilkos Landru történetét feldolgozó, 1962-ben forgatott Kékszakáll című filmje óriásit bukott, ezért változtatott törekvésein. Következtek a könnyű kalandfilmek: A Tigris szereti a friss húst (1964), és A Tigris dinamittal púderezi magát (1964). Témájában újat hozott ugyan az ellenállási tárgyú, 1966-ban készült Hosszú az út Gibraltárig, de művészi ambícióin mindinkább felülkerekedett az üzleti szemléletmód. Kritikusai szerint A korinthoszi kapcsolat (1967) egész életművének mélypontja.

Ezután azonban Chabrol ismét magára talált. A hatvanas évek végén készült filmjeiben a francia polgárság bizonyos típusait rajzolja meg, bűnügyi történetek keretében. A Barátnők (1968) a polgári létforma pontos elemzése a középpontban egy leszbikus kapcsolattal, A megcsalt férj gyilkossággal végződő szerelmi háromszög. Bűnügyet dolgoz fel a Hentes (1970), a Gyilkos szerelem (1973), és a szüleit megmérgező, lázadó lány históriáját idéző Violette Noziére (1978) is. Az 1980-as években találta meg a számára legmegfelelőbb terepet, a vidéki krimik "műfaját"(A kisvárosi fojtogató, 1982; Lavardin felügyelő, 1985; Huhog a bagoly, 1987).

Chabrol termékenysége legendás, eddig több mint hetven filmet forgatott. Legtöbb alkotásában a látszat rendjét mintegy mellékesen, de magától értetődően bekövetkező rendellenesség (baleset vagy bűntény) zavarja meg, így rántva le a leplet a szereplők valódi énjéről. Akár a történelem, akár valamilyen irodalmi mű adja a közeget, Chabrol ugyanolyan biztonsággal mozgatja a figurákat. Munkáit öt alkalommal díjazta a Berlini, háromszor a Velencei, egyszer a Cannes-i Filmfesztivál. A New York-i filmkritikusok díját hat alkalommal nyerte el. Rien ne va plus című filmje 1997-ben a San Sebastian-i Filmfesztivál fődíját kapta.

Isabelle Huppert francia filmszínésznő, legutóbbi filmjének, a Zongoristának főszereplője, egy interjúban azt mondta róla: ördögi tehetsége van ahhoz, hogy lepkehálóba fogja a színészeit, miközben a legnagyobb szabadság érzetével ajándékozza meg őket. "... Soha nem idealizálja a valóságot, szereti a szereplőit kegyetlen helyzetekbe taszítani. Chabrolnál az emberséget ki kell érdemelni."

(MTI)

Ajánló:

Az IMDB-n.